minden olyan akaratot, a mely ellenkezik az övével és a melynek nem érti
az okát; a gyermek pedig nem érti meg az okát semminek, a mi bele
ütközik képzelődésébe.]
[Footnote 32: Nem szabad sohasem türni, hogy a gyermek felnőtt embereket
olybá vegyen, mintha alatta állók, vagy csak vele egyformák volnának is.
Ha komolyan meg merne ütni valakit, akár a szolgája, akár ha maga a
hóhér, ez adja vissza neki kamatostól az ütést, úgy, hogy elmenjen a
kedve ismétlésétől. Láttam oktalan nevelőnőket, a kik szították a
gyermek makacsságát, felingerelték, hogy üssön, azzal, hogy engedték
magukat ütni és nevettek gyönge ütésein, a nélkül, hogy gondoltak volna
rá, hogy a kis dühös szándéka szerint minden ütés halálos volt, és hogy
a ki fiatal korában verni akar, felnövekedve ölni fog akarni.]
[Footnote 33: Ezért akarja a legtöbb gyermek visszakapni, a mit odaadott
valakinek és sír, ha nem adják neki vissza. Ez nem esik meg vele többé,
ha jól megértette, mit tesz az adomány, csakhogy akkor óvatosabb az
adásban.]
[Footnote 34: Egyébiránt, ha az igéret megtartásának ezt a kötelességét
nem edzené bele a gyermek lelkébe hasznosságának súlya, a fejledezni
kezdő belső érzés szabná meg neki mint egy lelkiismereti törvényt, mint
egy veleszületett elvet, melynek nincs szüksége kifejlődéséhez egyébre,
mint az ismeretekre, melyekhez alkalmazkodjék. Ezt az első vonást nem
emberi kezek vésték szivünkbe, hanem a minden igazság alkotója. Vegyétek
el a szerződés alaptörvényét és a kötelezettséget, melyet maga után von
és minden illuzórius és hiábavaló az emberi társadalomban. A ki csak a
maga hasznáért tartja meg igéretét, nincs jobban kötve általa, mintha
semmit sem igért volna, vagy legalább is úgy használná fel megszegésének
lehetőségét, a hogy a játékosok felhasználják az előnyüket, a kik csak
azért késnek élni vele, mert meg akarják várni, a mikor több haszonnal
élhetnek vele. Ez az elv a legnagyobb fontosságú és megérdemli a
kimélyítést, mert ebben kezd az ember ellentétbe jutni önmagával.]
[Footnote 35: Mint pl. mikor a bünös, a kit valami rossz cselekedettel
vádolnak, azzal védekezik, hogy becsületes ember. Ekkor ténybelileg is,
érzületbelileg is hazudik.]
[Footnote 36: Semmi sem oktalanabb, mint az ilyen kérdés, különösen, ha
a gyermek bűnös; ha akkor azt hiszi, tudjátok, mit tett, látja, hogy
tőrt akartok neki vetni és ez a véleménye okvetlenül elidegeníti
tőletek. Ha ezt nem hiszi, azt fogja mondani magában: Miért leplezném le
a hibámat? Itt az első kísértés a hazugságra, mint vigyázatlan kérdéstek
eredménye.]
[Footnote 37: Meg kell érteni, hogy én nem akkor felelek a kérdéseire, a
mikor ő neki tetszik, mert külömben ez annyi volna, mintha alávetne
engem a saját akaratának, és a legveszedelmesebb függésbe juttatna, a
melybe a mester növendékével kerülhet.]
[Footnote 38: Az a szabály, hogy nem szabad másnak ártani, magával hozza
azt a másikat, hogy lehetőleg kevés érintkezésben kell lenni az emberi
társadalommal, mert a társadalmi állapotban abból, a mi az egyiknek jó,
szükségképen következik a másikra a rossz. Ez a kapcsolat a dolog
lényegében rejlik és semmi sem képes megváltoztatni. Ezen tétel alapján
kell keresni, hogy melyik a jobb: a társadalmi ember-e, vagy a magányos.
