A milyen egyszerü asszony volt Gold Istvánné, olyan egyszerü volt terve
is.
Pethes Antal – igy hivták a hirlapirót, – el fogja szöktetni Helenát.
Valami faluban megesküsznek és ezzel a gyámkodás megszünik, leánya
asszonynyá, nagykoruvá lesz s vagyonának birtokába lép. Akkor bizonynyal
adni fognak neki egy nagy összeget, melyből ama bizonyos főhadnagyért
leteheti a házasságukhoz szükséges kaucziót.
Nem, ez mégsem egészen bizonyos! Jobb lesz talán, hogy Pethes Antallal
csinálja ki előre a dolgot. Az irásbelileg kössön le neki bizonyos
összeget, a mely az esküvő után Heléna hozományából fizetendő. Ő pedig
annak fejében minden módon elősegíti azt a házasságot, mely különben sem
rossz.
A fiatal ember terve is majdnem egészen ez volt. Különbség csak
elhatározásukban volt. Az asszonyban, a mint kigondolta, nyomban
megszilárdult benne. A férfit, azonban gyöngeség fogá el.
Szemrehányásokat tett magának, gazsággal vádolta magát. Érzékenykedett,
mert még diákkorában házasságot igért egy szegény leánynak, a kihez
verseket is irt. Sajnálta egy kicsinyt a szegény jó leányt, hanem – úgy
vette észre – nem szereti többé.
Helénát szereti. Bizonynyal azt. Nem, nem a vagyon, a gazdagság
kápráztatja, hanem a leány egyedül.
És ez a szerelem döntött. Mindent igazol ez a magasztos modor.
Hamar megegyeztek egymással asszony és férfi, bár kezdetben egy kissé
kerülgették a dolgot.
Nem igaz az, hogy az emberek, ha gazságot követnek el, azt brutálisan
cselekszik mindig. Dehogy, úgy teszik, hogy az se maguk előtt, sem a
közvetlen szemlélő előtt nem látszik annak.