Irma _elugrik_. Fájdalom és szerelmi ideál, mert én meghalok bele Sipos
úr, ha meg tetszik nősülni. Én azt nem élem túl.
Sipos. Mi az, hogy én meg tetszem nősülni?
Irma. Megnősül és neje gyermekeket fog szülni. És hogy bírom én azt sok
fájdalmas zokogást?
Sipos. Hol veszed azt, hogy én meg fogok nősülni?
Irma. Ha becsületszavát adja, hogy nem tetszik elárulni, akkor
megmondom.
Sipos. Nahát ez hallatlan. Mars ki innen, te pocok! Majd épp neked adok
becsületszót. Egyáltalán micsoda beszédek ezek, micsoda pletykázás? Nem
is tudom, miért állok szóba veled, te taknyos, végezd a kötelességedet
és ne beszélj hozzám. És majd intézkedni fogok, hogy kirepülj innen,
mert nem vállaljuk a felelősséget az elzüllésedért. A Császár úrral mit
csináltál? Mi? Mit csapod össze a kezedet? Felelj, mit csináltál a
Császár úrral?
Irma. Sipos úr kérem, én nem is felelek, mert ez olyan sértő.
Sipos. Mars ki innen, majd lesz rád gondom. Hozd a feketekávét! Mars!
Irma _remegve, egyre nagyobb érzéssel_. Mért bántasz, egyetlen édes
pilóta, mindig engem bántasz, holott ámbár mindenki csak engem bánt ezen
a világon, mintha én volnék a legutolsó cafat, és igenis nem bánom, ha
el is kergetsz, most már nem bírom tovább, ne nősülj meg, nem bánom, ha
meg is versz… _Hátrál előre_… bevallom neked egyetlen titkos
szerelmemet, ideálomat, mint kis gyermekkorom óta imádtalak és
szerettelek, te drága mérges édes, és te vagy oka halálomnak és
álmaimnak, és a macskát is azért dajkáltam, ennek is te vagy oka, mert
álmomban nejed voltam és gyermekünk született egymástól, és édes
asszonyod voltam és gyermekünk volt a macska, dögöljön meg a Szász úr,
mert bepiszkolta szerelmemet, és miattad fürdök, és miattad szenvedek,
és miattad tűrök, és mindenki csak felrúg engemet, mert senkise érti
ideális szívemet, én borongó lelkemet lehelem ajkaidra és te huszonötöt
akarsz verni a fenekemre. _A falnak dől, úgy zokog._
Sipos _kissé zavartan_. Hogy mersz engem tegezni? Hogy mertél engem
tegezni?
Irma _bőgve_. Most már ugyis minden mindegy.
Sipos _zavartan_. Törüld meg az orrodat és eridj ki. Ne merj a szemem
elé kerülni.
Irma _kifelé indul, a küszöbön megáll, sírva_. Tudom, tudom, ajtó.
_Becsukja kívülről az ajtót._
Sipos _idegesen ül vissza az asztalhoz, eszik és iszik, rágyujt, fölkel,
leül, szivarozik._
_Az ajtó nyílik, Adél lép be. Egy csésze feketekávét hoz._
Adél. Itt a feketekávé.
Sipos. Ezt a gyereket egy pillanatig se lehet tovább itt tartani. Anyja
nincs, apja nincs, te vagy a legközelebbi hozzátartozója, mi vagyunk
felelősek érte. Most kezd mozogni benne a női hölgy, nyugtalankodik, meg
az a sok színház is árt neki, attól vadul meg.
Adél. Hallod, a Nemzetibe csak elmehet. És én különben sem engedem, csak
klasszikusokhoz.
Sipos. Azok írják a legnagyobb disznóságokat.
Adél. Arról én már nem tehetek.
Sipos. Maholnap húsz éves, majd még valaki tönkreteszi.
Adél. Azt hiszem már tönkre is tette valaki.
Sipos. Kicsoda?
Adél. Tudom is én… Császár úr… Szász úr… talán mind a kettő.
Sipos. Van benne cukor?
Adél. Kettő. _Leül hozzá._ Beszélni akarok veled.
Sipos. Na. Halljuk.
Adél. Lajos… nem tudom, milyen kedved van máma.
Sipos. Rossz.
Adél. Pedig már ebédeltél.
Sipos. Vasárnap ebédután is rossz kedvem van.
Adél. Tulajdonképen mindegy. Jókedv, rosszkedv, ezen át kell esnünk
egyszer. Két héten belül feleségül fogsz venni.
Sipos _leteszi a kanalat_. Drága jó fiam, légy szíves, mondd ezt még
egyszer.
Adél. Két héten belül feleségül fogsz venni.
Sipos. Jó. _Kávézik_.
Adél. Ne csinálj ebből viccet. A legkomolyobban beszélek. Sokkal
okosabb, ha minden vita helyett már most rögtön kezded megszokni ezt a
gondolatot. Kár minden percért.
Sipos. Olyan sürgős?
Adél. Igen.
Sipos. Miért?
Adél. Mert esedékes.
Sipos. Mi az… más állapotban vagy?
Adél. Dehogy. Lelkileg esedékes. És társadalmilag. Ezt az állapotot
rendezni kell. Én tudom, hogy te ezen nem szeretsz gondolkozni, csak
rakod egyik napot a másikra és… majd csak lesz valahogy… és másnap
tényleg úgy van, hogy a tegnap is elmult valahogy… de most nem megy
tovább.
Sipos. Ez borzasztó.
Adél. Miért?
Sipos. Mert szegény ember vagyok.
Adél. Eddig is az voltál.
