VI.

A milyen egyszerü asszony volt Gold Istvánné, olyan egyszerü volt terve

is.

Pethes Antal – igy hivták a hirlapirót, – el fogja szöktetni Helenát.

Valami faluban megesküsznek és ezzel a gyámkodás megszünik, leánya

asszonynyá, nagykoruvá lesz s vagyonának birtokába lép. Akkor bizonynyal

adni fognak neki egy nagy összeget, melyből ama bizonyos főhadnagyért

leteheti a házasságukhoz szükséges kaucziót.

Nem, ez mégsem egészen bizonyos! Jobb lesz talán, hogy Pethes Antallal

csinálja ki előre a dolgot. Az irásbelileg kössön le neki bizonyos

összeget, a mely az esküvő után Heléna hozományából fizetendő. Ő pedig

annak fejében minden módon elősegíti azt a házasságot, mely különben sem

rossz.

A fiatal ember terve is majdnem egészen ez volt. Különbség csak

elhatározásukban volt. Az asszonyban, a mint kigondolta, nyomban

megszilárdult benne. A férfit, azonban gyöngeség fogá el.

Szemrehányásokat tett magának, gazsággal vádolta magát. Érzékenykedett,

mert még diákkorában házasságot igért egy szegény leánynak, a kihez

verseket is irt. Sajnálta egy kicsinyt a szegény jó leányt, hanem – úgy

vette észre – nem szereti többé.

Helénát szereti. Bizonynyal azt. Nem, nem a vagyon, a gazdagság

kápráztatja, hanem a leány egyedül.

És ez a szerelem döntött. Mindent igazol ez a magasztos modor.

Hamar megegyeztek egymással asszony és férfi, bár kezdetben egy kissé

kerülgették a dolgot.

Nem igaz az, hogy az emberek, ha gazságot követnek el, azt brutálisan

cselekszik mindig. Dehogy, úgy teszik, hogy az se maguk előtt, sem a

közvetlen szemlélő előtt nem látszik annak.

Apró regények (2. kötet) · 第 16 / 61 题