_Klug_ (nagy, kövér ember, a kapitánynál jóval nagyobb. Aranylánc,
rikító nyakkendő stb.).
_Klug_ (sietve rohan az inashoz; nyilvánvaló, hogy meglátta a kapitányt
és most az inastól akar kérdezősködni felőle): Mondja csak kérem…
(Közben folyton fürkész és fölfedezi a visszavonuló Zólyomit.) Ah…
kapitány úr, tessék csak… (Nem bírja az energiát.) Jó napot kívánok.
_Zólyomy_ (rögtön föladja az elrejtőzés tervét; kisétál a sátor mellől,
közömbösen, mintha nem is látná, elsétál Klug előtt; minél messzebbre el
akar jutni az inastól. Nagyon felsőbbségesen): Jó napot, Klug. Na, mi
jót hozott?
_Klug_ (utána megy): Kapitány úr, kérem… szabad kérnem… kérem szépen… (A
Zólyomy rendíthetetlen, közömbös arca ingerli, a dühe fölbátorodik:) Hát
ez már kérem mégse járja.
_Zólyomy:_ Mi, kedves Klug?
_Klug:_ Ötször megyek el a kapitány úrhoz, ötször üzeni ki nekem, hogy
nincs otthon. A kaszárnyában már meg se várják, míg szólok, – becsapják
az orrom előtt a kaput és a huszárok a pofámba nevetnek. Ha kapitány úr
azt hiszi, hogy én ezt tovább eltűröm, akkor nagyon csalódik. –
_Zólyomy_ (változatlan arccal, rá sem nézve): Hát mit akar, kedves Klug?
_Klug:_ Azt akarom kérem, hogy tessék fizetni! Nagyon sajnálom, egyetlen
egy napot sem várhatok tovább. Azért kerestem a kapitány urat, hogy ezt
megmondjam. Nem várhatok tovább és majd keresek én rá módot, hogy a
pénzemhez jussak.
_Zólyomy_ (változatlanul): Keressen, kedves Klug.
_Klug_ (tajtékzik): Keresek. És találok is. (Kiveszi a vastag tárcáját
és rácsap.) Legelőször is ezt itt. Bemutatom Rápolt úrnak ezeket a
váltókat, amelyeket ő írt alá.
_Zólyomy_ (most megmozdul): Ne kiabáljon.
_Klug_ (boldog izgalommal csap le a Zólyomy idegességére és még
hangosabban): De igenis kiabálok. Én igenis kiabálhatok. Nekem kérem
nincs mitől tartanom. Én csak azt akarom, ami nekem jár…
_Zólyomy_ (fogcsikorgatva): Halkabban!
_Klug:_ Semmi halkabban. Én olyan hangon beszélek az én pénzemért, ahogy
nekem tetszik. Akkor parancsolgasson a kapitány úr, ha fizetett… mert
amíg nem fizetett, addig én igenis kiabálok… én elmegyek az ezredes
úrhoz…
_Zólyomy_ (odalépett hozzá; egy gyors mozdulattal torkon kapta): Te!
Disznó! – Lesz csend?
_Klug_ (meghökkenve, fuldokolva): Kérem… én… igenis…
_Zólyomy_ (halkan): Hallja, Klug? Azt hiszi maga, hogy ha nekem főbe
kell magamat lőnöm, akkor megtagadom magamtól azt a passziót, hogy előbb
magát lőjjem le… mint egy kutyát.
_Klug:_ Mit kérem… mit?… Hát mit vétettem én?…
_Zólyomy:_ Ordít. Ha ordít: nekem főbe kell magamat lőnöm. De akkor
előbb maga megy. Ha minden elveszett, akkor én megszerzem magamnak azt
az örömet, hogy maga vágtat előttem a pokolba.
_Klug:_ Én kérem csak a pénzemet kérem.
_Zólyomy:_ Hangosan kéri. Szemtelenül kéri. (Megint fogcsikorgatva:)
Olyan embernek ismer maga engem, hogy ezt itt (a kardjára csap) hiába
hordom az oldalamon és nem vágom szét vele, mint a tököt, a maga tök
fejét, ha ordít itt. Olyan embernek ismer engem?
_Klug_ (egészen megsemmisült): Nem. Nem olyan embernek ismerem a
kapitány urat.
_Zólyomy:_ Nohát. (Szünet.) Akkor beszéljen halkan, tisztességesen és
alázatosan, amint illik.
_Klug:_ Igenis, kapitány úr.
_Zólyomy:_ Akkor szóba állok magával… Válaszolok arra… amit kérdezni
akar… (Nagyon felsőbbségesen vár.)
_Klug:_ Hiszen kérem alázattal… ha csak azt lehetne tudni… hogy… hogy…
_Zólyomy:_ Mit?
_Klug:_ Hogy… kérem… hogy csakugyan… el tetszik-e… venni a… Radics
kisasszonyt…
_Zólyomy:_ Elveszem.
_Klug:_ Igen kérem, alázattal… ezt halljuk már idestova egy éve… Ha csak
az eljegyzés nyilvános volna már.
_Zólyomy:_ Huszonnégy óra múlva nyilvános lesz.
_Klug:_ Hó… szent isten… Akkor hát legyen szabad… gratulációm kapitány
úr.
_Zólyomy:_ Köszönöm. Ahelyett hogy ordított volna, azzal kellett volna
hozzám jönnie, nem lehet-e ebben valami módon segítségemre?
_Klug_ (boldogan): Kérem kapitány úr… ha valamiben segítségére lehetnék…
_Zólyomy:_ Pénzre van szükségem.
_Klug:_ Pénzre.
_Zólyomy:_ Nem sokra. De ez az egész tavaszi ünnep arra való, hogy
zsarolják az embert, és nekem egyetlenegy rézkrajcárom sincs, és…
_Klug:_ Hü… Egyetlenegy… Hallatlan…
_Zólyomy:_ Adjon száz koronát.
_Klug_ (fejét vakarja): Száz koronát… nem hiszem kérem… hogy volna
nálam…
_Zólyomy:_ Csak keresse. Vagy… különben: ne adjon.
_Klug:_ Tessék?
_Zólyomy:_ Ne adjon. Megyek haza.
_Klug:_ De akkor…
_Zólyomy:_ Igen, akkor…!
_Klug:_ A Radics kisasszony…!
_Zólyomy:_ Hja, ha maga úgy félti azt a rongyos…
_Klug:_ Dehogy kérem. Százzal több vagy kevesebb, nem számít. Tessék
kapitány úr.
_Zólyomy_ (átveszi a százast, a nadrágzsebébe gyüri): Jó. Köszönöm.
_Klug_ (dörzsöli a kezét): Hát akkor kapitány úr, reménylem, huszonnégy
óra mulva…
_Zólyomy:_ Isten vele, kedves Klug.
_Klug:_ Ajánlom magamat, kapitány úr.