Hazaérkezett, megcsókolta a feleségét, leányát s bezárkózott irodájába.
Előbb megfogalmazta a végrendeletét, aztán hites embereket hivott
magához. Azok hitelesíték a testamentumot, eltették a nem nagy
tiszteletdíjat s megkérdezték a végrendelkezőtől:
– Miért ez a sietség?
– Azt hiszem, még e héten meg fogok halni.
Azon a napon kedd volt, pénteken már kiterítve feküdt Gold István.
Felekezeti különbség nélkül zúgtak a károlyi harangok, minden eklézsia
nagy hagyományokra számított a város leggazdagabb polgára után. Az
özvegy Budapestre sürgönyözött a temetés-rendezőért, a munkácsi görög
papot hivatta el a gyászos szertartásra.
Csupa fény, csupa ragyogás, bőség volt ez a temetés. Utána tor, másnap a
végrendelet felbontása.
A tulajdonképpi gyász csak ennek felolvasása után kezdődött. Az volt
benne szabályszerűen, de egész röviden megirva: «Egész vagyonom
négyszázhatvannégyezer forint – számmal 464,000 forint – értékben hagyom
leányomnak, Helénának. Magam szereztem, egyedül mindent, amim csak van.
Feleségem: született Katona Erzsébet 300 forint évi díjat kap. – Leányom
gyámja: testvér-bátyám, Gold Péter.»
A végrendeletében csak egy jótékony hagyomány volt. A város
világításának javára, végrendelkező egy külső városi kis házat
hagyományozott. Öt forintért vette azt egy árverésen s egy kissé nyomta
a lelkiismeret, mert megért száz forintot is.