Egy hírneves író azt mondja, hogy csak a gonosz ember van egyedül, én
pedig azt mondom, hogy csak a jó ember van egyedül. Ha ez az állitás
igénytelenebb is, de igazabb és észszerűbb mint az előbbi. Ha a gonosz
ember egyedül volna, mi rosszat tudna tenni. A társadalomban szereli föl
fegyvereit, hogy másoknak árthasson. Ha ezt az érvemet vissza akarják
forditani a jó emberre, azzal a fejezettel válaszolok, a melyhez ez a
jegyzet tartozik.]
[Footnote 39: De Condillac abbé.]
[Footnote 40: Nihil liberos suos docebant, quod discendum esset
jacentibus. Epist. 88.]
[Footnote 41: Százszor gondolkoztam rajta, irás közben, hogy lehetetlen
egy hosszú műben mindig ugyanazt az értelmet adni ugyanazoknak a
szavaknak. Nincs oly gazdag nyelv, a mely annyi elnevezést, fordulatot
és szólamot tudna nyujtani, mint a mennyi módosulása lehet eszméinknek.
– Az a módszer, a mely minden elnevezést definiál és mindig a
definicziót teszi a definiált dolog helyébe, szép lehet, de
kivihetetlen, mert hogy lehetne vele a folytonos körbenforgást
kikerülni? A definicziók jók lehetnének, ha nem kellene őket szavakkal
kifejezni. Mindazáltal meg vagyok győződve, hogy az ember lehet világos,
még a mi nyelvünk szegénységének daczára is, ha nem adja is mindig
ugyanazoknak a szavaknak ugyanazt az értelmet. Ha úgy tesz, hogy
valahányszor használ valamely szót, az értelmet, melyet ad neki, eléggé
meghatározza azok által az eszmék által, melyek kapcsolatban vannak vele
és minden mondat, a melyben ez a szó előfordul, úgyszólván definiczióul
szolgál. Hol azt mondom, hogy a gyermekek képtelenek az észszerű
gondolkozásra, hol pedig, meglehetős finom gondolkozást tulajdonítok
nekik. Nem hinném, hogy ezzel ellentmondásba jutok saját eszméimmel, bár
azt nem tagadhatom, hogy gyakran ellentmondok magamnak kifejezéseimmel.]
[Footnote 42: Quintus Curtius, III. könyv, 6. fejezet. Ugyanezt az
esetet elmondja Montaigne is. Nagy Sándor, miután Parmenion egy levele
tudtára adta, hogy kedves orvosát, Philippust Darius pénzzel
megvesztegette, hogy mérgezze őt meg, odaadta a levelet Philippusnak,
hogy olvassa el s egyúttal lenyelte a gyógyszert, melyet az neki adott.]
[Footnote 43: Ez a fejedelem, mondja Montaigne erről a tárgyról,
souverain patronusa a vakmerő tetteknek, de nem tudom, van-e eset
életében, melyben több az elszántság, mint ebben, s van-e oly sok
tekintetből való kitünő szépség.]
[Footnote 44: A legtöbb tudós a gyermekek módja szerint tudós, nagy
tanultságuk nem annyira eszméik sokaságából, mint képeik sokaságából
ered. A dátumok, a tulajdonnevek, a helyek, minden az eszméktől
elszigetelt, vagy eszméktől mentes tárgyak, kizárólag a jelek emlékezete
által rögződnek meg és ritkán emlékezünk vissza ezen dolgok
valamelyikére úgy, hogy egyúttal ne látnók a könyv lapjának jobb, vagy
baloldalát, a hol olvastuk, vagy az ábrát, a mely alatt először láttuk.
Körülbelül ilyen volt az utóbbi évszázadok divatja szerinti tudomány. A
mi korunké másféle: nem tanulmányoznak, nem figyelnek meg többé;
álmodnak és komoly képpel filozófia gyanánt adják be nekünk némely rossz
éjszaka álmait. – Azt vethetik ellenem, hogy magam is álmodom; meglehet,
de a mit a többiek óvakodnak megtenni, én álmokul adom álmaimat, hadd
keresse az olvasó, van-e valami hasznuk az éber emberekre?]
