A birkaköröm erősebb, mint a vas, mert a vas, ha egyszer elkopott, el
van végleg kopva, a birka körme azonban újból kinő. Igy történt, hogy a
község külső határában a nyájak elrontották a vályút, mivel a nyájak
ivásközben beleálltak lábaikkal a vályúba s bármint volt ez a vályú
hozzáértő mesterek tudománya szerint vassal vasalva, csak elkopott.
Kilyukadt az oldala. A nyájak ezt szomorúan vették tudomásul, mert e
lyuk folytán nem maradt meg a víz a vályúban, hiába merte tele a juhász.
Igy persze nem maradhat a bürge és a juhász be is üzent egy arrajáró
embertől a községbe, hogy elromlott a vályú.
--No, mondta a bíró az üzenetvivőnek--ez furcsa.
--Már miért volna furcsa?
--Hát hogy elromlott a vályú.
--De magam láttam, bíró uram, erősködött az ember. Megmutatta a juhász.
Olyan lyukas az, mint a Bodárovics Jóczó ködmöne. (Jóczó ugyanis a
hivatalos koldus a faluban s ez okból lyukas ködmönben kell járnia.)
--Hm, vélte a bíró--az nem elég, az nem numerus, mivelhogy kelmed ma még
nem hivatalos ember.
--Ma még nem,--esett beszédbe a hirhozó, megörülve igen nagyon annak az
egy szónak, amit politikából ejtett ki a bíró.--Azonban amit látok, azt
csak látom.
--No igen,--hagyta rá a bíró és méltóságosan legyintett a kezével. Ő
könnyen legyinthetett méltóságosan, mert ő volt a legnagyobb úr a
községben s az ilyennek mindenféle illik. Ha Bodárovics Jóczó legyintene
így, elvennék tőle a lyukas ködmönt s csak a jó isten tudná megmondani,
hogy miből építene akkor tornácos házat.
--Hanem--mondta a legyintés után a bíró--ide hivatalos szem
szükségeltetik. Mert ez hivatalos dolog. Ennélfogva köszönjük kendnek a
híradást, a többit pedig elintézi a község.
A községháza nagy szobájában ott ült mind a hat esküdt a padokon. Öt élt
belőlük. Szerezsán Milos pedig aludt. Ez nem is állt föl, de a többi
felállott, mert a bíró most olykép nyújtotta ki a balabbik keze kisujját
(suta volt az öreg), mint mikor kiküldetésbe szokott rendelni hivatalos
személyeket.
A kiküldetés... Szép dolog az, az a kiküldetés. Jóformán ez a
legkedvesebb az egész világon. Magyarország fele abban utazik manapság,
azon oknál fogva, hogy a kiküldetésnek hátránya nincs, ellenben vannak
előnyei, mik napidíj néven neveztetnek és summa summarum számoltatnak
el. Nem lehet hát csodálni, hogy a hat esküdt közül fölállt azonnal az
öt eleven. Nem lehet csodálni, annál inkább sem, mert az ő évi fizetésük
a községnél kétszáz forint, ellenben a megválasztásukra hatszázat
költenek el. Eszerint némileg érthető az esküdtek fölállása, kik is a
bíró felé fordulván, kérdő tekinteteiket reá szögezték (ismét kiveendő
Karancsev Lyuba, aki bandzsal s ez okból nem néz oda, ahova akar. Csak
oda nyúl).
Azt mondja a bíró:
--Esküdt lészen kiküldendő a vályú tárgyában.
A segédjegyző azonnal föl is jegyzi, hogy esküdt küldendő ki a
juhfalkánál kilyukadt vályú tárgyában.
Erre így szól Drága Milos esküdt:
--Nem jól lesz az az írás.
--Már miért?--kérdezi a bíró, ama híres Obálics Obrád.
--Mert esküdtek kellenek oda, nem pedig esküdt--mondja Drága Milos.--Egy
ember nem ember. Hivatalban.
Obrád bíró a föltámadt zajt oly kép csendesíti, hogy kopog az asztalon a
pipája makjával. Mikor eziránt rendbe jönnek, szól megint lassú
szemrehányással:
--Egy ember, egy ember. De egy embernek két szeme van. Két szem eleget
lát azon a vályún. (Ez célzás volt Karancsev Lyubára, aki sanda létére
sohasem tudott egyenesen a szolgabíró szemébe nézni. Már pedig az
egyenes tekintet adja meg a becsületet, különösen, ha még a szemöldökét
is egyenesen szúrósra fésüli az ember.)--Ennélfogva Drága Milos
kiküldetik, hogy nézze meg, igaz-e a vályú hiresztelt kilyukadása. Most
már nem bánta Milos, ha elmarad a második hivatalos személy. Kiment,
befogatott a forspontos kocsiba, azon hazahajtott, s megrakván magát
tarisznyával, kulaccsal és dohánynyal, útnak is eredt ki a pusztára.
Most, hogy a községi forspontos lovai megindultak Drága Milossal,
azonnal gyorsabban halad a történet. Milos ugyanis aznap kiért a
falkához, megdeputálta a vályút és belátta, hogy abból már soha többé
ivóedény nem lesz. Ezt elvégezve, letelepültek a juhászokkal, kártyáztak
egy kicsit. Milos nyert három júhsajtot, meg egy feketére szívott pipát.
Másnap pedig bevitte megint a forspontos és Milos jelentést tett a
bírónak a vályú mibenállása tárgyában.
