Ajtónálló. Popovics András! Popovics Andrásné!
_Házmester és Kati feláll._
Sipos. Ki az?
Házmester. Én.
Sipos. Magát Popovicsnak hívják? Sose tudtam, hogy Popovicsnak hívják.
Házmester. Popovics András.
Sipos. Én nem tudtam.
Ajtónálló. Menjenek be.
_Sipos, Házmester, Kati bemegy a bal ajtón, utánuk az Ajtónálló, az ajtó
becsukódik._
Roticsné _leül a helyére_.
_A telefon megszólal az Őrmester mögött, a falon._
Őrmester _a telefonhoz lép_. – Halló! – Halló! – Igen. – Igen, az. – Az
beszél, nem hallja? – Igen. Itt van, igen. Itt van a vezérigazgató úr. –
Lent a fogdában. – Nem marad itt. Átviszik a központba. – Azt nem lehet.
– Nem lehet. A vezérigazgató úr nem jöhet a telefonhoz. – Értse meg, le
van csukva, fogoly, nem jöhet a telefonhoz. Ezt már tudhatná a
méltóságos asszony, elég gyakorlatuk van. – Azt lehet. Ebédet küldhet.
Igen. Párnát is, paplant is. Joga van. Ágyneműt is, ebédet is szabad.
Igen. Kérem szépen. – Jónapot.
_Visszaül az asztalhoz._
Társalkodónő _rossz magyar kiejtéssel_. Nem mehetünk haza?
Roticsné. Legyen nyugodt, mindjárt mehetünk. Csak még igazolva lesz,
hogy azelőtt nem is ismertem ezt a hölgyet.
_Kis szünet._
Adél. Császár kérem, maga menjen haza.
Császár. Mért?
Adél. Itt már nincs szükség magára.
Császár. Amíg maga itt van, addig én itt maradok.
Adél. Menjen haza.
Császár. Hova haza?
Adél. Oda, ahol eddig lakott.
Császár. Hát nem parancsolja, hogy elköltözzem?
Adél. Nem. Azt parancsolom, hogy ottmaradjon.
Császár. Kérem. _Feláll_. Akkor ma nem is megyek munkába. Otthon várom.
Adél. Azt se bánom. Ezt így rendelte a jó Isten. Engem megbüntetett,
mert okos akartam lenni. Nem szabad okosabbnak lenni, mint ő. Pechem
volt. Az az okos, akinek szerencséje van. Menj haza és várj, amíg
hazajövök. És ha hazajöttem, várj, amíg megöregszem. És ha megöregedtem,
hagyj el. És akkor én majd személyesen megyek el a jó Istenhez,
számonkérni tőle, hogy mért nem engedi az embert becsületesnek lenni
ezen a rossz világon.
Császár _kezet csókol neki és elmegy az üvegajtón_.
Irma _felzokog_.
Adél. Mért zokogsz?
Irma _zokogva_. Mert ő most a Sipos úr szobáját kapja!
Adél. Most boldog vagy, mi?
Irma _felzokogva_. Igen!
_Az udvari üvegajtó nyílik, Rendőr lép be._
Rendőr _az Őrmesterhez lép_. Őrmester úrnak alásan jelentem, eljártam a
megbízatásban. A nevezett utcasarkon a gyermeknapi gyüjtést végzi
kegyelmes grófné. Eng… engen… _Nem tudja elolvasni._
Őrmester. Ne ordítson itt a felek előtt hivatalos titkot. Mondja ide a
fülembe. _Feláll, hozzáhajol._
Rendőr _feszes haptákban hosszasan súg a fülébe_.
Őrmester. Jól van. _Átveszi tőle a cédulát, visszaül a helyére és sokáig
ír._