csak gondolatnélküli szavak, mindazokkal a bizarr tanításokkal, melyek
meddő tanulmányozása a velük foglalkozóknál az erényt helyettesíti és
inkább arra való, hogy bolondokká, minthogy jókká tegye őket. Tartsátok
meg gyermekeiteket mindig azoknak a dogmáknak szűk körében, melyek az
erkölcsre vonatkoznak, győzzétek meg jól őket, hogy semmi másnak a
tudása nem hasznos ránk nézve, mint a miből megtanulunk jól cselekedni.
Ne csináljatok lányaitokból theológusokat és okoskodókat; az égi
dolgokból csak arra tanítsátok őket, a mi az emberi bölcseségre
tartozik; szoktassátok őket arra, hogy mindig Isten szeme előtt érezzék
magukat, hogy ő a tanuja cselekedeteiknek, gondolataiknak, erényeiknek,
mulatságaiknak; hogy tegyenek jót tüntetés nélkül, mert Isten ezt úgy
szereti, hogy zúgolódás nélkül viseljék el a rosszat, mert Isten
kárpótolni fogja őket s hogy végül életük minden napján azok legyenek, a
mik szeretnének lenni, a mikor majd megjelennek Isten színe előtt. Ez az
igazi vallás, ez az egyedüli szokás, a mely nem hajlik sem visszaélésre,
sem hitetlenségre, sem vakbuzgóságra. Prédikálhatnak, a mennyit akarnak,
a legfenségesebb vallásokról, én a magam részéről nem ismerek el mást,
mint ezt.
Egyébiránt jó lesz megjegyezni, hogy egész addig a korig, mikor az ész
megvilágosodik és mikor a föléledő érzés megszólaltatja a
lelkiismeretet, a fiatal leányokra nézve az a jó és rossz, a mit a
környezete annak mond ki. A mit parancsolnak neki, az jó, a mit
megtiltanak, az rossz; ennél többet nem kell tudniok. Ebből látható,
milyen nagy fontosságú dolog náluk még inkább, mint a fiúknál,
megválogatni azokat az embereket, a kik közelükben legyenek és bizonyos
tekintélyt gyakoroljanak fölöttük. Végül beáll a pillanat, a mikor
elkezdenek magukból itélni a dolgokról és akkor van ideje megváltoztatni
nevetésük tervét.
Talán már eddig is sokat mondtam. Mekkora mértékben korlátoljuk a nőket,
a mikor nem szabunk meg nekik más törvényt, csak az általános
előítéleteket? Ne alacsonyítsuk le ennyire a nemet, a mely minket
kormányoz és a mely tisztel minket, ha nem aljasítottuk le. Van az egész
emberi nem számára a közvéleménynél előbbrevaló szabály is. Ennek a
szabálynak hajthatatlan irányításához kell alkalmazkodni az összes többi
szabályoknak; ez ítél még az előítéletről is s az emberek értékelésének
csak akkor lehet köztünk érvénye, ha ezzel a szabálylyal megegyezik.
Ez a szabály a belső érzés. Nem ismétlem, a mit föntebb mondtam róla;
elég, ha megjegyzem, hogy ha ez a két szabály nem hat együtt a nők
nevelésében, ez mindig hiányos lesz. Az érzés a közvélemény nélkül nem
adja meg nekik a léleknek azt a finomságát, a mely feldíszíti a jó
erkölcsöket a világ tiszteletével; a közvélemény pedig az érzés nélkül
mindig csak csalfa és tisztességtelen nőket csinál belőlük, a kik a
látszatot teszik az erény helyébe.
Fontos dolog tehát, hogy ápoljanak egy tehetséget, a mely a két vezető
között ítélőbíróul szolgál, a mely nem engedi tévútra jutni a
lelkiismeretet és a mely jóváteszi az előítélet tévedéseit. Ez a
tehetség az ész. De mennyi kérdés kél fel erre a szóra! Képesek-e a nők
alapos okoskodásra? Fontos-e, hogy ezt ápolják? Sikerrel fogják-e
ápolni? Hasznos-e ez az ápolás azokra a funktiókra, melyek rájuk
háramlanak? Összeférhető-e az egyszerűséggel, a mely hozzájuk illik?
