jellemzőn és azokkal a befogadott előítéletekkel ugyancsak ellentétesen
határozza meg a két nemet: hogy t. i. általánosságban a férfiak kevésbbé
állhatatosak mint a nők és hamarabb riadnak vissza a boldog szerelemtől.
A nő jóval előre megérzi a férfi állhatatlanságát és nyugtalankodik
miatta;[161] ez teszi féltékenyebbé is. Mikor a férj elkezd hűlni,
kénytelen lévén azért tanusítani iránta mindazon gondoskodást, csakhogy
megtarthassa, melyet azért tanusított azelőtt, hogy tessék neki; a nő
sír, megalázza magát és ritkán egyenlő sikerrel. A ragaszkodás és
gondoskodás megnyeri a szívet, de visszaszerezni nem tudja. Visszatérek
a szerelemnek a házasságban való kihűlése elleni reczeptemhez.
«Egyszerű és könnyű szer, – folytatom – abban áll, hogy legyetek
továbbra is szerelmesek házas korotokban is.»
«Az már igaz, mondja Emil titokban nevetve, ez nem fog nehezünkre esni.»
«Nehezebben talán, mint a hogy gondolnád. Kérlek, adj időt, hogy
kimagyarázzam magamat.»
«A csomó, melyet nagyon is össze akar az ember húzni, elszakad. Ugyanez
történik a házasság csomójával is, ha erősebbre akarják kötni, mint a
mennyire lennie kell. A hűség, a melyet a két hitvestárstól megkíván,
minden jogok legszentebbike, de a hatalom, melyet a kettő mindegyikére a
másik fölött ráruház, túlságos nagy. A kényszer és szerelem rosszul
férnek meg és a gyönyört nem lehet senkire ráparancsolni. Ne piruljon
el, oh Zsófia és ne gondoljon menekülésre. Ne adja Isten, hogy meg
akarjam sérteni szerénységét! De most élete sorsáról van szó. Ilyen nagy
czél érdekében tűrje el, a férj és az apa közt, az olyan beszédet, a
melyet máskülönben nem tudna eltűrni.»
«Nem annyira a bírás, mint inkább az alárendeltség unat meg és a
kitartott leány iránt sokkal tovább tartják meg a ragaszkodást, mint a
feleség iránt. Hogy csinálhattak kötelességet a leggyöngédebb
enyelgésből és jogot a szerelem legédesebb tanubizonyságaiból? A
kölcsönös vágy teszi a jogot, a természet nem ismer mást. A törvény
korlátozhatja ezt a jogot, de nem tudhatja kiirtani. A kéj oly édes
magamagában véve! Vajjon merítheti-e a keserves kényszerből azt az erőt,
a melyet nem tud meríteni saját vonzó erejéből? Nem gyermekeim, a
házasságban a szívek egyesülnek, de a testek nincsenek alávetve.
Hűséggel tartoztok egymásnak, de nem kedveskedésekkel. Mindegyitek csak
a másiké lehet, de egyitek sem lehet a másiké jobban, mint a hogy neki
tartozik.»
«Ha tehát igaz, kedves Emilem, hogy a feleséged kedvese akarsz lenni és
hogy ő mindig a te úrnőd és a maga úrnője legyen, akkor légy boldog, de
tiszteletteljes szerelmes, kapj mindent a szerelemtől, de semmit se
követelj kötelességből és a legkisebb kedvezések is ne legyenek soha
számodra jogok, hanem kegyek. Tudom, hogy a szemérmetesség kerüli a
formaszerű vallomásokat és le akar győzetni, de tapintattal és igazi
szerelemmel bíró szerelmes tévedhet-e a titkos akarat dolgában? Nem
tudja-e, hogy mikor egyeznek bele a szív és a szemek abba, a minek
megtagadását a száj tetteti? Mindegyik a kettő közül mindig ura legyen
személyének és kedveskedéseinek, legyen joga semmi más szerint, mint
csak a saját akarata szerint osztogatni őket. Gondoljatok mindig arra,
hogy még a házasságban is a gyönyör csak akkor jogosult, mikor a vágy
kölcsönös. Ne féljetek, gyermekeim, attól, hogy ez a törvény távol tart
titeket egymástól, ellenkezőleg mindkettőtöket tetszeni vágyóbbá tesz és
elejét veszi a beteltségnek. Egyitek csupán csak a másikra lévén
korlátozva, a természet és a szerelem elég közel hoz egymáshoz.»
