Főtárgyaláson

Az egész ügy eredete, amelynél fogva János a törvényes urak elé került,

a megváltozott szokásokban keresendő. A szokások változnak, velük

változik az ember is. János esete maga a legtisztább példa rá, hogy

másként van már most minden, mint ezeknek előtte volt.

Azelőtt... Azelőtt az ember maga hasíttatott posztót magának s úgy vitte

a posztó-lopóhoz, hogy varrjon belőle ruhát. Megmondta neki, hogy

milyenre szabja. Például ha kabátról volt szó, kimondatott, hogy

teknőhátú nem kell. A mi pedig a zsinórzatot illetné, az szintén egészen

különös kívánságok szerint történt. Aszerint, amint kívánta az illető,

hogy rendes vitézkötés legyen-e a ruhán, vagy pedig galambkosaras, vagy

esetleg a víz sima folyását utánozó legyen-e a zsinór.

Hát mind ez már ma nincs. Ott a kész kabát a szabónál. Akár a boltban,

akár a piacon a sátor alatt, de csak egyforma az. Foltos Joó János épen

olyant vásárol, mint Sötét Nagy Gergely.

Itt a hiba. János ugyanis a bicskát Sötét Nagy Gergelybe óhajtotta

beleereszteni, de tévedés történt. A csárdában amúgy is kicsiny a

világítás s a kabátok egyformák voltak. Igy Foltos Joó János kapta a

szúrást, bár nem lehet mondani, hogy nagy szúrás volna, mert János

mindössze egy hétig hordatta hozzá a doktort, a süketöt.

Most pedig következik a dolog másik része. Ép tavaly ilyenkor múlt két

esztendeje, hogy Jánost a közön, amint éjjel hazafelé haladt, leütötték

és a feje is beszakadt. János nem kereste akkor ezt az ügyet, mert a

csont törvény nélkül is összeforr, ellenben másnap a közön csapásozván,

kiderítette, hogy Sötét Nagy Gergelyben keresendő az elégtétel, mert

juhászos orrú csizmát nem visel az egész környéken senki más, csak ő

maga. És mondta Jánosnak a tulajdon édes apja is, hogy majd, ha alkalom

akad, a kölcsönt adja vissza. Ha egy fertály föld rámegy, hát rámegy. Az

ellen nem tehet senki. Csakugyan kár, hogy a tévedés történt. Mert ha

Gergő kapja azt, amit véletlenül Joó János kapott, Gergő érte nem ment

volna panaszra a bíró elé. Ellenben Foltos Joó János elment, bár János

egy hétig hordatta rá a doktort s még ami szert írt az orvos, azt is

meghozatta volna, ha kellett volna, de nem kellett. Mert a szénamurva

főtt leve jobb.

A panasz nyomán Jánosnak pecsétes levelet küldött ki a tanyára a törvény

s János be is haladt a városba az igazságért. Igen szép igazságot

kapott: bicskája járását három esztendőre értékelték. Nem vasban, se nem

sáncárokban, mert ezeknek az ideje már letelt, hanem egészen rendes

házban; még fürdetik is benne az embert, mint a szopóst. Különb hely,

mint az adóhivatal.

De János ez itéletbe még sem állapodhatott bele. Mert első sorban a

törvény nem tanakodott ama sajnos véletlenség fölött, ami itt történt.

Ha igazi törvény a törvény, azt is néznie kellett volna, hogy ami

történt, nem szánt szándékkal történt. Foltos Joó János igazság szerint

csak akkor panaszolhatná a dolgot, ha a dolog csakugyan készakarattal

történt volna. Pedig nem. Hát minek jött a bicska útjába? János tehát

ezen alapon ki is jelentette, hogy a rendelkezésbe bele nem

állapodhatik, hanem megy föl egészen a királyig. Mert igaz ugyan, hogy

az egész eset annak idején lányi viszony miatt történt, de annak már rég

ideje. Azóta János a lány fejét bekötötte. Sőt egy kis család is van a

háznál.

Bármint keressük, János nem tehetett e sorsban egyebet, mint hogy az

itélkezést rábízta még más bírákra is. Majd azok talán jobban

kitalálják.

Jánost idő multán eme kitalálók elébe hívják, ismét pecsétes levéllel.

