Az egész ügy eredete, amelynél fogva János a törvényes urak elé került,
a megváltozott szokásokban keresendő. A szokások változnak, velük
változik az ember is. János esete maga a legtisztább példa rá, hogy
másként van már most minden, mint ezeknek előtte volt.
Azelőtt... Azelőtt az ember maga hasíttatott posztót magának s úgy vitte
a posztó-lopóhoz, hogy varrjon belőle ruhát. Megmondta neki, hogy
milyenre szabja. Például ha kabátról volt szó, kimondatott, hogy
teknőhátú nem kell. A mi pedig a zsinórzatot illetné, az szintén egészen
különös kívánságok szerint történt. Aszerint, amint kívánta az illető,
hogy rendes vitézkötés legyen-e a ruhán, vagy pedig galambkosaras, vagy
esetleg a víz sima folyását utánozó legyen-e a zsinór.
Hát mind ez már ma nincs. Ott a kész kabát a szabónál. Akár a boltban,
akár a piacon a sátor alatt, de csak egyforma az. Foltos Joó János épen
olyant vásárol, mint Sötét Nagy Gergely.
Itt a hiba. János ugyanis a bicskát Sötét Nagy Gergelybe óhajtotta
beleereszteni, de tévedés történt. A csárdában amúgy is kicsiny a
világítás s a kabátok egyformák voltak. Igy Foltos Joó János kapta a
szúrást, bár nem lehet mondani, hogy nagy szúrás volna, mert János
mindössze egy hétig hordatta hozzá a doktort, a süketöt.
Most pedig következik a dolog másik része. Ép tavaly ilyenkor múlt két
esztendeje, hogy Jánost a közön, amint éjjel hazafelé haladt, leütötték
és a feje is beszakadt. János nem kereste akkor ezt az ügyet, mert a
csont törvény nélkül is összeforr, ellenben másnap a közön csapásozván,
kiderítette, hogy Sötét Nagy Gergelyben keresendő az elégtétel, mert
juhászos orrú csizmát nem visel az egész környéken senki más, csak ő
maga. És mondta Jánosnak a tulajdon édes apja is, hogy majd, ha alkalom
akad, a kölcsönt adja vissza. Ha egy fertály föld rámegy, hát rámegy. Az
ellen nem tehet senki. Csakugyan kár, hogy a tévedés történt. Mert ha
Gergő kapja azt, amit véletlenül Joó János kapott, Gergő érte nem ment
volna panaszra a bíró elé. Ellenben Foltos Joó János elment, bár János
egy hétig hordatta rá a doktort s még ami szert írt az orvos, azt is
meghozatta volna, ha kellett volna, de nem kellett. Mert a szénamurva
főtt leve jobb.
A panasz nyomán Jánosnak pecsétes levelet küldött ki a tanyára a törvény
s János be is haladt a városba az igazságért. Igen szép igazságot
kapott: bicskája járását három esztendőre értékelték. Nem vasban, se nem
sáncárokban, mert ezeknek az ideje már letelt, hanem egészen rendes
házban; még fürdetik is benne az embert, mint a szopóst. Különb hely,
mint az adóhivatal.
De János ez itéletbe még sem állapodhatott bele. Mert első sorban a
törvény nem tanakodott ama sajnos véletlenség fölött, ami itt történt.
Ha igazi törvény a törvény, azt is néznie kellett volna, hogy ami
történt, nem szánt szándékkal történt. Foltos Joó János igazság szerint
csak akkor panaszolhatná a dolgot, ha a dolog csakugyan készakarattal
történt volna. Pedig nem. Hát minek jött a bicska útjába? János tehát
ezen alapon ki is jelentette, hogy a rendelkezésbe bele nem
állapodhatik, hanem megy föl egészen a királyig. Mert igaz ugyan, hogy
az egész eset annak idején lányi viszony miatt történt, de annak már rég
ideje. Azóta János a lány fejét bekötötte. Sőt egy kis család is van a
háznál.
Bármint keressük, János nem tehetett e sorsban egyebet, mint hogy az
itélkezést rábízta még más bírákra is. Majd azok talán jobban
kitalálják.
Jánost idő multán eme kitalálók elébe hívják, ismét pecsétes levéllel.