Ezekre és hasonló beszédekre Emil felbosszankodik és tiltakozik ellenük;
Zsófia szégyenkezve szeme elé tartja legyezőjét és nem szól semmit.
Kettejük közül talán nem az az elégedetlenebbik, a ki jobban
panaszkodik. Én kérlelhetetlenül folytatom, megpirongatom Emilt csekély
gyöngédsége miatt s biztosítékot szerzek róla, hogy Zsófia a maga
részéről elfogadja az egyességet. Felszólítom, hogy szóljon; senki sem
fog benne kételkedni, hogy nem mer engem megczáfolni. Emil
nyugtalankodik s vizsgálja fiatal felesége szemeit; zavarodottságuk
közepett kéjes mámorban látja őket, a mely biztonságot nyújt neki
bizalma koczkázatára. Lábai elé veti magát, elragadtatva csókolja meg a
kezet, melyet Zsófia nyújt neki és megesküszik, hogy a megfogadott
hűségen kívül lemond minden más jogáról fölötte. «Légy – mondja neki –
kedves nőm, bírája gyönyöreimnek, mint a hogy bírája vagy napjaimnak és
sorsomnak. Ha kegyetlenséged életembe kerülne is, visszaruházom rád
legdrágább jogaimat. Semmit sem akarok engedékenységednek köszönni,
mindent a szivedtől akarok megkapni.»
«Jó Emilem, nyugodj meg, Zsófia sokkal nagylelkűbb, semhogy téged
engedjen nagylelkűséged áldozatakép meghalni.»
Este, mikor el akarom őket hagyni, a tőlem telhető legkomolyabb hangon
mondom nekik: «Gondoljatok arra mindketten, hogy szabadok vagytok és
hogy itt nincs szó a házastársak kötelességeiről; higyjetek nekem, ne
engedjetek a hazug alázatosságnak. «Emil, akarsz jönni?» Zsófia
megengedi. Emil, dühbe jőve, szeretne engem megverni. «És ön, Zsófia,
mit szól hozzá? El kell őt vezetnem?» A kis hazug pirulva azt mondja,
igen. Bájos és édes hazugság, a mely többet ér, mint az igazság!
Másnap… A boldogság látszata nem mosolyog már az emberekre; a bűn
romlása ép úgy elaljasította ízlésüket, mint szívüket. Nem tudják már
érezni, a mi megható, sem meglátni, a mi szeretetreméltó. Ti, a kik ha a
gyönyört akarjátok lefesteni, el sem képzeltek soha mást, csak a kéjek
ölében úszó szerelmeseket; mily tökéletlenek a ti képeitek! Nincs benne
egyéb, mint a durvábbik fele; a gyönyör legédesebb vonzóereje nincs
benne. Oh, kicsoda nem látott még közületek két fiatal házastársat, a
kik boldog auspicziumok alatt egyesültek, a mint kilépnek a házastársi
ágyból és egyszerre hordják sápadt és szűzies tekintetükben mámorát az
édes gyönyöröknek, melyeket az imént ízleltek, az ártatlanság
szeretetreméltó biztonságát és a most oly varázslatos biztosságot, hogy
hátralevő napjaikat együtt fogják eltölteni? Ime, ez a legelragadóbb
látvány, mely az emberi szív elé tárul; ime a gyönyör igazi képe:
láttátok százszor a nélkül, hogy felismertétek volna; megkeményedett
szívetek nincs többé arra alkotva, hogy szeressen. Zsófia boldogan és
nyugodtan gyöngéd anyja karjai közt tölti a napot; édes pihenés, mikor
az éjszakát a férj karjai közt töltötte.
Harmadnap már bizonyos változást látok a színtéren. Emil kissé
elégületlennek akar mutatkozni, de ezen a szenvelgésen át oly gyöngéd
buzgalmat, sőt annyi alárendelést is látok, hogy nem jóslok semmi
aggasztót. A mi Zsófiát illeti, vidámabb, mint előtte való nap; szemében
önelégültséget látok csillogni; kedvesen bánik Emillel, csaknem
ingerkedik vele, a mi csak annál jobban bosszantja.