A különböző módok, a melyek szerint ezekkel a kérdésekkel szembenéznek
és megfelelnek rájuk, magukkal hozzák, hogy mindkét irányban túlzások
merülnek fel; az egyik arra korlátolja a nőt, hogy varrjon és fonjon a
háztartásban a szolgálókkal; így ne legyen egyéb, mint a gazda első
cselédje; a másik nem éri be azzal, hogy biztosítja a nők jogait, a
miénket is elvitatja számukra; mert ha meghagyják őket fölöttünk a
nemüket illető tulajdonságukban és minden egyébben velünk egyenlővé
teszik, mi ez más, mint átruházása a nőre annak az elsőségnek, melyet a
természet a férjnek ad?
Az ész, a mely az embert kötelességeinek megismerésére vezeti, nem
nagyon bonyolult dolog; az ész, a mely a nőt a saját kötelességére
vezeti, még sokkal egyszerűbb. Az engedelmesség és hűség, melylyel
férjének tartozik, a gyöngédség és gondoskodás, melylyel gyermekeinek
tartozik, oly természetes és oly érthető következményei helyzetének,
hogy rosszhiszeműség nélkül nem vonakodhatik engedni a belső érzésnek, a
mely vezeti és nem ismerheti félre kötelességét abban a hajlamban, mely
még nincs megromolva.
Nem kárhoztatnám minden megkülönböztetés nélkül, hogy a nő kizárólag a
nemének való munkákra szoríttassék és hogy a többiről mélységes
tudatlanságban hagyassék, de ehhez nagyon egyszerű, nagyon egészséges
közerkölcsök kellenének vagy pedig nagyon visszavonult életmód. A nagy
városokban, romlott emberek közt ezt a nőt nagyon könnyű volna
elcsábítani, erénye gyakran csak az alkalmaktól függne: ebben a
filozófus században kipróbált erényre van szüksége; előre kell tudnia
azt is, a mit mondhatnak neki s azt is, a mit erről gondolnia kell.
Egyébiránt, alá lévén vetve a férfiak ítéletének, ki kell hogy érdemelje
becsülésüket; különösen a férjéét kell megkapnia; nemcsak a személyét
kell vele megszerettetnie, hanem magaviseletével is ki kell érdemelnie
helyeslését; igazolnia kell a világ előtt a férj választását és meg kell
szereznie a férjnek azt a tiszteletet, melylyel feleségének adóznak. De
hogy foghatna hozzá mindehhez, ha nem ismerné intézményeinket, ha nem
tudna semmit szokásainkról és illemszabályainkról, ha nem ismerné sem az
emberi ítéletek forrását, sem a szenvedélyeket, melyek ezeket
meghatározzák? Annálfogva, hogy egyszerre függ a saját lelkiismeretétől
és más emberek véleményétől, meg kell tanulnia ezt a két zsinórmértéket
összehasonlítani, összhangba hozni és az előbbinek csak akkor adni
előnyt, mikor ellentétbe kerülnek egymással. Bírájává lesz bíráinak, ő
határozza meg, mikor kell magát alávetnie nekik és mikor kell őket
visszautasítania. Mielőtt elvetné vagy elfogadná előítéleteiket,
mérlegeli őket; megtanul végére járni a forrásuknak, megtanulja
megelőzni őket, kedvezővé tenni őket; gondja lesz rá, hogy sohase vonja
magára a megrovást, mikor kötelessége megengedi a kikerülését. Mindezt
egyáltalán nem teheti meg szellemének és eszének kifejlesztése nélkül.
Mindig visszatérek az alapvető elvre és ez adja meg nekem minden
nehézség megoldását. Azt tanulmányozom, a mi van, ennek keresem okát és
végül mind csak azt találom, hogy a mi van, az jól van. Bemegyek a nyilt
házakba, a hol az úr és az úrnő együtt fogadják a vendégeket.
