Adél. Hagyd a kezemet. Nekem itt a panzióban rendes cseléd kell. Négy
szobaúrra takarítani, teríteni, mosni, ahhoz komolyabb munkát kell
végezni. De te sose fogsz megkomolyodni, mert te bolond vagy. Tízéves
korod óta tanítalak, mert szegény anyád hű rokonom volt és megígértem
neki, hogy kinevellek. Azt hittem, hogy egyszer majd hasznodat veszem,
de hiába minden, a fejedbe van a baj. Hátul van az eleje.
Irma. Nincs hátul az eleje, kezit csókolom, ne tessék rám haragudni, nem
vagyok bolond, csak gyönge eszem van. De megjavulok. Most még
boldogtalan vagyok.
Adél. Azért adtál tegnap este cicit a kis macskának?
Irma. Mit adtam a kis macskának?
Adél. Cicit adtál a kis macskának, meg akartad szoptatni a négynapos
macskát, mert olyan buta vagy, mint a tök és nem férsz a bőrödbe. A
Szász úr látta, ő mesélte. Szégyelem magam miattad a szobaurak előtt.
Irma. Olyan boldogtalan vagyok.
Adél. Azért mindjárt macskákat kell szoptatni?
Irma. Macskákat? Csak egy volt.
Adél. Te félbemaradt majom. Hol a kenyér? Mért nincs kenyér az asztalon?
Irma. Jézus Mária! _Kenyérért rohan a szekrényhez, kiveszi a kendőből,
az asztalra teszi._
Adél. Úgy-e, erre nincs gondod? Fürdőre van gondod! Macskára van gondod!
Szalagra van gondod!
Irma. Szalagra nincs is gondom.
Adél. Ne járjon a szád. A kasznidban egész csomó szalagot találtam. Hol
vetted?
Irma _sír_.
Adél. Ne bőgj! Hol vetted a szalagokat?
Irma. A Sugár és Eisnernál.
Adél. Miből?
Irma _sír_.
Adél. Miből vetted a szalagot?
Irma. A Császár úr adott rá pénzt.
Adél. Te pénzt fogadsz el a Császár úrtól? Te cifra!
Irma. Nem vagyok cifra, ne tessék ilyet mondani, isten bizony nem vagyok
cifra, a Császár úrnak elvittem egy csomagot Budára az üzletbe, azért
adott külön borravalót, a felit eltettem karzatjegyre a Nemzetibe, a
másik feliből vettem a Sugár és Eisnernál három szalagot, tessék
megkérdezni, ha nem tetszik hinni!
Adél. Ha még egyszer pénzt mersz elfogadni a Császár úrtól, meglátod,
mit csinálok veled! Nézze meg az ember!
Irma _sír_.
_Császár belép az udvar felől._
Adél. Mi tetszik?
Császár. Semmi.
Adél. Mit akar itt? Ez a Sipos szobája.
Császár. Hallottam, hogy veszekszik, hát bejöttem, mert épp a nevemet
mondta, mondok, éppen mérges, hátha én is kapok valamit.
Adél. Ne viccelődjön, ma nincs kedvem viccelni. Maguk is azért mernek
velem ilyen hangon beszélni, mert lány vagyok. De legyen nyugodt, ha
most asszony leszek, majd magától is több tiszteletet kapok.
Császár. Most asszony lesz? Mikor?
Adél. Ma.
Császár. Micsoda?
Adél. Ha nagyon érdekli, ma. Asszony leszek.
Császár. Még ma férjhezmegy?
Adél. Ha akarom, azt is. De csak a jövő héten akarom.
Császár. Micsoda kérem… ez komoly?
Adél _Irmához_. Eridj ki innen.
Irma. Még oda kell készíteni a mosdóvizet és a papucsot.
Adél. Ne feleselj, menj ki, ha mondom. Majd odakészítsz aztán. Már nem
bírok vele, ez is olyan idegessé tesz, ez a taknyos, máma meztelenül
fürdött az esővizes hordóban, és a kasznijában egy vagon szalagot
találtam, maga adja rá neki a pénzt, – mit akar tőle, nem szégyenli
magát, egy tizenkilenc éves piszkos cselédet szuteniroz, nem sül ki a
szeme, maga szépfiú, nem talál szoanyirtabb hölgyet a környéken?
Császár. Nagyon ideges, nagyon ideges.
Adél. Maga adta neki a pénzt?
Császár. Én adtam neki, egy útért, mert Óbudára küldtem. De téged meg,
ha sokat jár a szád, légy nyugodt, hátbaváglak, ha úgy tüntetsz fel,
hogy így, meg úgy.
Irma. Én nem tüntettem fel Császár urat, esküszöm boldogságomra, nekem
nem kell a Császár úr se így, se úgy.
Császár. Én nem akarok neked kelleni, de te ne csinálj nekem pletykákat.
Irma. Nem én csinálom a pletykákat, én dolgozok mint egy kutya, de
mindenki ellenem van, a Szász úr is azért árulta el, hogy a macskát
szoptatni akartam, mert ő is gyűlöl, mert szájazni akart velem és én nem
hagytam.
Adél. Mit akart veled?
Irma. Félcseresznyét akart velem szájazni, hogy ő majd a szájába veszi a
cseresznyét és én harapjam le a felét, hogy cseresznyepuszit adjunk
egymásnak. Egy félóráig nyúzott, hogy hát akkor vegyem én az ajkamba a
cseresznyét és majd ő harapja, de én utáltam őtet, pedig színházjegyet
ígért, mert tudja, hogy rajongok, és mégse kellett, és ő most ezért
gyűlöl és ellenem izgatja a nagysádot, – én már nem is tudom mit
csináljak, én belegyugom a fejemet az esővizes hordóba és addig tartom
benne, amíg meg nem fulladok! Én nem bírom… Hagyjanak engem békibe!
Adél. Mars ki! Nézd csak! Azonnal menj ki dolgodra!
_Irma sírva kimegy._
Császár. Mi baja magának, mondja! Egy órája vagyok itthon, azóta csak
pörölni hallom ezen a szép vasárnapon, a szakácsnét öli, ezt a kis
bogarat kihozza, férjhezmegy, mi baja van?
Adél. Épp az, hogy férjhezmegyek.
Császár. Kihez?
Adél. Siposhoz.
Császár. Megbolondult?
Adél. Meg.
_Szünet._
Császár. Üljön le kérem. Borzasztó, hogy milyen ideges. Most nem tudom
hamarjában, hogy tényleg megbolondult-e. Mi az? Meg mi az evvel a
szalaggal?… meg hogy én főzöm a cselédet… _Szenvedélyesen megöleli._
Bolond vagy? Féltékeny vagy? _Megcsókolja_. Te buta… te… te…
Adél _kibontakozik_. Eressz el. Hagyj békén. Micsoda ostobaság ez, a
Sipos minden percben jöhet. Hallgass meg komolyan. Ennek vége van. Mit
nézel? Ennek vége. Nem érted?
Császár. Minek van vége?
Adél. Annak, hogy a szeretőd voltam.
Császár. Hogyan… Most egyszerre vége van, minden ok nélkül, pont negyed
egykor?
Adél. Pont negyed egykor. Hagyjon békében egy és mindenkorra.