Ezek a változások kevéssé észrevehetők, de figyelmemet nem kerülik el;
nyugtalankodom miattuk, négyszemközt kikérdezem Emilt; megtudom, hogy az
ő nagy bánatára és minden könyörgése daczára külön kellett hálnia előtte
való éjszaka. A zsarnokoskodó nő sietett élni jogával. Megbeszélésre
kerül a dolog, Emil keservesen panaszkodik. Zsófia tréfálkozik, de végül
látva, hogy igazán megharagszik, szelidséggel és szerelemmel teljes
pillantást vet rá és megragadva kezemet, csak egy szót mond, de olyan
hangon, a mely a szívig ér: «_A hálátlan!_» Emil olyan együgyű, hogy nem
ért ebből semmit. Én megértem, eltávolítom Emilt és négyszemközt szólok
Zsófiával is.
«Látom ennek a szeszélynek az okát, – mondom neki. – Nem lehetne
senkiben több tapintat, de kevésbbé alkalmas módon sem lehet alkalmazva.
Kedves Zsófia, nyugodjon meg, férfit adtam önnek, ne féljen hát annak is
venni: ifjusága első zsengéit kapta tőle, nem tékozolta el senkire,
sokáig meg fogja tartani számára.»
«Kedves gyermekem, meg kell hogy magyarázzam álláspontomat abban a
beszélgetésben, melyet hárman folytattunk tegnapelőtt. Te talán nem
vettél észre benne mást, mint gyönyöreitek mérséklésére való fogást,
hogy tartósabbakká tehesse őket. Oh Zsófia, más, az én gondoskodásomhoz
méltóbb czélja volt. Emil mikor férjévé lett, az urává is lett; az ön
dolga engedelmeskedni, így rendelte a természet. Mindazáltal ha a nő
Zsófiához hasonló, akkor jó, ha ő vezeti a férfit; ez is a természet
törvénye és azért tettem önt az ő gyönyöreinek bírájává, hogy akkora
jogot adjak önnek az ő szívére, mint a mekkorát az ő neme ád neki az ön
személyére. Ezzel ő önnek kínos nélkülözéseket fog okozni, de ön
uralkodni fog rajta, ha tud magán uralkodni és a mi már történt, azt
mutatja nekem, hogy ez a nehéz mesterség nem haladja felül az ön
bátorságát. Sokáig fog ön a szerelem által uralkodni, ha ritkákká és
becsesekké teszi kegyeit, ha meg tudja becsültetni őket. Ha férjét
mindig lába előtt akarja látni, tartsa mindig bizonyos távolságra
személyétől. De szigorúságába vigyen bele szerénységet, nem szeszélyt;
tartózkodónak lássa önt, de nem furcsának: vigyázzon, hogy a míg
irányítja az ő szerelmét, ne keltsen benne kétséget a maga szerelme
iránt. Szerettesse magát kegyei és tiszteltesse visszautasításai által;
hadd tisztelje nejének szűziességét a nélkül, hogy panaszkodnia kellene
hidegsége miatt.»
«Így fogja, gyermekem, önnek adni bizalmát, így fogja meghallgatni
nézeteit, így fog öntől tanácsot kérni ügyeiben-bajaiban és nem fog
határozni semmit a nélkül, hogy önnel meg ne beszélje. Így térítheti
vissza az okossághoz, ha megtéved, visszavezetheti szelid rábeszéléssel,
szeretetreméltóvá teszi magát, hogy hasznossá tehesse magát,
felhasználhatja a barbárságot az erény érdekében és a szerelmet az ész
hasznára.»
«Mindazáltal ne higyje azonban, hogy ez a művészet örökké szolgálatára
lesz. Lehet az ember bármily óvatos, az élvezés megőrli a gyönyöröket,
mindenekelőtt pedig a szerelmet. De mikor a szerelem már régóta tart, az
édes megszokás kitölti a hiányait és a bizalom vonzóereje következik a
szenvedély elragadtatásaira. A gyermekek azok között, a kik az életet
adták nekik, nem kevésbbé édes köteléket alkotnak és gyakran erősebbet,
mint maga a szerelem. Ha ön már nem lesz Emil szerelmese, még mindig a
neje és barátnője lesz, gyermekeinek anyja lesz. Akkor a kezdetbeli
tortózkodás helyett honosítsa meg a legnagyobb bensőséget; ne legyen
többé különhálás, ne legyen visszautasítás, ne legyen szeszély. Legyen
annyira élete párja, hogy ne tudjon ellenni ön nélkül és a mint
eltávolodik öntől, érezze magát önmagától is távol. Ön, a kinek révén
oly jól uralkodott a házi élet varázsa atyja házában, uralkodtassa a
magáéban is. Minden férfi, a ki jól érzi magát a házában, szereti a
feleségét. Gondolja meg, hogy ha a férje boldogan él odahaza, akkor ön
boldog asszony lesz.»
