– Tekintetes főbíró úr, megkövetem alásan, tessék eligazítani az én
soromat…
Bercsi Sándor sápadt volt, mint a halál: úgy állott a főszolgabíró
előtt, földhöz szegezetten, nyugtalanul nézdelve.
A törvény embere ismerte Sándort, nem egyszer volt vele baja, de csak
afféle virtuskodásért, ami nem vág a becsületbe, csupán a törvénybe
ütközik bele…
– Helyes öcsém, halljuk hát, mi a bajod?
Sándor megfeszengett szűrébe és állást változtatott. Összeszorult torkán
alig fért ki a szó.
– Igen nagy az én sorom, tekintetes uram – motyogta és összedidergett,
mint a lázbetegek.
A főbíró szánalommal, vegyes érdeklődéssel nézte a megroggyant legény
vergődését…
– Beszélj, fiam és ne hagyj ki semmit. Tudod, hogy a javadat akarom.
– Álgya meg az Isten!… Hát csak arra kérném a tekintetes jó uramat:
kemény strófát mérjen a fejemre, mert nagy istentelenséget míveltem.
A főbíró egész ámulatba esett ezen a szokatlan bevezetésén.
– Nem vagy te beteg, Sándor?
– A’ vagyok, – ismerte be a bűnös legény, – valami féreg igen rágja a
lelkemet.
A legény körülnézett, mint az üldözött dúvad, majd elállotta az ajtót
(talán hogy meg ne találja valaki lepni, míg ki nem ejti szörnyű
vallomását), csak azután felelt:
– Megsujtottam az édesapámat… Részeg voltam…
– Tovább! – unszolta a főbíró sápadtan, egy szörnyű sejtelem hatása
alatt.
– Nincs tovább.
– Nem történt apádnak semmi baja?
– Nem.
– Ennyi az egész?
– Ennyi…
A jólelkű főbíró fellélekzett. Majd azt hitte: apagyilkosságot követett
el a duhaj legény.
– Hát biz a, – mondotta megkönnyebbülve, – nagy istentelenség volt
tőled, de látom, hogy igen megbántad.
Sándor hallgatott; várta a további szót.
– Eredj haza, fiam, – folytatta a szolgabíró, – kövesd meg jó öregapádat
és gyónj meg a papnak: egyebet nem tanácsolhatok neked.
Ám a legényt sehogy sem elégítette ki ez a tanács.
– Hát a törvény? – kérdezte.
– Mit akarsz a törvénytől?
– Igazságot!
– Istennél az igazság, fiam, én, ha nem történt az apádnak semmi baja,
meg nem büntethetlek.
– Ez nem igazság! – vágta ki a legény dacosan. – A multkoriban hat napot
ültem a Vaszily Ferus miatt, pedig ő kötözködött először belém, oszt
most, mikor a tulajdon szülőapámat sujtom meg, aki pedig sose vétett
nekem, – kieresztenek?!… Tessen megnézni a törvényt: hibázott a
tekintetes úr.
A főbíró megrázogatta a fejét.
– Miért akarod okvetetlenül, hogy megbüntesselek?
– Mert, – válaszolt Sándor görnyedten, – addig nem gyógyulok meg… a
féreg megesz.