[Footnote 45: Quintilianus I. könyv, 1. fejezet.]
[Footnote 46: Hasonló esetben koczkázat nélkül lehet kivánni a
gyermektől az igazságot, mert akkor tudja, hogy úgysem tudná elleplezni
s erről azonnal volna alkalma meggyőződni, ha hazugságot merne mondani.]
[Footnote 47: Levél D’Alemberthez a színjátékról.]
[Footnote 48: Mintha a parasztgyerekek nagyon keresgélnék a száraz
helyet, a hova leüljenek vagy leheveredjenek. Pedig sohasem hallottuk,
hogy a föld nedvessége csak egynek is megártott volna közülük! Ha az
ember az orvosokra hallgat, azt kellene hinnie, hogy a vademberek mind
bénák a reumatizmustól.]
[Footnote 49: Ez a rémület nagyon nyilvánvalóvá válik a nagy
napfogyatkozásokkor.]
[Footnote 50: Ime még egy másik ok, a melyet jól megmagyaráz egy
filozófus, a kinek gyakran idézem a művét és a kinek nagyszabású
szempontjai még gyakrabban szolgálnak okulásomra.
«A mikor különleges körülmények folytán nem lehet pontos fogalmunk a
távolságokról és a tárgyakat csak a látószög nagysága vagy inkább csak a
kép szerint itélhetjük meg, melyet szemünkben keltenek, akkor
szükségképen tévedésbe esünk ezeknek a tárgyaknak nagyságát illetőleg.
Mindenki tapasztalta, hogy útközben éjszaka egy közelünkben levő bokrot
tőlünk távoleső fának nézünk vagy fordítva, a messze levő fáról azt
hisszük, hogy közelünkben levő bokor; hasonlóképen ha nem ismerjük a
tárgyakat formájukról és nem alkothatunk magunknak ennek segítségével
fogalmat a távolságról, szintén szükségképen tévedünk: egy légy, a mely
szemünktől néhány hüvelyknyire sebesen elröpül, ilyenkor úgy tűnik föl,
mint egy madár, a mely nagyon távol van tőlünk; egy ló, a mely
mozdulatlanul áll egy mező közepén, olyasforma tartásban mint egy birka,
nagy birkának fog tűnni előttünk, míg végre föl nem ismerjük, hogy ló;
de attól fogva, hogy fölismertük, azonnal akkorának fog föltünni, mint
egy ló és rögtön helyesbítjük előbbi itéletünket.
«Mindenkor, a mikor az ember éjszaka ismeretlen helyen van, a hol nem
tudja megállapítani a távolságot és a hol a sötétség miatt nem tudja
fölismerni a tárgyak alakját, minden pillanatban ki van téve a tévedés
eshetőségének, a szemébe tünő tárgyak megitélését illetőleg. Innen
származik az a rettegés és a belső félelemnek az a neme, a melyet az
éjszaka sötétsége kelt csaknem minden emberben; ezen alapul azoknak a
kisérteteknek és rémületes gigászi alakoknak a megjelenése, a melyeket
annyi ember látni vél. Rendszerint azt szokták nekik felelni, hogy ezek
az alakok képzeletük szüleményei, pedig valósággal a szemükben lehettek
és nagyon lehetséges, hogy csakugyan látták is, a miről beszélnek, mert
szükségképpen meg kell, hogy történjék minden esetben, a mikor egy
tárgyat csak a szerint a szög szerint itélünk meg, a melyet szemünkben
formál, hogy ez az ismeretlen tárgy annál inkább megnövekszik és annál
terjedelmesebbé válik, mennél közelebb jutunk hozzá; és hogyha kezdetben
a nézőnek, aki nem tudja fölismerni, a mit lát és nem tudja megitélni,
milyen távolságban látja, nehány lábnyi magasságban tünt föl, holott
husz vagy harmincz lépésnyire volt, több ölnyi magasságban kell
feltűnnie, a mikor csak nehány lábnyi távolságra jut; ez valósággal
álmélkodásba és rémületbe ejtheti az embert, míg végre megérintheti vagy
fölismerheti a tárgyat; mert ugyanabban a pillanatban, a mikor
megismeri, hogy micsoda az a tárgy, a mely óriásinak tűnt föl, ez
egyszerre összezsugorodik és csak valóságos nagyságát ölti föl; de ha
elszalad vagy nem mer hozzá közel menni az ember, bizonyos, hogy csak
olyan fogalma lesz erről a tárgyról, a milyen a kép, melyet a szemben
keltett, így tehát az ember valósággal látott egy nagysága és formája
által rémületes gigászi alakot. A kisértetekben való hit tehát a
természeten alapszik és tüneményei nem származnak csupán a
képzelődésből, mint a filozófusok hiszik. (Histoire naturelle. VI.
