Jól és vidáman érzem magam, reggel van, a nap besüt az ablakon és
Olgának meg a mamájának mulatságosan nedves és sima a haja.
A reggeli után, melyet megosztok kettőjükkel és amelyhez rengeteg kavét
kapok, Olga fölcicomázza magát az uj szoknyájával, a ronggyal meg a
kabáttal, mely utóbbinak kerek gallérja, két sor gombja és a nyakán meg
a gallérján zsinórdiszitése van. És a kis Olga nem tudja kitölteni
sehogysem, mert olyan karcsu, mint egy kis borju.
– Ne vegyünk be egy kicsit a kabátnak az oldalából? – kérdezem – van még
időnk hozzá.
De az anya meg a lány egymásra pillantanak, hogy ma vasárnap van, amikor
nem vesznek a kezükbe se tüt, se ollót. Tudom jól, hogy mit gondolnak
magukban, hiszen gyermekkoromban én is igy gondolkoztam. Most segitségül
hivok egy kis szabadgondolkozást: az egészen más, hogyha a varrógép
varr, hiszen a kocsi sem követ el bünt, mikor vasárnap megy az uton.
De ők ezt nem értik. Különben is Olgának bele kell nőnie a kabátba, hogy
egy pár évig viselhesse.
Gondolkozom, hogy mit dughatnék Olga kezébe, ha elmegy, de nem volt
semmim, csak egy egykoronást adok neki. Kezetnyujtva megköszöni,
megmutatja a pénzdarabot anyjának és azt sugja csillogó szemekkel, hogy
odaadja a testvérének a templomban. És az anya majdnem épp ugy meghatva
azt mondja, hogy igen, megteheti.
Olga templomba megy bő kabátjában és apró lábaival szalad le a
domboldalon. Istenem, milyen kedves!…
– Nagy tanya az a Hersaet?
– Igen.
Ülök egy darabig és álmos szemekkel tünődöm a szó etimológiáján: Hersaet
biztosan abból származik, hogy Herresaete, ami uri székhelyet jelent.
Talán egy hadvezér uralkodhatott itt, akinek leányát, a legbüszkébb
leányt a környéken, maga a kormányzó vette feleségül és fiukból király
lett…
Szóval, nagyon vágyom Hersaet felé. Mindegy, akármerre megyek, azért
inkább oda. Talán kaphatok valami munkát a földesurnál, talán lesz
szerencsém egy és máshoz, mindenesetre idegen emberek között leszek és
miután elhatároztam, hogy Hersaetbe megyek, megvolt a célom.
Mivel azonban kábult és zavart voltam a kevés alvástól, az asszony
megengedte, hogy lefeküdjem az ágyára. Egy csinos kis keresztespók
mászik lassan föl a falon és én fekve, szemeimmel követem, amig el nem
alszom.
Pár órát aludtam és frissen, vidáman, kipihenten ébredtem föl. Az
asszony az ebédet főzi. Becsomagolom a hátizsákomat, fizetek a
szállásért és végül azt mondom, hogy Olgának a képért a varrógépet adom
cserébe.
Az asszony megint nem hisz a szavaimnak.
– Mindegy – mondom –, ha ő meg lesz elégedve, én meg leszek. A kép
értékes, tudom, hogy mit csinálok.
Levettem a falról a képet, lefujtam róla a port és gondosan
összegöngyölgettem. A falon világos négyszög maradt a helyén. Aztán
elbucsuztam.
Az asszony kijött utánam, hogy nem várhatnám-e meg Olgát, hogy
megköszönhesse.
Jaj, de kedves volna!
De nem volt időm. Kértem, adja át neki üdvözletemet és mondja meg,
hogyha valami kétsége van, csak olvassa el a használati utasitást.
Az asszony sokáig állt ott és nézett utánam. Peckesen mentem előre és
büszkélkedtem. Most már csak a hátizsákot kellett vinnem és kipihentem
magam, a nap sütött és az ut is megszáradt valamelyest. Ekkor énekelni
kezdtem, mert elégedett voltam a cselekedetem miatt.