A száritóköteleken piros szoknyák, kék ingek és szörnyen vastag
alsóruhák lógnak. Mindezeket a szigetről való öregasszonyok szőtték és
fonták. De finom ujjatlan ingek is száradnak a kötélen, olyanok,
amelyekben kékre fagyhat az ember és finom gyapju ujjasok, amiket
hosszu, vékony kötéllé lehet csavarni. Honnan pottyantak ezek ide? Hja,
ezeket a leányok szerezték a városban. Ha ritkán és óvatosan mossák
őket, talán egy egész hónapig eltartanak. És ha a lyukak nagyobbak
lesznek, nagyszerüen érzik bennük a test meztelenségét.
Ezzel szemben Gunhild cipője éppenséggel nem előkelő. Bizonyos megfelelő
időközökben egy vele egykoru és hasonló gondolkozásu halászhoz fordul,
aki azután valami erős kenőccsel átitatja a felsőbőrt és a talpat ugy,
hogy semmiféle nedvesség át nem szivároghat rajta. Nézem, amint ezt a
kenőcsöt kotyvasztják a parton. Szurok, faggyu meg gyanta van benne.
Mikor tegnap apálykor a parton lődörögtem, az árban himbálózó
fatörmelékek és kavicsok között egy picinyke tükörüveget találtam. Nem
tudom elképzelni, hogyan kerülhetett ide, de olyan ebben a környezetben,
mint valami tévedés vagy hazugság. Nem valószinü, hogy egy halász
evezett vele ide, letette és megint távozott! Otthagytam, ahol feküdt.
Közönséges, vastag üvegdarab volt, talán valamelyik villamoskocsi
ablakából tört le. Régesrégen csak zöldszinü üveget csináltak és akkor
ritkaság volt az üveg. Boldog idők, amikor még ritkaság volt valami.
A sziget déli csucsán füstfelhő bodorodik a halászkunyhók kéményéből.
Este van, a kása a tüzhelyen sistereg. És ha elfogyasztották a vacsorát,
sietve lefeküsznek a derék emberek, hogy hajnalhasadtával ismét
fölkelhessenek. Csak a gondtalan fiatalok szaladgálnak egyik szobából a
másikba és nem tudják, mihez fogjanak.