kötet, 22. lap.)
Igyekeztem a szövegben kimutatni, hogy ez a babona részben mégis a
képzelődéstől függ és a mi az ebben a passzusban megmagyarázott okot
illeti, ebből látható, hogy az éjszakában való járás megszokása meg kell
hogy tanítson azoknak a tüneményeknek a megitélésére, melyeket a formák
hasonlósága és a távolságok különbözősége tüntet a szemünkbe a sötétben;
mert mikor a levegő még eléggé meg van világítva, hogy észrevehessük a
tárgyak körvonalait, a nagyobb távolságban több levegő lévén köztünk meg
a tárgy között, ezeket a körvonalakat annál kevésbbé határozottaknak
kell látnunk, mennél távolabb esik tőlünk a tárgy; ez a szokás hatalma
révén elég arra, hogy megóvjon attól a tévedéstől, melyet itt Buffon
magyaráz. Bármelyik magyarázatnak adunk is előnyt, az én módszerem
mindig hatásos és a tapasztalat is tökéletesen ezt erősíti meg.]
[Footnote 51: Hogy gyakoroljuk a gyermekeket a figyelmességben, mindig
csak olyan dolgokat mondjunk nekik, a melyeknek helyes megértésében
valami érezhető és jelenvaló érdekük van; mindenekfölött ne szaporítsuk
a szót, soha se mondjunk egy fölösleges szót sem. De beszélgetésünkben
homályos vagy kétértelmű se legyen semmi.]
[Footnote 52: Híres párisi tánczmester, aki jól ismerve a maga népét,
ravaszságból az extravagánst játszotta és olyan fontosságot
tulajdonított müvészetének, a melyet úgy tettek mintha nevetségesnek
találták volna, a melyért azonban alapjában véve a legnagyobb
tisztelettel illették őt. Egy másik nem kevésbbé frivol művészetben még
ma is látjuk a komédiának egy művészét, a ki épp úgy fontoskodik és
játsza a bolondot és éppen olyan jól is jár vele; ez a módszer
Francziaországban mindig beválik, az igazi tehetség, a mely egyszerűbb
és nem olyan vásári, itt nem boldogul. A szerénység itt az ostobák
erénye.]
[Footnote 53: A mint azonnal meg fogjuk látni, mezei sétáról van szó; a
városban levő sétaterek veszedelmesek mindkét nembeli gyermekekre. Itt
kezdenek hiúkká lenni és itt kezdik fitogtatni magukat: a Luxemburgban,
a Tuileriákban, különösen pedig a Palais-Royalban veszi magára Páris
ifjusága azt a szemtelen és nyegle modort, a mely annyira nevetségessé
teszi, gúny és utálat tárgyává egész Európában.]
[Footnote 54: Lásd Pausanias Árkádiáját, továbbá az alább közölt
részletet Plutarchosból.]
[Footnote 55: A majorkaiak már évszázadok óta fölhagytak ezzel a
szokással; abból az időből való, a mikor a parittyásaik híresek voltak.]
[Footnote 56: Tudom, hogy az angolok nagyra vannak, nemzetük
emberségességével és jólelkűségével, hogy _good natured people_-nek
tartják magukat, de kürtölhetik ezt, a hogy birják, senki sem fogja
utánuk mondani.]