--E helyett újat kell csináltatni--intézkedett a bíró és azonnal
elrendelte, hogy árlejtés tartassék a helyszínén. Azért a helyszínén,
hogy jól odamérje az itatót a kutak közé az ács. Továbbá azért a
helyszínén, hogy ott csinálja meg az ács és ne kelljen külön fuvarral
kiszállítani. Takarékosan kell bánni a község vagyonával--vélte a bíró.
Mert ha gazdag is a község, csak elfogy a vagyon, ha nem kímélik. A
helyszínén továbbá azért is, hogy--különben senkinek semmi köze az
indokoláshoz.
Az árlejtés meg is tartatott. A bíró volt kint meg két esküdt s el is
vállalta egy mesterember az új vályút. A leghíresebb ács volt az a
környéken, de talán a világ minden ácsai között, pedig közöttük oly
kiváló emberek is voltak, mint szent József. Ez bizonyos, akiről itt szó
most van, a Vélity Pája nevezetű. Ő például a gerenda oldalára
ragasztott ötforintos bankót egy szekercecsapással úgy levágja onnan,
hogy sem a gerendának baja nem esik, sem a bankónak.
Fogadásból szokta ezt csinálni, aki nem hiszi, próbát tehet vele, ha van
kidobni való ötforintos bankója. Ilyen ember Vélity Pája, aki elvállalta
a vályút tizenhét forintért, két forintért pedig a rávaló vasalást.
Ezzel aztán másnap visszajöttek a bíróék s rendben volna minden. De ép
mikor a napidíjakat utalványoznák egymásnak, mondja a bíró:
--Baj van, mivelhogy a régi vályút pedig el kell újra árverezni.
E célból harmadnap újból kimentek negyednap visszajöttek, miután Vélity
Páj megvette a régi vályút nyolc hatosért (tisztán csak a szép nagy
szögek kedvéért, ami benne vannak. Mióta a sátoros cigányokat
pusztítják, nincsen valamire való kovács az országban). Ezt így most már
tökéletesen eligazították, hetednapra pedig kiküldték Jakoblyev Isza
esküdtet, hogy nézze meg, vajjon csakugyan maga Vélity Pája csinálja-e a
vályút. Mert az nem járná, ha valami értetlen emberre bízná ezt a
munkát. No ez az óvakodás körülbelül fölösleges volt, mert ahogy
Jakoblyev Isza kiment, látta, hogy csakugyan tulajdon maga Velity Paja
dolgozik ott, készítvén szorgalommal a régi vályúból az újat. Isza ebben
meg is nyugodott és referált otthon, hogy Vélity csakugyan maga
dolgozik.
Ily szorgos gonddal készült a vályú s igazán nem lehet panaszkodni, hogy
a közdolgokban nincs meg a kellő ellenőrzés, mert a bíró az örökké alvó
Szerezsánt is kiküldte egyszer, nézné meg, hogy micsoda bádogokkal
borítja Vélity a vályú külső falait. Fontos kérdés ez, mert például
fényes bádog ilyen helyre nem való, abban bámulja magát a birka, mint a
tükörben szokás és elfelejt inni. Szerezsán sem talál semmiféle hibát
odakint, mert a bádog, amelylyel Vélity odakint dolgozott, nem volt
fényes, sőt rozsdás, Szerezsán másnap hazament, jelentést tett s egyben
tudatta, hogy holnapután alighanem ki is mehet már az átvevő bizottság,
mert akkorra készen lesz a vályú.
Obrád bíró ezt tudomásul vette, azonban úgy okoskodott, hogy ilyen
alighanemes jelentésre nem lehet intézkedni. A község vagyona elvégre is
nem arra való, hogy egész bizottságokat küldjenek ki egyszerre s úgy
lehet, nem is lesz kész akkora a vályú. Ez okból még egyszer kiküldötte
a pusztára Okotics Szimót, hogy tapasztaljon mindent körül. Inkább egy
embernek fizessék a napidíjat, mint négynek. Szimó kiment, Szimó bejött
s jelentette, hogy csakugyan át lehet már venni a vályút. Készen van és
Vélity Pája olyan büszke rá, hogy ki sem lehet mondani. Erre aztán
kiment az öttagú bizottság harmadnap s nem negyednap jött be, hanem
ötödnap, mivel némi áldomást is csináltak és vissza is nyerték azonnal
Vélity Pájától a tizenkilenc forintot.
Most már van vályúja a birkáknak odakint a pusztán s két-három
esztendeig semmi gond arra nem lesz. Obrád bíró bölcsessége így
elintézte a dolgokat. Gyorsan és ügyesen, a közdolgoknál szükséges és
köteles ellenőrzéssel ment a munka. Mindössze a számadásokban tűnik föl
kissé ez a kiadási tétel:
Egy nagy új vályú a pusztai falkához 107 frt 40 kr.
--Százhét forint?--kérdezi a szolgabíró, mikor egyszer betekint.--Nem
sok ez, bíró úr?
--Hát--mondja a politikus Obrád--vannak olcsóbbak is, főbíró úr. Ezt
azonban Vélity Pája csinálta, a híres ács... aki a bankót úgy levágja a
gerendáról, hogy semmi baja sem esik.
Obrád ennyire jólelkű ember. Dicséri Páját, s magamagát nem említi.
Pedig ő is le tudja vágni a bankót (anélkül, hogy előbb a gerendára
kellene ragasztani.)
[Illustration]