Történik egy napon a pusztán, hogy Tanyás Gergőnek elfogy a szénája.
Nagyon egyszerű és gyakori dolog ez odakint. Mert nagyon könnyen
megtévedhet az ember. Vagy több jószága van, mint legelője, vagy
kevesebb legelője, mint jószága. Mindkét esetben csak az az egy
eshetőség áll fenn, hogy a jószágnak nincs mit enni.
Tanyás Gergő valamelyik nap estéjén, mikor már éhen nyerít a lova,
gondolkozóba esik. Mert az ő »durva, megkövült« szive érzi azt a
fájdalmas nyerítést, mert eszébe jut, hogy akkor és akkor odalent
Rovignóban négy napig nem kaptak enni a katonáskodás alatt és hát az nem
volt jó állapot. Átérzi, hogy az a ló nem a saját kedvtelésiből, hanem
az éhség miatt nyerít. Ennélfogva Tanyás Gergő valamelyik nap estéjén
elővesz egy fadarabot. Azt után ezt a baltával megfaragja szépen, az
alsóvégét hegyesre barkácsolva.
Hosszú zsineget hoz elő és oda erősíti azt a lovak kötőfékéhez. A zsineg
legvégére oda köttetik a végin hegyes fadarab. Azután ott hagyja a
lovakat az istállóban megint. Azonban mielőtt kimenne, a jászol alul
összekapirgál a lábával holmi szalmafélét, aprólékos polyvát és odalöki
a lovaknak.
A két szegény állat szomorúan néz végig az ultima ratió vitaen.
--No várjatok, szamarak,--mondja Gergő majd kaptok mást.
Napáldozat után aztán, mikor lehajlik a rónára az alkonyi sötét, Tanyás
kivezeti a lovakat az istállóból és a zsinegnél fogva húzza a cöveket is
maga után. A lovakkal kimegy a földre. Az ő sivár, üres buzatarlója
mellett ott van a szomszéd Susták Mihály sötétzöld, kövér legelője.
Gergő kimegy a lovakkal a búzatarló legvégére. Azután végig megy
hosszában a szomszéd legelőjén és kikeresi a legtakarmánydúsabb helyet.
--Ez ni,--dünnyögi magában--ez épen jó lesz.
Ott azután, ahol »épen jó lesz«, a saját csupasz tartója földjébe
beleveri a cöveket. Más szóval ki vannak pányvázva a lovak.
A cövek a Gergő tarlójába van verve, hanem a lovak hosszú zsinegnél
fogva Susták Mihály vagyonát eszik föl. Sajátos furfanggal eszelődik ki
odakint az ilyes dolog. Gergő azt hiszi, hogy ezzel a cövekkel védve van
az ő háta. Ha Susták Mihály véletlenül megkerülné éjjel földjét, bent
találná a lovakat a drága szép takarmányban. De Gergőre, mint
szomszédra, nem eshetne panasz, mert hiszen ő a saját földjén pányvázta
ki a két éhes jószágot. Legalább Gergő ezt így hiszi.
Tanyás ezután egész nyugodtan megfordul és megyen befelé a tanyára.
Feleútról még visszafordul és gyönyörködve nézi, hogyan falják, hogyan
eszik azt a szép zöld füvet a lovak.
--Szegény kis jószágok!... mondja jólelkűleg.
Ahogy aztán Gergő bemegy a tanyába és lefekszik, elkezd szerepelni a
történetben a harmadik név. Ez a harmadik név a Ködmön Jánosé. Ködmön
János ugyanis ott lakik rézsútos irányban Susták Mihály és Tanyás Gergő
között.
Mikor ő meglátja, hogy a Gergő bement a tanyába, melynek ablakában
kialudt a világ, előlopódzik, fekete szűrt kerít a nyakába és csöndben
odamegy a fekete éj és a fekete szűr leple alatt a lovakhoz.
Kihúzza a cöveket a földből és elhajtja a tanyára a lovakat. Ezzel aztán
készen van minden. A föld forog tovább, mintha semmisem történt volna.
Reggelre kelve azután az első név, amely mozogni kezd, a Susták Mihály.
Körüljárta úgy szemgyönyörködtetés szempontjából a földet és megütődve
látja, hogy iszonyúan megvan koppasztva egy darabon a szép legelő.
Susták Mihály elkezd káromkodni és bemegy a tanyára. Ott
méregcsillapítás okáért összerugdossa a kuvaszokat, hogy miért nem
tudtak vigyázni. Azután ujjast huz föl, botot vesz elő, megindul és
csakhamar letűnik a látóhatárról.
A másik név, amelyik már virradat óta benne van a szereplésben, a Tanyás
Gergőé. A jóravaló Gergő kétségbe van esve, egy rossz elültöltős
fegyvert hord a vállán és dühösen keresi a lovait. Nagyon benne van a
méregben, ha megtalálná hamarjában a lókötőt, belelőne. Miután
összejárta a határt és nem látta sehol a lovakat, megkezdi a
»csapásozás«-t. Ez a szó a pusztalakók előtt egyértelmű azzal, mint
mikor a praireken a vörösbőr skalpvadász nyomoz a halványarcok után.
Gergő a kipányvázás helyéről nyomról-nyomra csapásozva, megtudja, hogy
Ködmön János volt a lókötő.
Dühös átkozódásba tör ki, először be akar azon fegyveresen hatolni
Ködmön tanyájára. Hanem aztán meggondolja magát. Haragos embernél nem jó
szerszám a puska. Ennélfogva szép csendesen megfordul, elindul, megy,
megy és lassankint letűnik a látóhatárról.
Most kezd aztán szerepelni Ködmön János, a ki borzasztóan meg van
ijedve. A tanya padlásáról kileste, látta, hogy a lopás föl van födözve.
Látta, hogy Tanyás a pusztakapitány tanyája felé tart.
Ezen segíteni kell, mert máskép rövid időn el leszünk fogva,--gondolja
Ködmön. Elővezeti a két lovat azon zsinegestül, cövekestül, fölül az
egyikre és vágtat kerülő úton a pusztakapitányi ház felé.
Idők multán ott aztán találkoznak szépen Susták Mihály, Tanyás Gergő és
Ködmön János.
Susták Mihály a kártételt panaszolja és követeli, hogy a pusztakapitány
rögtön hat pusztázót indítson útnak, hogy kutassák ki a tettest. Azért
fizet ő adót. Húsz forint kártérítést kér. Beszédközben félszemmel
Tanyásra kacsint, hogy ehol a bűnös.
Ködmön János panaszt tesz, hogy a Tanyás lovait az éjjel bent találta a
kukoricájában. Kér öt forint kártérítést.
Tanyás Gergő pedig azt akarja elpanaszolni, hogy Ködmön az éjjel
elkötötte az ő lovait. De észszel élvén, »lenyeli a szavát«--mint ezt
odaki mondani szokták. Mert ha kibizonyosodik, hogy Ködmön ellopta a
lovait, akkor rájönnek, hogy ő csináltatta Susták legelőjén a kárt. A
lovak már így is, úgy is megvannak. Tanyás Gergő tehát okosabbnak
találja kifizetni Ködmönnek az öt forintot azért, mert el akarta lopni a
lovait, minthogy Sustáknak huszat fizessen.
Így aztán »kiegyesülnek«. Tanyás és Ködmön hunyorítanak a szemükkel, ami
náluk eltitkolt kacajt jelent. Susták pedig káromkodik és azt mondja,
hogy hazug a törvény.
Ködmön és Tanyás azonban megintik érte, mondván, hogy a törvény
igazságos. És kétfelé nézvén, hunyorítanak a szemükkel.
[Illustration]