«Most pedig ne legyen olyan szigorú szerelmese iránt; több
engedékenységet érdemelt, megsértődnék az ön aggodalmaskodásain, ne
gondoskodjék annyira az ő egészségéről boldogsága rovására és élvezze a
saját boldogságát. Nem kell megvárni a beteltséget és nem kell
visszautasítani a vágyat; nem kell visszautasítani, csak azért, hogy
visszautasítsa, hanem azért, hogy becsessé tegye, a mit megad.»
Azután összehoztam őket és Zsófia előtt azt mondtam a fiatal férjnek:
«Bizony el kell viselni az igát, melyet az ember maga vállalt fel.
Érdemeld ki, hogy könnyű legyen neked. Mindenekfelett áldozz a
grácziáknak és ne hidd, hogy a duzzogásoddal szeretetreméltóbbá válsz.»
Nem nehéz létrehozni a békét és mindenki tudhatja a feltételeit. A
békeszerződést megpecsételik egy csókkal; ezután azt mondom
növendékemnek: «Kedves Emilem, a férfinek egész életében szüksége van
tanácsra és vezetőre. Megtettem a tőlem telhetőt a mai napig, hogy
betöltsem ezt a kötelességet irántad; most bevégződik az én hosszas
feladatom és megkezdődik másvalakié. A mai napon lemondok arról a
szerepről, melyet rám bíztál és ettől fogva im, itt a te vezetőd.»
Az első mámor lassankint elcsitul és békében engedi őket, hadd élvezzék
új helyzetük varázsát. Boldog szerelmesek, méltó hitvestársak! Hogy
méltón dicsőíthessem erényeiket, hogy leírjam boldogságukat, el kellene
mondanom életük történetét. A művemet szemlélvén bennük, hányszor érzem,
hogy elfog az elragadtatás, a mely megdobogtatja szivemet! Hányszor
fűzöm kezeiket az enyimbe, áldva a gondviselést és forró sóhajokban
törve ki! Hány csókot adok a két kézre, a mely egymást szorongatja!
Mennyi örömkönynyel öntözöm őket! Ők is elfogódnak, osztozom
elragadtatásomban. Tiszteletreméltó szüleik még egyszer élvezik
ifjúságukat gyermekeikében; úgyszólva újra kezdenek élni bennük, sőt mi
több, most először ismerik meg az élet értékét: megátkozzák egykori
gazdagságukat, a mely megakadályozta, hogy annak idején ők is ily
gyönyörteljes sorsban részesüljenek. Ha van boldogság a földön, akkor
abban a zugban kell keresni, a hol mi élünk.
Néhány hónap mulva Emil egy reggel bejön szobámba és megölelve engem,
ezt mondja: «Mesterem, kívánj szerencsét gyermekemnek;» azt reméli, hogy
nemsokára abban a dicsőségben részesül, hogy apa lesz. «Oh, mily gondok
fognak várni buzgalmunkra és mekkora szükségünk lesz rád! Ne adja Isten,
hogy veled neveltessem a fiamat, miután fölnevelted az apát! Ne adja
isten, hogy ily szent és édes kötelességet más teljesítsen, mint én, még
ha ép oly jól választanám meg az illetőt, a hogy számomra
megválasztották. De maradj a fiatal mesterek mestere. Adj nekünk
tanácsot, nevelj minket; tanulékonyak leszünk: a míg élek, szükségem
lesz rád. Nagyobb szükségem van rád, mint valaha, most, hogy férfiúi
kötelességeim kezdődnek. Te beteljesítetted a magadét: vezess engem,
hogy utánozzalak és pihenj meg: ideje már.»
