Titkár. Szabad érdeklődnöm kedves családja hogyléte iránt?
Norrison. Oh, ők már a hegyek közt vannak. A kora reggeli vonattal
utaztak. Most ülnek az ebédnél. Én a délutáni vonattal megyek. Lydiának
még egy csomó bevásárolnivalója van, nem ment velük. Velem jön. Legalább
kedves társaságban utazom. Este érkezünk oda. _Feláll, az ablakhoz
megy._ Szép téli nap. Ez tesz jót a feleségemnek. Bizony ő is nagyon
fáradt, szegényke. De nem csoda. Egész télen minden nap elnököl valahol.
Erkölcsjavító szövetség. Katholikus nőegylet. Leánynevelő védegylet. Meg
még tudomisén hány egylet és szövetség.
Titkár. Hja, ez nagy morális misszió! Elnök úr kedves neje úgyszólván
valóságos erkölcsi fórum ebben a romlott városban. Legfelsőbb erkölcsi
bíróság. Bizony, ez sok munkával jár.
Norrison. Fárasztó. Morális vezérszerep, gyönyörű pozíció, büszke lehet
rá egész családunk, de fárasztó. Na mindegy. Nekem nagy öröm, hogy most
közéjük mehetek. Dédelgetik az embert. Csupa nő. A feleségem, két szép
nagy lányom, meg ez a mi kis puritán amerikai vendégünk, Lydia. Ő már a
mi gyermekünknek számít.
Titkár. Végtelenül tisztelem Lydia kisasszonyt. Örülök, hogy most
idejön. Oly ritkán látom. Roppant komoly fiatal hölgy.
Norrison. De még milyen komoly. Talán kissé túlságosan is. Azt szoktam
róla mondani: ő a legszebb virága a tradicionális amerikai
puritanizmusnak. Ez a kis milliomoslány. De most meg kell válnunk tőle.
Titkár. Idestova már egy féléve van önöknél… európai kultúrát tanulni.
Norrison. Igen. Ugyanennyi ideig volt tavaly az ő szüleinél az én Mária
leányom.
Titkár. Mária kisasszony őnagysága bizonyára sokat profitált odaát.
Norrison. És milyen jók voltak hozzá azok az emberek! Na, de igyekeztünk
is most revanchírozni magunkat az ő lányukon. Büszkék is vagyunk, hogy
ezek az óvatos amerikaiak ránk bízták legdrágább kincsüket. De most
elmegy. Jövő héten jönnek érte a szülei és hazaviszik. Szinte fáj
megválni tőle. Megszerettük. Bár, tudja, őszintén megvallva, félünk
tőle. Igen. A túlszigorú erkölcseitől. Sőt kissé a gőgjétől is. Mikor
jött, nem köszönt a világon senkinek. Most már legalább nekünk köszön.
Titkár. Nekem még mindig nem.
Norrison. Hja, ismeri a saját értékét!
Titkár. A szülei már Európában vannak?
Norrison. Pár héttel ezelőtt érkeztek Amerikából. Most Nauheimban
vannak. Az édesanyja kúrát tart. Nem egészséges a szíve. Bizony, Graef,
ez Amerikának egyik nemcsak leggazdagabb, de a legelőkelőbb családja is!
És egyetlen gyermek! Hát Istenem… itt nálunk megtanulta a nyelvet, elég
jól énekel, szépen hárfázik. Ez csak elég!
Titkár. Na, az amerikai autókirályék hálásak lehetnek önnek.
Norrison. Igyekezni is fogok, hogy hálásak legyenek. A feleségemé az
érdem, az enyém az üzlet. Hát… tudja jól, már féléve folynak a
tárgyalások az apjával. Fájdalom, nehezen haladnak. Pedig ennek a nagy
amerikai tőkének a bekapcsolása nélkül sötéten látom a jövőt. Muszáj. És
sürgős. Itt van az öt autógyárunk, életkérdés, hogy bekapcsolódjunk az ő
trustjükbe… de hagyjuk ezt, hiszen ez az én gondom. _Sóhajt_. Na de
most, hogy az egyetlen gyermeküknek úgyszólván második szülei lettünk,
talán ez is könnyebben fog menni. Ah, ha volna fiam, elvehetné ezt a
lányt. Ha ugyan neki adnák ezek a gőgös emberek.
Titkár. Bocsánat! Egy Norrison-fiú? Ez csak elég!
Norrison. Ezeknek? Haha! Ezeknek senki se elég jó. Pénzük van. Nagy név
kell nekik. Nagy karrier… tudom is én. Na mindegy. Nincs fiam. Kár.
_Kinéz az ablakon._ Ezzel szemben süt a nap, az élet szép, minden
rendben van és én megyek pihenni.
Titkár. Mily öröm önt ily harmonikusnak látni!
Norrison. Hát Istenem… bankunk virágzik, dacára az általános
szegénységnek… vagy talán éppen azért, organizációnk elsőrendű, és a
személyzetem… lássa Graef, erre vagyok a legbüszkébb: a személyzetemre.
Ilyen személyzet nincs több a világon.
Titkár. No de elnök úr úgy is bánik velük, mint jó apa a gyerekeivel!
Norrison. Nem. Mint jó gépész a gépével! Ők egy gép kerekei. Én csak
olajozom őket, hogy símán járjanak.