[Footnote 57: A baniánok, a kik még szigorúbban tartózkodnak mindennemű
hústól – csaknem épp oly szelidek, mint ezek, de mivel az erkölcsük
kevésbbé tiszta és az istentiszteletük kevésbbé észszerű, nem olyan
becsületes emberek. (A baniánok a brahman valláshoz tartoznak, a gaurok
Zarathusztra vallását követik.)]
[Footnote 58: E könyv egyik angol fordítója itt megrója tévedésemet és
mind a ketten helyreigazítják. A mészárosokat és a sebészeket
tanuságtételre bocsátják, de az előbbiek nem fogadtatnak el esküdtekül,
vagy pairekül a büntető biróságoknál, a sebészek azonban igen.]
[Footnote 59: I. könyv. 94. fejezet.]
[Footnote 60: A régi történetírók tele vannak olyan szempontokkal, a
melyeknek hasznát lehetne venni, még ha a tények, melyeken alapulnak,
nem felelnek is meg a valóságnak. De mi nem tudunk igazában hasznot
húzni a történelemből; a tudósok kritikája fölemészt mindent, mintha az
fontos dolog volna, hogy igaz-e valamely tény, föltéve, hogy valami
hasznos tanulságot lehet levonni belőle. Az okos embernek úgy kell
tekinteni a történetet, mint a tanulságos mesék szövedékét, a melyeknek
morálja nagyon illik az emberi szívhez.]
[Footnote 61: A szokás varázsa az ember természetes restségéből
származik és ez a restség fokozódik, ha engedünk neki: könnyebben
tesszük azt, a mit már egyszer tettünk, ki lévén taposva az út, könnyebb
rajta járni. Azt is meg lehet jegyezni, hogy a szokás hatalma igen nagy
az aggastyánokon és a hanyag embereken; az ifjúságon és az élénk
embereken igen kicsiny. Ez az uralom csak gyönge lelkeknek való és
napról-napra jobban elgyöngíti őket, az egyedüli hasznos szokás a
gyermekekre nézve az, ha fáradság nélkül alávetik magukat az észnek.
Minden más megszokás bűn.]
[Footnote 62: Gisors gróf, Belle-Isle maréchal egyetlen fia.]
[Footnote 63: Gyakran megjegyeztem, hogy azokban a tudós tanításokban,
melyekben a gyermekeket részesítik, nem annyira azzal törődnek, hogy a
gyermekek hallgassák, mint inkább, hogy a jelenlevő felnőttek. A mit itt
mondok, abban nagyon biztos vagyok, mert ezt a megfigyelést önmagamon
tettem.]
[Footnote 64: Minden magyarázatnál, melyet a gyermeknek adni akarunk,
kell valami kis készülődés arra, hogy figyelmessé tegyük.]
[Footnote 65: A borok, a melyeket kicsinyben árulnak a párisi
borkereskedőknél, ha nincsenek is mind ólomczukrozva, ritkán hiányzik
belőlük az ólom, mert ezeknek a kereskedőknek a helyiségei tele vannak
ezzel a fémmel és a bor, a mely az itczébe ömlik, erre az ólomra
ráfolyva és rajta tapadva, valami részét mindég föloldja. Különös, hogy
a rendőrség megtűr ilyen nyilvánvaló és ártalmas visszaélést. Igaz
azonban, hogy a jómódu emberek nem igen isznak ezekből a borokból s így
kevéssé vannak mérgező hatásuknak kitéve.]
[Footnote 66: A növényi sav nagyon enyhe. Ha ásványi sav volna és
kevésbbé volna higítva, az egyesülés nem mehetne végbe pezsgés nélkül.]
[Footnote 67: Petronius. 100. fejezet.]
[Footnote 68: Az idő elveszti ránk nézve mértékét, mikor szenvedélyeink
akarják kedvük szerint szabályozni folyását. A bölcs ember órája a
hangulat egyenletessége és a lélek nyugalma; mindig a maga idejében van
és ismeri mindig az idejét.]