Annyi levél jár ki Jánosnak a tanyára, hogy utoljára egészen leveles
ember lesz belőle, mintha csak valamely betyár volna. De János a
pecsétet illendő tiszteletben tartja s a hívó szóra a törvényttévő
főtárgyalási urak elébe megy. Subában. A tekintélyes férfiú, aki a
törvénypalota folyosóján az illető rend fölött őrködik, Jánost a suba
levetésére inti.
--Ezt a subát?--kérdezi János.
--Ezt--mondja a hivatalos személy.
--Kár,--véli János--mert nézze csak, ez a suba birkábul való ugyan, de
már döglött ez a birka. Hát most már az Uristen hogy vigyázzon olyan
birkára, amelyiknek passzusa sincsen?
No ezen kicsit eltárgyalnak s János örvend, hogy a hasban vállas
egyéniséget kissé megtromfolta. Elvégre utóvégre szükséges az ilyesmi,
ha másrészt nem, csak azért, hogy a szó ne egyezzen. János a subát
leteszi. Szőrével kifelé hajtja, azután kétrétbe veszi, úgy helyezi le a
földre.
--Úgy vigyázzon rá--mondja a férfinak,--hogy ilyen suba az egész
Nagyszéksósban nincsen. Mámma már nem csinálnak ilyen subát...
Ezek után bemegy János a törvény elé. Urak ülnek egy asztalnál. Azt
mondja többek közt a legfőbb:
--Maga fölebbezéssel élt!
Azt mondja János:
--Én?
--Maga!
János az elméjében hirtelen végigfutja az utolsóbb esztendők tetteit.
Keresi, hogy élt-e vajjon ő fölebbezéssel? Mily furcsa ez a kérdés! S
úgy lehet, odaki a subát is ellopják. Saját maga életét, de még a
rokonságét is átal tekinti, de emlékezetében egyetlen egyet sem talál,
aki fölebbezéssel élt volna. Mert mind egyszerű tanyai nép s azoknál nem
szokásos a városi cifra élet. János meggyőződéssel mondja:
--Hát pedig én nem éltem...
--Dehogy nem--mondja a bíró.--Hiszen azért élt fölebbezéssel, mert az
elsőfokú bíróság nem alkalmazta a kilencvenkettedik szakaszt.
No tessék. Itt a kilencvenkettedik szakaszt. Mit akarnak vele? Mit
akarnak vele? Még a katonaságnál sincsen több szakaszt, mint négy. Első
szakaszt, második szakaszt, harmadik szakaszt, negyedik szakaszt. Miért
rukkoltatnak most itt egyszerre föl kilencvenkét szakasztot? János most
már határozottan érzi, hogy a bűnben ártatlan. Nem bánja, ha
kilencvenkét szakaszt rukkol is ki az ellen, aki fölebbezéssel élt--hát
jól van: az tudja, mit csinált. De mikor ő nem élt vele! Hiszen
szalonnával, csülökkel, tarhonyával, krumplival él. Soha életében ezen
fölebbencsezést nem művelte. Mégis róla vádolják és kilencvenkét
szakaszt van ellene. Megbátortalanodik keserűségében és zavarodottan
mondja
--Minállunk kétszázharminckettő a házszám...
--Értse meg ember--világosítja a bíró--mi alkalmaztuk a
kilencvenkettedik szakaszt. E szerint két évet kapott. A büntetését egy
évvel leszállítottuk.
János hirtelen előrenyújtja az egyik csizmát, melyben a lába is benne
van s gyönyörrel nézi. Hát egy esztendő lemaradt. Csak ez a szakaszt ne
volna, mert ki tudhatná, mit akarnak vele? Két év... két év... a kis
család még meg se fogja tudni, hogy állami szolgálatban volt az apja. Ez
kellemes és örvendetes dolog. A mellény gombjait János azonnal be is
gombolja; már csak azokat, amelyek ki voltak gombolódzva.
A bíró szigorúan folytatja:
--Élhet semmiséggel is. Nyilatkozzon, él-e semmiséggel?
János fölnéz, de tekintete ismét csak a csizma irányába téved. De szép
csizma.
--Mennyi időt kaptam?--kérdezi.
--Két esztendőt!
A válaszra János megcsóválja a fejét és lemondólag int a kezével.
--Nem állapodhatok bele--mondja.--Két esztendeig nem löhet a sömmivel
élni...