Viola. Milyen szép haja van.
Irma. Pedig nincs manikürözve.
Viola. Manikürözni a körmöket szokták.
Irma. Igen? Azt hittem, az kombinés.
Viola. Nem.
Irma. Vagy ondola.
Viola. Azt a hajjal szokták. Ondolálni.
Irma. És akkor mi a kombinés?
Viola. Az alsóruha.
Irma. Hát az nem krepzsorzset?
Viola. Nem. Bár lehet az is.
Irma. Sose fogom ezt megtanulni.
Viola. Minek az magának?
Irma. Igaza van, minek az nekem? Pedig szerelmemhez jó volna. Ha kokkot
volnék, Sipos úr is szeretne. Sipos úr oly vadregényes, mint egy nemes
paripa.
Viola. Nett ember, de nem tetszetős.
Irma. Hát az bizonyos, nem olyan daruszőrű ember, mint a Császár úr.
Viola. Az arca visszataszító.
Irma. De a szeme nagyon szép. Ő kökényszemű.
Viola. Én nem figyeltem meg.
Irma. Én igen. Császár úrnak drapp szeme van.
Viola. De sokkal szuggesztivebb.
Irma. Mert többet keres, kérem. Sipos úr szegény, mert becsületes.
Viola. Igen. Csak hát már éltes.
Irma. Nem kérem. Ő friss. Ő soha nem köhög. Pedig éltesek mindig
köhögnek. És én még nem láttam köpni se, soha.
Viola. Az már intenzivebb lelki élet jele.
Irma. Ó, nagyon jele.
Viola. Kegyed mint látom, imádja.
Irma. Ó nagyon hervadok utána. De most bánatomba elmegyek kokkotnak.
Úgyis annak tart mindenki.
Viola. Ugyan, ugyan!
Irma. Viola kisasszony is gyermekkel gyanusított.
Viola. Kokottnak nincs gyereke?
Irma. Miért?
Viola. Kokott nem tud gyermeket világra hozni.
Irma. Mért nem tud?
Viola. Mert nem akar.
Irma. Hát az tőle függ?
Viola. Hogyne. Egyszerűen… nem ismerkedik férfival.
Irma. Hát mit csinál?
Viola. Operába jár.
Irma. És attól nincs gyermeke?
Viola _látja a közeledő Császárt_. Pszt!
_Császár megjelenik._
Császár _kissé ivott_. Drága Violám, mi önt nélkülözzük. Jöjjön, a Szász
Bandi hegedülni fog.
Viola. Csakhogy eszébe jutottam.
Császár. A konyhaprincesszel tetszik társalogni?
Irma. Ne tessék engem csúfolni.
Viola. Hogy tehet ilyet?
Császár _hetykén_. Nem csúfolom, becsületszavamra. Nézze meg, Violám,
nem olyan ebben az egyszerű cselédi ruhában, mintha hercegnőnek
született volna?
Viola. Szóval ön udvarol neki?
Irma. Nem udvarol kérem. Csak húzni akarja velem a Viola kisasszonyt. A
Viola kisasszonnyal meg az Adél nagysádot húzza, mert azt szereti.
Császár. Hogy mersz ilyet mondani?
Irma. Mer máma itten botrány lesz. Én megiszok még egy pohár pálinkát és
itten botrány lesz.
Viola. Igazán? Milyen jó, hogy eljöttünk.
Császár. Intézkedni fogok, hogy eltávolítsanak innen. Te rongyos!
Viola. Szégyelje magát. Az előbb még udvarolt neki. Így beszélni egy
nővel. Én önt lenézem. _Lenézi és elsiet vissza az asztalhoz._
_Az asztalnál Szász Bandi hegedűszólót ad elő._
Császár _dühösen_. Hát most mit csináltál itt nekem?
Irma Énnekem úgy fáj a szivem, hogy én nem tudom, mit csinálok. Ne
uszítsanak, mert itt olyan lessz, amilyen még nem volt!
Császár. Részeg vagy?
Irma. Maga is részeg. Mert magának is ma nősült a szerelme.
Császár. Az én szerelmem nem nősült.
Irma. Hát férjhezment. Az éppúgy fáj. Neked is fáj, nekem is fáj.
Császár. Most már tegezel is?
Irma _egyre vadabbul_. Tegezek én ma mindenkit! Majd meglátod. Mit adod
a grófot? Rongyos ékszerész vagy!
Császár _fenyegetőleg_. Mi vagyok?
Irma. Én mosom az alsóruhádat, én tudom, hogy rongyos vagy.
Császár. Hát te mi vagy?
Irma. Én született hercegnő vagyok.
Császár. Csak tévedésből a szeméten születtél.