[Footnote 69: A szabad levegő kedvelése, melyet növendékemről
föltételezek, az én nevelésemnek természetes gyümölcse. Egyébként, nem
lévén benne semmi abból a nyegle és szenvelgő modorból, mely annyira
tetszik a nőknek, nem is ünneplik őt annyira, mint más gyermekeket,
következőleg ő is kevésbbé jól érzi magát köztük és kevésbbé is romlik
meg társaságukban, melynek varázsát még nem bírja érezni. Vigyáztam rá,
hogy meg ne tanítsam kezet csókolni nekik, nyegleségeket mondani nekik
vagy akár csak a férfiak részéről őket megillető figyelmet tanusítani
irántuk; sérthetetlen törvényt csináltam magamnak abból, hogy ne
követeljek tőle semmit, a minek az oka meghaladja megértési képességét.
Arra pedig nincs semmi ok, hogy egy gyermek máskép bánjon az egyik
nemmel, mint a másikkal.]
[Footnote 70: Értekezés az egyenlőtlenségről.]
[Footnote 71: Lehetetlennek tartom, hogy Európa nagy monarchiái még
sokáig fenmaradhassanak; valamennyien ragyogtak már és minden állam, a
mely ragyog, a hanyatlás útján van. Erre a véleményemre különösebb okaim
is vannak, mint ez a tétel. De itt nincs helyén, hogy ezeket elmondjam s
különben is mindenki nagyon is jól látja őket.]
[Footnote 72: Hiszen magad is az vagy, fogják nekem mondani. Elég baj az
nekem, megvallom és az én hibáim, a melyekért eléggé megfizettem, nem
szolgálhatnak okul arra, hogy másokban is meglegyenek. Nem azért irok,
hogy mentegessem hibáimat, hanem hogy megakadályozzam olvasóimat
utánzásukban.]
[Footnote 73: Saint-Pierre abbé.]
[Footnote 74: Az ó-korban nem voltak szabók, a férfiak ruháit maguk
készítették a nők.]
[Footnote 75: Juvenalis II. Satira 53.]
[Footnote 76: Guillaume Rousseau idejében közmondásszerű alak volt
Párisban; egy régi bohózatnak volt egyik alakja.]
[Footnote 77: Azóta pontosabb kisérlettel megtaláltam az ellenkezőjét. A
törés köralakuan megy és a bot vastagabbnak látszik a vízben levő
végénél, mint a másiknál; de ez nem változtat semmit az okoskodáson és a
következtetés nem kevésbbé helyes.]
[Footnote 78: «A városokban, mondja Buffon, és a jól élő embereknél a
gyermekek hozzá lévén szokva a bőséges és izletes táplálkozáshoz,
hamarabb jutnak ebbe az állapotba; falun és a szegény népnél a gyermekek
lassabban érnek, mert rosszúl és nagyon kevéssé vannak táplálva;
két-három évvel többre van szükségük.» (Histoire Naturelle IV. kötet,
238. lap, a 12-edrét kiadásban.) A megfigyelést helyesnek tartom, de a
magyarázatot nem, mert azokban az országokban, a hol a falusi nép nagyon
jól táplálkozik és sokat eszik, mint Wallisban és még Olaszország
bizonyos hegyi vidékein is, mint pl. Friaulban, a serdülés kora a két
nemnél hasonlókép későbbi, mint a városokban, a hol, csak hogy
kielégíthessék hiúságukat, az ételen rendkívül fösvénykednek és a hol a
legtöbben a közmondás szerint élnek: fenn az ernyő, nincsen kas.
Csodálja az ember ezeken a hegyvidékeken, mikor embernyi nagy fiúkat
lát, a kiknek még vékony a hangjuk és szakálltalan az álluk és nagy
lányokat, a kik máskülönben nagyon formásak, de nincs meg náluk nemüknek
periodikus jele. Ez a különbség nézetem szerint csak abból származik,
hogy erkölcseik egyszerűségében a képzelőtehetségük tovább marad nyugodt
és csendes, később forralja fel vérüket és kevésbé koraéretté teszi
temperamentumukat.]