Annyi levél jár ki Jánosnak a tanyára, hogy utoljára egészen leveles

ember lesz belőle, mintha csak valamely betyár volna. De János a

pecsétet illendő tiszteletben tartja s a hívó szóra a törvényttévő

főtárgyalási urak elébe megy. Subában. A tekintélyes férfiú, aki a

törvénypalota folyosóján az illető rend fölött őrködik, Jánost a suba

levetésére inti.

--Ezt a subát?--kérdezi János.

--Ezt--mondja a hivatalos személy.

--Kár,--véli János--mert nézze csak, ez a suba birkábul való ugyan, de

már döglött ez a birka. Hát most már az Uristen hogy vigyázzon olyan

birkára, amelyiknek passzusa sincsen?

No ezen kicsit eltárgyalnak s János örvend, hogy a hasban vállas

egyéniséget kissé megtromfolta. Elvégre utóvégre szükséges az ilyesmi,

ha másrészt nem, csak azért, hogy a szó ne egyezzen. János a subát

leteszi. Szőrével kifelé hajtja, azután kétrétbe veszi, úgy helyezi le a

földre.

--Úgy vigyázzon rá--mondja a férfinak,--hogy ilyen suba az egész

Nagyszéksósban nincsen. Mámma már nem csinálnak ilyen subát...

Ezek után bemegy János a törvény elé. Urak ülnek egy asztalnál. Azt

mondja többek közt a legfőbb:

--Maga fölebbezéssel élt!

Azt mondja János:

--Én?

--Maga!

János az elméjében hirtelen végigfutja az utolsóbb esztendők tetteit.

Keresi, hogy élt-e vajjon ő fölebbezéssel? Mily furcsa ez a kérdés! S

úgy lehet, odaki a subát is ellopják. Saját maga életét, de még a

rokonságét is átal tekinti, de emlékezetében egyetlen egyet sem talál,

aki fölebbezéssel élt volna. Mert mind egyszerű tanyai nép s azoknál nem

szokásos a városi cifra élet. János meggyőződéssel mondja:

--Hát pedig én nem éltem...

--Dehogy nem--mondja a bíró.--Hiszen azért élt fölebbezéssel, mert az

elsőfokú bíróság nem alkalmazta a kilencvenkettedik szakaszt.

No tessék. Itt a kilencvenkettedik szakaszt. Mit akarnak vele? Mit

akarnak vele? Még a katonaságnál sincsen több szakaszt, mint négy. Első

szakaszt, második szakaszt, harmadik szakaszt, negyedik szakaszt. Miért

rukkoltatnak most itt egyszerre föl kilencvenkét szakasztot? János most

már határozottan érzi, hogy a bűnben ártatlan. Nem bánja, ha

kilencvenkét szakaszt rukkol is ki az ellen, aki fölebbezéssel élt--hát

jól van: az tudja, mit csinált. De mikor ő nem élt vele! Hiszen

szalonnával, csülökkel, tarhonyával, krumplival él. Soha életében ezen

fölebbencsezést nem művelte. Mégis róla vádolják és kilencvenkét

szakaszt van ellene. Megbátortalanodik keserűségében és zavarodottan

mondja

--Minállunk kétszázharminckettő a házszám...

--Értse meg ember--világosítja a bíró--mi alkalmaztuk a

kilencvenkettedik szakaszt. E szerint két évet kapott. A büntetését egy

évvel leszállítottuk.

János hirtelen előrenyújtja az egyik csizmát, melyben a lába is benne

van s gyönyörrel nézi. Hát egy esztendő lemaradt. Csak ez a szakaszt ne

volna, mert ki tudhatná, mit akarnak vele? Két év... két év... a kis

család még meg se fogja tudni, hogy állami szolgálatban volt az apja. Ez

kellemes és örvendetes dolog. A mellény gombjait János azonnal be is

gombolja; már csak azokat, amelyek ki voltak gombolódzva.

A bíró szigorúan folytatja:

--Élhet semmiséggel is. Nyilatkozzon, él-e semmiséggel?

János fölnéz, de tekintete ismét csak a csizma irányába téved. De szép

csizma.

--Mennyi időt kaptam?--kérdezi.

--Két esztendőt!

A válaszra János megcsóválja a fejét és lemondólag int a kezével.

--Nem állapodhatok bele--mondja.--Két esztendeig nem löhet a sömmivel

élni...

Különféle magyarok meg egyéb népek · 第 18 / 41 题