Sipos. A feleségemmel nem tartathatom el magamat. Eddig se fizettem a
kosztér, tudom. De legalább adós vagyok vele.
Adél. Maradsz vele adós továbbra is. Hát hogy gondolod? Örökre csak így
lesz? Én szereztem egy kis köztiszteletet itt a kerületben,
megbecsülnek, de mindenki tudja, hogy együtt élünk… és nem csinálsz
asszonyt belőlem?
Sipos. Mindig azt mondtuk, hogy erre semmi szükség. Te is szabad vagy,
én is szabad vagyok, ez volt benne a szép.
Adél. Én szabad vagyok?
Sipos. Hát nem… úgy.
Adél. Hát hogy? Nektek százféle szabadságotok van, a nőnek egy
szabadsága van, az a bizonyos. És abba nem vagyok szabad.
_Az ajtó nyílik, Irma lép be._
Irma _izgatottan_. Sipos úr kérem, őnagysád azt mondta, hogy mondjam meg
a Sipos úrnak, hogy voltam az órásnál és az órás azt mondta, hogy még
nincs kész az óra. A jövő héten lesz kész.
Sipos. Jó. _Hosszú szünet._ Mi az, a jövő hétig akarsz itt állni?
Irma. Nem. _Kimegy_.
_Szünet_.
Sipos. Hát kérlek, én ezt tudomásul veszem és ősszel fogunk erről
beszélni.
Adél. Nem fiam, ez nem évszakra megy. Most egy kicsit ugorj ki a nyugodt
életedből. Majd adok én neked. Nem kell úgy élni, mint ahogy te élsz.
Legyen neked is egy kis gondod. Most haragszol, mert kizökkentelek a
kerékvágásból. Ismerlek én téged.
Sipos. Én nem vagyok férjnek való. Én agglegénynek születtem.
Adél. De én asszonynak vagyok való. Engem itt mindenki nagyrabecsül,
büszke lehetsz rám. És neked adtam a legszebb tíz évemet.
Sipos. Nekem adtad? Velem élted. Én is neked adtam.
Adél. Az más.
Sipos. Mért más?
Adél. Mert az enyém, az _én_ tíz évem volt. A tied meg, a tied volt. Az
nekem nem fáj.
Sipos. De a tízéved előtt volt nyolc éved, amit nem nekem adtál. Az nem
fáj?
Adél. Akkor még nem ismertelek. Megint evvel gyösz?
Sipos. Mivel jöjjön egy tisztességes ember? Hát igenis kérlek, az a
nyolc év neked nem fáj és nekem fáj.
Adél. Ezt most mondod, mikor a kötelességedre figyelmeztetlek.
Sipos. Ezt mindig mondom. Ha nem neked mondom, hát magamnak mondom. Ne
izgass föl, mert ez az egy fájdalom van az életemben, ne kényszeríts,
hogy erről beszéljek.
Adél. Én húszéves koromban a gróf Seeburgné szobalánya voltam és a gróf
Seeburgné fiának a szeretője lettem. Na, most kint van.
Sipos. Hát persze, hogy kint van. Ha ilyen nyugodtan mondod ki, hát
nyugodtan van kint. Én nem tudom ezt ilyen nyugodtan kezelni, mert nekem
a vér a fejembe megy, mikor erre gondolok. Én tíz év óta abból élek,
hogy ezt elpróbálom felejteni, de nem megy, mert ha eszembe jut, az
egész testem elkezd reszketni tőle. Nézd édes fiam, beszéljünk egyszer
egészen tisztességesen. Jól van, nehogy azt hidd, hogy kibuvót keresek,
én elveszlek, ha nagyon kívánod…
Adél. Igenis, elveszel.
Sipos. Nem kell kiabálni, éppen azt mondom, hogyha nagyon kívánod,
elveszlek.
Adél. Mert kutyakötelességed.
Sipos. Nézd, én nyugodtan beszélek, te ne mérgesíts engem, hagyj engem
nyugodtan beszélni.
Adél. Kutyakötelességed.
Sipos. Nézd, ne izgass engem, én konstatálom, hogy higgadtan tárgyalok
és te direkt ilyen kifejezést használsz. Én nem vagyok kutya, és nekem
nincs kutyakötelességem, én egy szabad ember vagyok és azt csinálom, ami
nekem tetszik. Értetted?
Adél. El fogsz venni.
Sipos. Ki akarsz hozni a sodromból? Mit akarsz tőlem? Mit ismétled ezt
mindig?
Adél. Mert el fogsz venni.
Sipos. Te, hagyd abba!
Adél. El fogsz venni és most azért vagy mérges, mert érzed, hogy most
meg vagy fogva, egészen sápadt vagy a dühtől, nézd meg magad a tükörben,
szégyeld magad.
Sipos. Én türtöztetem magam Adél, amíg bírom. De figyelmeztetlek, hogy
ha a végletekig viszed, valami nagy meglepetés talál téged érni.
Adél. Nem hiszem. Tőled csak egy meglepetés érhetne, hogy úri módon
viselkedel. De ez a meglepetés engem nem fog érni.
Sipos. Na, még egy szobalányhoz elég úriember vagyok.
Adél. Nemcsak szobalány voltam, hanem a fiatal grófnak a metressze is
voltam, nyolc évig, kerestem ezen az üzleten egy kis házat és egy nagy
gyereket. Kérem ezt is kinyilvánítani.
Sipos. Nahát most legalább te mondtad ki. Hát igenis, elveszlek, mert
erkölcsi kötelességem. Úgy kell nekem, mért nem háborodtam fel előbb. De
erkölcsileg lusta voltam.
Adél. És nekem pénzem volt.