[Footnote 79: Omnis in imbecillitate est gratia et caritas. Cicero de
natura Deorum. I. 44.]
[Footnote 80: Ez úgy tetszik, most némi változáson megy át: a társadalmi
osztályok mintha szilárdabbakká válnának, az emberek pedig
kellemetlenebbekké.]
[Footnote 81: A vonzódás ellehet viszonzás nélkül, a barátság soha. A
barátság kölcsönösség, olyan szerződés, mint a többi, de a legszentebb
valamennyi között. A _barát_ szónak nincs más megfelelője, mint ő maga.
Mindenki, a ki nem barátja a barátjának, egész bizonyosan gazember, mert
a barátságot csak úgy lehet elnyerni, ha viszonozzuk vagy színleljük.]
[Footnote 82: Multos experimur ingratos, plures facimus, quia graves
exprobratores exactoresque sumus… Ita gratiam omnem corrumpimus, non
tantum postquam dedimus beneficia, sed dum damus. Seneca, de Benef. I.
könyv. 1. fejezet.]
[Footnote 83: Maga az a szabály, hogy tegyünk úgy mással, a hogy
szeretnők, hogy velünk tegyenek, valósággal csakis a lelkiismereten és
az érzésen alapszik; mert hol van a meghatározott ok arra, hogy _én_
létemre úgy teszek, mintha más valaki volnék, különösen ha belsőleg
biztos vagyok benne, hogy sohasem kerülök ugyanabba a helyzetbe? És ki
áll nekem jót azért, hogy ha hűségesen megtartom ezt az elvet, elérem
vele, hogy ugyanúgy megtartják velem szemben is? A gonosz hasznot húz az
igaznak becsületességéből; ő neki az nagyon jó, ha az egész világ igaz,
kivéve őt magát. Akárki mit mond is, ez az állapot nem nagyon előnyös a
jóravaló emberekre nézve. De ha az odaadó lélek ereje azonosít engem
felebarátommal, hogy úgyszólván ő benne érezzem magamat, akkor azért nem
akarom, hogy szenvedjen, mert ez által szenvedek én is; önmagam iránti
szeretetből érdeklődöm iránta és a szabály alapoka magában a
természetben van, a mely a saját jóllétem utáni vágyat sugallja nekem,
bármely helyen érzem is a létezésemet. Ebből azt következtetem, hogy nem
igaz, hogy a természeti törvény szabályai csak magára az észre vannak
alapítva; szilárdabb és biztosabb az alapjuk. Az önmaga iránti
szeretetből eredő szeretet az emberek iránt az emberi igazságosság
alapelve. Minden erkölcs summáját a törvény summája által adja meg az
evangelium.]
[Footnote 84: Minden ország törvényeinek általános szelleme az, hogy
kedvezésben részesítik az erőset a gyengével szemben, azt, a kinek van
valamije, azzal szemben, a kinek nincs semmije, ez a baj elkerülhetetlen
és nincs alóla kivétel.]
[Footnote 85: Lásd Davila, Guicciardin, Strada, Solis, Macchiavelli, sőt
néha de Thon műveit is. Vertat csaknem az egyedüli, a ki tudott festeni
a nélkül, hogy jellemképeket csináljon.]
[Footnote 86: Történetíróink közül egyetlen egy (Duclos, a XI. Lajos
élete szerzője), a ki utánozta Tacitust a nagy stílben, merte utánozni
Suetoniust és néha átérzi Cominest, pedig épen ezért, a mi fokozza
könyve becsét, kritizálják nálunk.]
[Footnote 87: Mindig az előitélet erjeszti szivünkben a szenvedélyek
szertelenségét. A ki csak azt látja, a mi van és csak azt becsüli, a mit
ismer, az aligha lobban szenvedélyre. Itéleteink tévedései élesztik fel
minden vágyunk hevét.]
[Footnote 88: Azt hiszem, bízvást számíthatom az egészséget és a jó
szervezetet a nevelésével szerzett előnyök sorába, vagyis még inkább a
természet azon adományainak sorába, melyeket a nevelése őrzött meg
számára.]