_Rápolt, Lizi._
_Lizi_ (belopózik; nagyon óvatosan jön; nyilvánvaló, hogy leselkedett, a
távozó Ágnes és Zólyomy után néz, nem fordulnak-e vissza. Folyton őket
figyelve keresi Rápoltot).
_Rápolt_ (hevertében észreveszi; csodálkozik és mulat rajta, azután
rászól): Lizi!
_Lizi_ (megrettenve áll meg).
_Rápolt:_ Gyere ide, Lizi.
_Lizi_ (a szívére szorítja a kezét): Istenem, de megijedtem… (szinte
didereg). Istenem, istenem!…
_Rápolt:_ Gyere ide Lizi és tudod mit… most mondd el nekem szépen a
történetedet.
_Lizi:_ Nem megyek kérem. Hanem legyen olyan szíves, jőjjön ki abból a
sátorból.
_Rápolt:_ Dehogy megyek. Örülök, hogy benne vagyok. Én soha többé, Lizi,
ebből a sátorból ki nem jövök.
_Lizi:_ De nagyon szépen kérem…
_Rápolt:_ Gyere te ide…
_Lizi:_ Én oda nem mehetek.
_Rápolt:_… és mondd el nekem végre a történetedet. Szükségem van rá…
legjobbkor jönne… embersorsokon gondolkoztam… mondd el már, Lizi… Az
isten áldjon meg, hiszen én még azt sem kívánom, hogy igazat mondj… De
az csak nevetséges, hogy még csak hazudni sem akarsz… Gyere szépen…
Mondd, hogy az apád becsületben megőszült ezredes volt… anyád báróné…
jött egy gróf és a gróf házasságot igért…
_Lizi:_ (kétségbeesve): Kérem szépen… ne tréfáljon most… jöjjön ki…
nagyon kell sietni…
_Rápolt:_ Miért kell, Lizi?
_Lizi:_ Mert nem szabad, hogy magát én velem meglássák. (Állandóan jobb
felé figyel és mindig újra eltávolodik jobb felé.)
_Rápolt:_ Félsz, hogy kompromittállak? (Kétségbeesett mozdulat.) Vagy
hogy te kompromittálsz engem? (Igenlés.) Attól ne tarts Lizi… Nem lehet
már engem. – (Hirtelen.) Te! Én úgy látom, te már megint meg akarod
magadat ölni.
_Lizi_ (zavarodottan): Én…
_Rápolt:_ Mit hurcolsz már megint magaddal? Tőrt? Revolvert? Mérget? –
Mérget, mi? Ezúttal mérget. Hol van? Mutasd. (Parancsolóan.) Mutasd!
(Kis üveget vesz át.) Hol vetted ezt?
_Lizi_ (lesütött szemmel, halkan): Elhoztam a patikából. A
patikussegédtől.
_Rápolt:_ „Elhoztam.“ (A lopás mozdulatát mutatja.) Hányszor mondtam
neked Lizi, hogy a te… hm… foglalkozásodnak az a legfőbb veszedelme,
hogy az ember erkölcsi fogalmait… _más téren_ is megigazítja… Lopni nem
szabad.
_Lizi_ (remegve): Én… én…
_Rápolt:_ Azt hitted, hogy jogot ad az elhozására az, hogy meg akarod
vele mérgezni magadat!
_Lizi_ (nagyon halkan): Igen.
_Rápolt:_ Vidd vissza. Annyival inkább, mert tudod mi ez?
_Lizi:_ Méreg.
_Rápolt:_ Strichnin. Ezzel fiam meg ne mérgezd magadat, mert ez
keservesen fáj. Irtózatos görcsök. Akkor már inkább a ciánkáli: az
gyorsan végez. – Vidd vissza, Lizi. (Visszaadja neki.)
_Lizi:_ Visszaviszem.
_Rápolt:_ No jó… Isten áldjon meg, Lizi. De ha nem mérgezed meg magadat,
gyere el hozzám, kapsz egy szép könyvet… Odaadom azt a könyvet, amelyben
valaki letérdel egy… olyan lány elé, mint te vagy és azt mondja neki:
„Nem te vagy ez, hanem az emberiség egész nyomorúsága az, amely elé
letérdelek“, – megmutatom neked a Dűrer-kötetet és a Holbein-rajzokat…
vagy eljátszom neked valamit a zongorán… vagy holdfotografiákat mutatok…
vagy gyönyörű mikroszkopiai felvételeket… szóval a leggyönyörűbb
jutalmakra van kilátásod. No, szervusz, Lizi.
_Lizi_ (kétségbeesve): De hiszen én… mondani akartam valamit… Kérem,
kérem szépen: jőjjön már ki a sátorból: én nem mehetek be oda.
_Rápolt_ (kijön): Mondani akartál valamit… No mi az Lizi? mit akartál
mondani?
_Lizi_ (mély lélekzetet vesz): Tudja kérem… tudja-e… hogy mit akar
Zólyomy?…
_Rápolt_ (csodálkozva): Hogy mit akar… Hát mit akar, Lizi?
_Lizi:_ El akarja venni… a Radics Ágnes kisasszonyt.
_Rápolt:_ Jól teszi, Lizi, ha akarja. Igaza van.
_Lizi:_ De még ma el akarja jegyezni. Holnap már ki is akarja iratni az
ujságba, hogy eljegyezte.
_Rápolt:_ Lehet, Lizi. Kitünően vagy értesűlve.
_Lizi:_ De még ma el akarja jegyezni.
_Rápolt:_ No… és…
_Lizi_ (magánkívül, halkan): De hát kérem… ne engedje ezt… a jó isten
szerelmére, hát ne engedje ezt.