Irma. Ott bizony. De nézd meg a nyakamat, nézd meg a kezemet, nézd meg a
rüsztömet, nézd csak meg, ez nem cselédláb, biztos, főúr volt az apám.
«Szomorú kis rüsztöm, Édes angyala!»
_Adél megjelenik._
Adél. Jöjjön, a Szász Bandi hegedül Mi történik itten?
Császár. A hercegnő titokban pálinkát iszik, végleg megbolondult és kezd
életveszélyes lenni.
Adél _idegesen_. Holnap reggel vonatra ülsz. Vége. Nem tűröm tovább.
Kilöknélek már most, csak nem akarok botrányt csinálni.
Irma. De én akarok!
Adél. Micsoda?
Császár. Mondom, úgy-e?
Adél. Már reggel óta idegessé tesz. Nem lehet ráismerni. Az
öltözködésnél segített nekem és olyan közel hajolt a nyakamhoz, hogy azt
hittem, meg akar harapni. És most még ez a pálinka!
Irma. Tessék engem szenvedni hagyni!
Császár. Ne kiabálj most, mikor a Szász úr hegedül!
Irma. Fütyülök a Szász úrra!
Adél. Nézze… hogy villog a szeme, most is úgy néz rám, mint egy gyanus
macska.
Császár. Sie ist verliebt in ihrem Mann.
Irma. Nem értem, mit mond, de ha azt mondja, hogy szerelmes vagyok a
Sipos úrba, akkor igaza van neki németül is.
Adél. Azonnal eredj, hozz egy tiszta zsebkendőt a sárga szekrényből.
Irma _Lilikét kivezetve_. Gyere Lilike, egyedül akarnak maradni.
_Lilikével jobbra el._
Adél. Hallotta, mit mondott?
Császár. Most ne ezzel törődj. Egy pillanat időnk van. Hát persze, hogy
magunkra akartunk maradni.
Adél. Nem akartunk.
Császár. De akartál. Ne hazudj. Egészen el van borulva a szemed.
Szeretsz.
Adél. Nem igaz.
Császár. Sose szerettél úgy, mint ma. Mit tettél velem? Tönkretetted az
életemet.
Adél. Nem igaz.
Császár. Most jól érzed magad?
Adél. Én most… rettenetesen érzem magam. De iszonyú erőt érzek ebben a
ruhában és abban a társaságban, amely ott ül és becsül engem. Ezt meg
kellett tenni. Majd csak beletöröm magamat.
Császár. És én?
Adél. El fogsz menni innen lakni.
Császár. Utánam fogsz jönni.
Adél. Soha.
Császár. Néha.
Adél _fájdalmasan_. Mit akarsz tőlem? Mért suttogsz itt velem?
Császár. Mért felelsz a suttogásomra?
Adél. Mit akarsz?
Császár. Szeretni akarlak.
Adél. Nem fogsz soha. Csak én foglak szeretni, mint egy kutya, még
sokáig. Egyre kevésbbé, vagy egyre jobban, még nem tudom. De nem látsz
többé.
Császár. De látlak.
Adél. Főzöl? Van lelked?
Császár. Te főzöl engem. Mirtussal a fejeden és lobog a szemed, úgy
nézel rám, mintha fel akarnál falni.
Adél. Te gazember… mért nem tűröd, hogy okos legyek és becsületes
legyek?
Császár. Akkor lettél volna okos, mielőtt először megöleltél. Tudod te
milyen nehéz tégedet abbahagyni? Hát lehet azt kibírni?
Adél _remegve_. Nem szégyeled, így beszélni… egy menyasszonnyal?
Császár. Az én menyasszonyom vagy. Azt csináltál volna velem, amit
akarsz. Az ujjadra csavartál volna. Mért hamarkodtad el?
Adél. Becsülj meg. Segíts rajtam. Ne mondj ilyen szavakat! Nézd, egész
testemben reszketek ez alatt a rabruha alatt.
Császár _közelebb lép hozzá_.
Adél _megijed tőle_. Mit akarsz?
Császár. Azt mondtad… reszketsz.
Adél. Hát aztán? _Holtra válva, remegve._ Ne nyulj hozzám. Istenem,
segítsd meg a te szegény szolgálódat. Mi lesz velem, ha hiába tettem ezt
az egészet? Mért állok én most itt? Mért beszélek vele? Mért jöttél ma
ide?
Császár. Nem akartam, te követelted.
Adél. Mért követeltem? Mért vagy itt? Mért van ez a ruha rajtam? Nézd,
milyen verekedés van itt bent a mellemben… Alig tudom visszafogni. Hát
ilyen nehéz ez? Holnap elmégy.
Császár. El. De itthagyom a címemet.
Adél. Gazember vagy?