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: A legelső nevelés a legfontosabb és ez az első nevelés
tagadhatatlanul a nők dolga; ha a természet alkotója azt akarta volna,
hogy a férfiakra tartozzék, tejet adott volna nekik, hogy táplálhassák a
gyermekeiket. Szóljatok mindig kiváltképpen a nőkhöz a nevelésről szóló
elmélkedéseitekben, mert azonkívül, hogy jobban tudnak vigyázni a
gyermekre a férfiaknál és mindig több befolyásuk is van rá, a siker is
sokkal jobban érdekli őket, miután az özvegyek nagyobb része csaknem ki
van szolgáltatva gyermekeinek, a kik aztán élénken éreztetik velük jóban
vagy roszban azt a módot, a hogy neveltettek. A törvények, a melyek
mindig annyira el vannak foglalva a javakkal, és oly keveset az
egyénekkel, mivel czéljuk a béke, nem pedig az erény, nem adnak elegendő
hatáskört az anyáknak. Mindazáltal helyzetük biztosabb, mint az apáké;
kötelességeik terhesebbek; gondoskodásuk fontosabb a család rendjére;
általában több ragaszkodás van bennük a gyermekek iránt. Vannak esetek,
a mikor a fiúnak, a ki tiszteletlenül viselkedik az apjával szemben, van
mentsége; de ha egy gyermek bármi okból is annyira elfajzott, hogy
tiszteletlen az anyja iránt, az iránt, a ki szive alatt viselte, a ki
tejével táplálta, a ki éveken át megfeledkezett magamagáról s csak ő
vele foglalkozott, sietni kellene megfojtani a nyomorultat, mint egy
szörnyeteget, a mely méltatlan a napvilágra. Az anyák, úgy mondják,
elkényeztetik a gyermekeket. Ezt tagadhatatlanul nem jól teszik, de
kisebb talán a hibájuk, mint nektek, a kik elaljasítjátok őket. Az anya
azt akarja, hogy gyermeke boldog legyen és pedig azonnal. Ebben igaza is
van s ha téved az eszközök dolgában, fel kell világosítani. Az apák
becsvágya, kapzsisága, zsarnoksága, hamis előrelátása, hanyagsága, durva
érzéketlensége százszor gyászosabb a gyermekekre nézve, mint az anyáknak
gyöngédsége. Egyébiránt meg kell magyaráznom azt az értelmet, melyet én
az anya névnek adok; azt fogom alább megtenni.]
[Footnote 2: Külsőleg hasonlítva hozzájuk, de megfosztva a beszédtől,
nem különben a kifejezni való gondolatoktól, nem tudná tudomásukra
hozni, hogy szüksége van segítségükre és semmi se volna rajta, a mi ezt
a szükséget nyilvánvalóvá tenné.]
[Footnote 3: A köztársaságok háborúi vérengzőbbek, mint a monarchiákéi.
De ha a királyok háborúja mérsékeltebb, a békéjük borzasztó: jobb
ellenségüknek lenni, mint alattvalójuknak.]
[Footnote 4: Plutarchos: A Lakedemoniak híres mondásai 60. §.]
[Footnote 5: Ugyanott, 5. §.]
[Footnote 6: Több iskolában és különösen a párisi egyetemen vannak
tanárok, a kiket nagyon hivatottaknak tartok arra, hogy jól neveljék az
ifjuságot, ha nem volnának kénytelenek követni a bevett szokást.
Egyiküket ezennel felszólítom, hogy hozza nyilvánosságra azt a
reform-tervet, melyet kidolgozott. Végre talán megpróbálnának segíteni a
bajon, látva, hogy van orvossága.]
[Footnote 7: Qui se totam ad vitam instruxit, non desiderat particulatim
admoneri, doctus in totum, non quomodo cum uxore aut cum filiis vivet,
sed quomodo bene viveret. Seneca. Ep. 94.]
[Footnote 8: Cic. Tusc. V. Cap. 9.]
[Footnote 9: Non. Marcell.]
[Footnote 10: Longa est vita, si plena est. Impletur autem cum animus
sibi bonum suum reddidit et ad se potestatem sui transtulit. Quid illum
octoginta anni juvant per inertiam exacti? Non vixit ille, sed in vita
moratus est… Actu illam metiamur, non tempore. Seneca. Ep.]
[Footnote 11: Buffon Hist. Nat. IV. kötet 190. lap.]
[Footnote 12: Lásd a 38. lap 3-ik jegyzetét.]