_Rápolt:_ Lizi, te egészen fantasztikus vagy. Hogy kerülsz te ahhoz,
hogy… És hogy ne engedjem én ezt? Zsák a foltját. Jancsi Julcsát!… Hogy
ne engedjem én ezt?
_Lizi:_ Ne engedje. Ne engedje.
_Rápolt:_ A mindenségét, mért ne engedjem Lizi?
_Lizi_ (egészen halkan, nagyon szemrehányóan): Hiszen szereti.
_Rápolt:_ Ki?
_Lizi:_ Maga.
_Rápolt:_ Kit?
_Lizi:_ A Radics Ágnes kisasszonyt.
_Rápolt_ (a lefojtott nyugtalansága most egy másodpercre fölszabadul és
a lélekzete akadozik tőle): Lizi… Lizi… ez óriási… micsoda kábult
dolgokat fecsegsz te itt össze…
_Lizi_ (egészen felsőbbségesen, de szerényen, szinte fájdalmasan): Ne
tagadja. Hiszen szereti. Hiszen beteg tőle, úgy szereti…
_Rápolt:_ Hát… (Ellent akar mondani; levegő után kapkod, azután
elfordul, rövid küzdelem után abbahagyja a tagadást. A rendes hangján,
csak halk izgatottsággal:) Hát lehet. De ha úgyis volna, Lizi, mit
erőlködjem… hiába volna.
_Lizi_ (nagyon komolyan, mély lélegzettel): De hiszen… ő is szereti
magát.
_Rápolt_ (bosszúsan): Lizi!…
_Lizi_ (kétségbeesve): Ő is szereti magát.
_Rápolt_ (izgatottan): Lizi ne beszélj bolondokat.
_Lizi_ (kétségbeesve): Ő is szereti magát.
_Rápolt:_ Részeg vagy. Menj.
_Lizi:_ Ő is…
_Rápolt:_ Hol álmodtál ilyen bolondokat. Eredj.
_Lizi_ (egészen odamegy hozzá): Amikor maga másfél évvel ezelőtt
hirtelen elutazott, akkor hetekig ki volt sírva a szeme. Egész
éjszakákat átsírt. Utána akart magának menni. Majdnem belehalt.
_Rápolt_ (rábámul; fölindultan dadogva): Hon… nan tudod te ezt, Lizi?
_Lizi:_ Tudom. Tudjuk mi az ilyesmit, ha akarjuk. Cselédektől… másoktól…
egyik kávéházban ma éjjel ezt hallja az ember, másik kávéházban holnap
azt…
_Rápolt_ (kellemetlenül érinti a kávéházak emlegetése): Úgy… egyik
kávéházban ma éjjel ezt… másikban holnap azt… (Fanyarul, nyugodtan:) Na…
köszönöm, Lizi… ezeket a kávéházi értesüléseket. Nagyon kedves vagy. És
én… (habozik) én majd talán… (Hirtelen:) Eh, nem!
_Lizi:_ Mit nem? Miért nem?
_Rápolt_ (csúfolódva): Nem! Hiszen tudod Lizi: én azt akarom, hogy engem
kérjen meg az a nő, aki engem akar… Ő fáradozzék én értem…
(Komolyabban:) Vagy legalább tegyen ő is valamit.
_Lizi_ (megint kétségbeesve): De nem, nem… azt csak mi tesszük, hogy…
_Rápolt:_ Mit?
_Lizi:_ Hogy megmutatjuk… Hogy fáradozunk. Úrilányok azt nem teszik.
_Rápolt:_ Ne mondd! – Nem lehet belőletek kiirtani ezt a furcsa
véleményt az úrilányokról… ezt a nagy tiszteletet… És ezt a romantikus
hajlandóságot… Te valószínüleg azt kívánod tőlem, hogy álljak oda elébe,
mint Romeó… Csak nem fogok neki forrón szerelmet vallani?
_Lizi:_ De igen. Azt kell.
_Rápolt:_ Borúljak térdre előtte!
_Lizi:_ Igen. Azt kell.
_Rápolt:_ Bolond vagy, Lizi… Egy ilyen okos lánynak nem kell az.
_Lizi:_ Minden lánynak az kell.
_Rápolt:_ Bolond vagy, Lizi. (Fanyarúl:) Én nem csinálok ilyen dolgokat.
Én nem esedezem, én nem epedezem, nem viaskodom…
_Lizi:_ De hiszen akkor elviszi Zólyomy. Ne engedje, a jó isten
szerelmére. Ne engedje… Csak annyit tegyen meg, csak azt próbálja meg:
fogja meg a kezét; ölelje meg; és csókolja meg. Akár egy szót se
szóljon.
_Rápolt:_ Bolond vagy, Lizi.
_Lizi:_ Csak ezt az egyet tegye meg, ezt csak megpróbálhatja. Ennyit
csak érdemes megpróbálni. Igérje meg, hogy ezt megteszi.
_Rápolt:_ Lizi, igazán részeg vagy.
_Lizi:_ Igérje meg. (Jobbra tekint.) Nézze már jön… egyedül van… most
megteheti… igérje meg…
_Rápolt:_ Eredj, Lizi.
_Lizi:_ Addig nem megyek, míg meg nem igéri.
_Rápolt:_ Eredj már… Hát megigérem.
_Lizi_ (elsiet bal felé; intően, halkan): Megigérte!
_Rápolt_ (mosolyogva, bosszankodva bólint).
_Lizi_ (eltünt).
_Rápolt_ (jobbfelé fordul).