Lehullott az első hó. Igaz ugyan, hogy mindjárt el is olvad, de azért a
tél már itt van a küszöbön. És a favágást nemsokára befejezzük, talán
még tizennégy napra való munkánk van. Mihez fogjunk akkor? Talán a
vasutépitésnél kapunk munkát fönn a hegyekben, vagy valamelyik
gazdaságban lesz még kivágnivaló fa. Falkenberg legszivesebben a
vasutépitéshez ment volna.
De ilyen rövid idő alatt nem tudom befejezni favágószerkezetemet. Még a
kagylókörmöt is meg kell csinálnom a pipán és az esti órák tul rövidek.
Falkenberg pedig tisztába akart jönni Emmával. Nehéz dolog volt és
sokáig tartott. A lány Márkus suszterhez huzódott, bizony őhozzá,
Falkenberg pedig egy hangulatos estén Helénnek ajándékozta a
selyemkendőt meg a kagylós dobozt.
Falkenberg nagy bajban volt.
– Mindenfelől csak baj meg bosszuság éri az embert – mondta.
– Gondolod?
– Igenis, ha tudni akarod. Nem tudom rávenni, hogy velünk jöjjön a
hegyekbe.
– Talán a Márkus tartja vissza? – kérdeztem ártatlanul.
Falkenberg sötét pillantást vet rám és hallgat.
– Még énekelni sincs kedvem – mondja rövid idő mulva.
A kapitányról meg a feleségéről beszélgetünk. Falkenberg ugy véli, hogy
nincs minden rendben kettőjük között.
Ó a rágalmazó!… Védelmükre kelek:
– Bocsáss meg, de ehhez te nem értesz.
– Ugy – feleli fölfortyanva. Egyre jobban dühbe gurult. – Te talán már
láttad, hogy egymás után szaladnak és imádják egymást? Én még nem
láttam, hogy beszéltek volna egymással.