_Zólyomy, Lizi._
Klug elmegy. Nők vonulnak át hátul. Nyilvánvaló, hogy Zólyomy rejtőzik
előlük. Újra meg újra behúzódik a sátor mögé. Ha nem kerülheti el,
szalutál és összeüti a sarkantyuját, de rögtön el is fordul, hogy a
köszönésből beszélgetés ne legyen. Végre tiszta a szemhatár. Ekkor kijön
bosszankodva a helyzete nevetséges voltán, toppant egyet, körülnéz;
meglátja Lizit. Lizi fekete ruhában – de nem gyászruhában – van. Bluz;
szoknya; kis hivatalnoknőnek lehetne tartani, ha mély karikás, lázasan
csillogó, sötét szeme nem volna egészen különös.
_Zólyomy_ (meglátja: fellobbanó dühvel, de gúnyosan): Ah te is itt vagy.
Éppen jókor akadsz elém.
_Lizi_ (megrettent, amikor látja, hogy észrevették. El akar menekülni).
_Zólyomy:_ Megállj!
_Lizi_ (rémülten megáll).
_Zólyomy:_ Gyere közelebb.
_Lizi_ (lesütött szemmel tesz néhány lépést előre).
_Zólyomy:_ Hogy mertél te idejönni? (Szünet.) Hogy mersz te idejönni,
azt kérdeztem.
_Lizi_ (minden erejét összeszedi, dacosan, de remegve és lesütött
szemmel): Én oda megyek, ahová akarok.
_Zólyomy:_ Úgy? Odamégy, ahová akarsz?
_Lizi:_ Igenis.
_Zólyomy:_ Nem igaz. Ilyen helyre nem szabad jönnöd.
_Lizi:_ Én is lefizettem a beléptidíjat, mint más, én is itt lehetek.
_Zólyomy:_ Hát én majd mindjárt szólok a rendőrfogalmazónak és majd
mindjárt nem leszel itt. Eredj innen haza.
_Lizi:_ Nem megyek.
_Zólyomy:_ Elmégy innen?
_Lizi:_ Nem megyek.
_Zólyomy:_ Te, vigyázz magadra!
_Lizi:_ Engem hiába ijesztget, én nem félek.
_Zólyomy_ (egy lépést tesz feléje): Te! Te mindig ott vagy most, ahol én
járok.
_Lizi:_ Én ott vagyok, ahol nekem tetszik.
_Zólyomy:_ Egyre a szemem elé kerülsz… Mindig körülöttem ólálkodol… Mit
akarsz te én velem?
_Lizi_ (dacosan vonogatja a vállát).
_Zólyomy:_ Te, ne ólálkodj te én körülöttem… vigyázz magadra.
_Lizi_ (dacosan): Én… nem félek.
_Zólyomy_ (feléje megy): Te… (lassan) úgy látszik elfelejtetted már a
kezem szorítását, elfelejtetted, hogy takarodnod kell, ha mondom. Úgy
látszik, megint eszedbe kell juttatnom… Ne ólálkodj te én körülöttem.
Vigyázz magadra. (Indul feléje.)
_Lizi:_ Én nem félek. Én nem félek. Én nem félek.
_Zólyomy_ (közeledik feléje).
_Lizi_ (szembe néz vele, de amikor Zólyomy egészen előtte áll és
felemeli a két kezét, – nem ütésre, hanem mintha a nyakát akarná
megfogni, – rémülten halkan sikolt egyet és elszalad).