[Footnote 13: Az asszonyok és az orvosok összejátszása mindig Páris
legmulatságosabb különlegességének tünt fel előttem. Az asszonyok révén
vergődnek az orvosok hírnévre és az orvosok útján teljesítik az
asszonyok akaratukat. Ebből látható, micsoda ügyesség kell hozzá, hogy
egy párisi orvos híressé legyen.]
[Footnote 14: Mikor Plutarchosban olvassuk, hogy Cato, a censor, a ki
annyi dicsőséggel kormányozta Rómát, maga nevelte fel fiát bölcsőjétől
fogva és akkora gonddal, hogy mindent otthagyott, csakhogy jelen
lehessen, mikor a dajka – t. i. a gyermek anyja – kipólyázta és
megmosta; mikor Suetoniusban olvassuk, hogy Augustus, ura a világnak,
melyet meghódított és melyen maga uralkodott, maga tanította unokáját
írni, úszni és a tudományok elemeire és hogy mindig maga körül tartotta
őt; lehetetlen visszatartani nevetésünket ama kor apró emberkéinek
láttára, a kik ilyen hitványságokkal töltötték az időt; persze nem volt
elég eszük, hogy törődni tudjanak a mi korunk nagy embereinek nagy
műveivel.]
[Footnote 15: V. ö. a «Vallomások» XII. könyv. I. kötet.]
[Footnote 16: Ime egy példa az angol ujságokból, a melyet szükségesnek
tartok fölhozni, annyi tárgyamra vonatkozó tanulságot nyújt.
Egy bizonyos Oneil Patrik, a ki 1647-ben született, 1760-ban házasodott
hetedszer. A dragonyosoknál szolgált II. Károly uralkodásának
tizenhetedik évében, majd különböző csapatokban egész 1740-ig, a mikor
megkapta az obsitot. Végig csinálta Vilmos király és Marlborough herczeg
minden háborúját. Ez az ember sohasem ivott egyebet, mint közönséges
sört, mindig növényi ételekkel táplálkozott és húst csak némely
lakomákon evett, melyeket családjának rendezett. Mindig az volt a
szokása, hogy együtt feküdt és kelt fel a nappal, hacsak kötelessége nem
akadályozta meg benne. Jelenleg százharminczadik évét éli, jól hall, jól
érzi magát, bot nélkül jár. Magas életkora mellett sem marad egy
pillanatra se tétlen; minden vasárnap elmegy a templomba gyermekei,
unokái és dédunokái kiséretében.]
[Footnote 17: A nők kenyeret, zöldséget, tejes ételeket esznek, ugyanúgy
a nőstény kutyák és macskák, a nőstény farkas még legel is. Ez adja a
növényi nedveket tejükbe. Meg kellene vizsgálni azokat az állatfajokat,
melyek egyáltalán csakis hússal tudnak táplálkozni, ha ugyan vannak
ilyenek, a miben kételkedem.]
[Footnote 18: Azok a nedvek, melyek minket táplálnak, folyékonyak ugyan,
de szilárd táplálékokból kell kisajtolva lenniök. A munkás ember, a ki
csakis levessel élne, hamarosan elpusztulna. Sokkal jobban föntartaná
magát tejjel, mert az megalszik.]
[Footnote 19: A kik részletesebben akarják tárgyalni a pythagorasi
életmód előnyeit és rossz oldalait, forduljanak doktor Cocchi és
ellenfele, Bianchi értekezéséhez ebben a fontos tárgyban.]
[Footnote 20: A városi gyermeket megfullasztják azzal, hogy örökösen
elzárva és ruhákba göngyölve tartják. A kik nevelik őket, azoknak is meg
kell még előbb tanulni, hogy a hideg levegő, a helyett, hogy bajt okozna
nekik, megerősíti, a meleg levegő pedig elgyöngíti őket, lázt olt
beléjük és megöli őket.]
[Footnote 21: Bölcsőt mondok, hogy szokásos szót használjak, jobb híján;
mert máskülönben meg vagyok győződve, hogy sohasem szükséges ringatni a
gyermekeket és hogy ez a szokás gyakran veszedelmes nekik.]
[Footnote 22: «A régi peruiak a gyermekek karját szabadon hagyták egy
nagyon bő pólyában; mikor pedig kivették ebből, szabadjára hagyták egy
földbe ásott és vászonnal kipárnázott gödörben, a mely testük közepéig
ért. Ily módon a karjuk szabadon maradt és kedvükre mozgathatták a
fejüket és hajlonghattak a testükkel, a nélkül, hogy leestek volna és
kárt tettek volna magukban. A mint már járni tudtak egy lépést, kissé
távolról nyujtották nekik az emlőt, mint valami csalétket, hogy
kényszerítsék járni. A kis négerek néha fáradságosabb helyzetben vannak,
ha szopni akarnak; átölelik anyjuk egyik csipőjét térdükkel és lábukkal
s oly erősen megszorítják, hogy fenn tudják magukat tartani anyjuk
karjának segítsége nélkül. Az emlőkbe belekapaszkodnak kezükkel és
folyton szívják a nélkül, hogy megmozdulnának vagy elesnének, akármilyen
mozdulatot tesz is az anyjuk, a ki ezalatt végzi a rendes dolgát. Ezek a
gyermekek már két hónapos koruktól fogva kezdenek járni vagy legalább is
négykézláb mászkálni. Ez a gyakorlat adja meg későbbi könnyedségüket,
hogy négykézláb majd ép oly gyorsan tudnak futni, mintha két lábon
futnának.» (Buffon Hist. nat. IV. kötet.)
Ezekhez a példákhoz Buffon hozzátehette volna az angol példát, a hol a
bepólyázás esztelen és barbár szokása napról-napra tünőben van. Lásd még
La Loubère _Voyage de Siam;_ Le sieur Beau _Voyage du Canada_ stb. Húsz
lapnyi idézetet tudnék felhozni, ha ezt tényekkel akarnám megerősíteni.]
[Footnote 23: A szaglás fejlődik ki az összes érzékek közül legkésőbb a
gyermekben: két vagy három éves korukig úgylátszik nem érzik sem a jó,
sem a rossz szagot; ebben a tekintetben az a közömbösség vagy jobban
mondva érzéketlenség van bennük, melyet több állatban észlelünk.]
[Footnote 24: Ez alól is van kivétel és azok a gyermekek, a kik eleinte
a legkevésbbé tudják magukat megértetni, lesznek a leglármásabbak, ha
megkezdik a hangjukat fölemelni. De ha mindezeket az aprólékosságokat
feszegetném, sohasem jutnék a végére; minden értelmes olvasó láthatja,
hogy a túlzáson és a hiányon, melyek ugyanabból a hibából keletkeznek,
egyformán segít a módszerem. Ezt a két tételt elválaszthatatlannak
tekintem: _Mindig eleget és sohasem sokat._ Ha az egyiket helyesen
alkalmazzuk, a másik szükségkép következik belőle.]
[Footnote 25: Nincs nevetségesebb és ingadozóbb, mint azoknak az
embereknek a járása, a kiket kicsiny korukban sokat vezettek
járó-szalagon; ez is azoknak a megfigyeléseknek egyike, a melyek
triviálisak, mert igazak és nemcsak egy tekintetben igazak.]
[Footnote 26: Noct. attic. IX. könyv. 8. fejezet.]
[Footnote 27: Meg fognak érteni, hogy itt csak azokról az emberekről
beszélek, a kik tudnak gondolkozni és nem minden emberről.]
[Footnote 28: Ez a kis fiú, mondta Themistocles barátainak, a kit itt
láttok, Görögország ura, mert ő kormányozza anyját, anyja pedig engem
kormányoz, én kormányozom Athént s az athéniek kormányozzák a görögöket.
Oh, mily kicsiny vezetőket találhatnánk gyakran nagy birodalmak fölött,
ha fokonkint lemennénk a fejedelemtől egész az első emberig, a ki az
első titkos lökést adja!]
[Footnote 29: _A politikai jog alapelvei_ czímű művemben ki van mutatva,
hogy semmiféle külön akarat nem felel meg a társadalmi szervezet
rendjének.]
[Footnote 30: Érezni kell, hogy valamint a szenvedés is gyakran
kényszerűség, az élvezet olykor szükséglet. Csak egy olyan kivánsága van
a gyermeknek, melynek sohasem szabad engedni: hogy engedelmeskedjenek
neki. Ebből az következik, hogy mindenben, a mit kér, elsősorban az okra
kell figyelni, a miért kéri. Adjatok meg neki, a mennyire lehet,
mindent, a mi igazi élvezetet szerezhet, tagadjatok meg mindent, a mit
csak szeszélyből kér vagy csak azért, hogy okvetetlenkedjék.]