Mindkettőnek ugyanaz a nevelése volt, mindketten egyforma udvariasak,
mindketten egyformán meg vannak áldva ízléssel és szellemmel, mindkettőt
ugyanaz a vágy lelkesíti, hogy jól fogadják vendégeiket és hogy mindenki
elégedetten távozzék tőlük. A férj nem mulaszt el semmi gondoskodást,
hogy figyelmes legyen mindenki iránt, jön, megy, körüljár és ezer gondot
csinál magának; merő figyelmesség szeretne lenni. A nő helyén marad, egy
kis kör képződik körüle és látszatra elfödi előle a gyülekezetet,
mindazáltal nem történik itt semmi, a mit észre ne venne, nem távozik el
senki a nélkül, hogy ő ne szólt volna hozzá; nem mulasztott el semmit, a
mi érdekelhet mindenkit, nem mondott senkinek semmit, a mi ne volna
kellemes és a rendnek minden legkisebb megzavarása nélkül a legkisebb
emberről a társaságban épúgy nem feledkezik meg, mint a legelsőről. A
lakomát feltálalják, asztalhoz ülnek; a férfi tudja, kik illenek együvé
s a szerint ülteti őket; a nő a nélkül, hogy bármit is tudna, még se
téved ebben; ő már kiolvasott a szemekből, a magatartásból mindent és
mindenki kedve szerint van elhelyezve. Arról nem is szólok, hogy a
kiszolgáláskor nem feledkeznek meg senkiről. A házigazda körüljárt s nem
feledkezett meg senkiről, ellenben a nő eltalálja, a mit az ember
megkíván s azzal kínálja; mikor a szomszédjával beszél, a füle ott van
az asztal végén; észreveszi, hogy melyik nem eszik azért, mert nem éhes
és melyik azért, mert nem mer venni vagy kérni az ételből, mivel félszeg
vagy félénk. Mikor fölkelnek az asztaltól, mindenki azt hiszi, hogy a
háziasszony csak vele törődött, mind azt hiszik, hogy nem ért rá egy
falatot sem enni, a valóság pedig az, hogy többet evett, mint bárki más.
Mikor mindenki eltávozott, megbeszélik a történteket. A férfi
visszaemlékezik arra, a mit mondtak neki, mit mondtak és tettek azok, a
kikkel mulatott. Ha a nő nem mindig a legpontosabb is ebben, de viszont
ő látta azt, a mit halkan mondtak a terem másik végében, ő tudja, hogy
ez vagy az mit gondolt, mire vonatkozott ez a szó vagy az a taglejtés,
nem volt az a kifejezőbb mozdulat, melyre ne volna kész magyarázata, a
mely csaknem mindig megfelel a valóságnak.
Ugyanaz a szellemi alkat, a mely kitünővé tesz egy nagyvilági nőt a ház
vezetésében, kitünővé teszi a kaczért abban a művészetben, a melylyel
több imádót is el tud mulattatni. A kaczérság művészete még finomabb
megkülönböztető képességet kíván, mint az udvariasságé, mert ha az
udvarias nő mindenkivel szemben udvarias, akkor eleget tett, a kaczér nő
ellenben ezzel az ügyetlen egyformasággal hamar elvesztené uralmát, le
akarván kötelezni összes barátait, visszariasztaná valamennyit. A
társaságban a mindenkivel egyformán tanusított udvariasság tetszik
mindenkinek; ha jól bántak vele, nem nézi olyan nagyon a kedvezéseket,
de a szerelemben az a kegy, a mely nem kizárólagos, sértésszámba megy.
Az okos ember százszor jobban szereti, ha vele egymagával rosszul
bánnak, mintha a többivel egyenlően dédelgetik és nem történhetik vele
rosszabb valami, mintha nem tüntetik ki. Ha egy nő több imádót akar
egyszerre tartani, mindegyiküket meg kell győznie, hogy őt részesíti
előnyben és pedig a többieknek szeme előtt kell erről meggyőznie, a
kiket meg az ő szemei előtt ugyanerről győz meg.
Ha zavarba jött embert akartok látni, tegyetek egy férfit két nő közé,
kiknek mindegyikével titkos viszonya van, aztán figyeljétek meg, milyen
ostobán viselkedik. Tegyetek egy nőt hasonló helyzetben két férfi közé –
a mi bizonyára nem ritkább eset – s el fogtok ámulni az ügyességen,
melylyel mind a kettővel elbánik úgy, hogy mindegyik nevetni fog a
másikon. De ha ez a nő ugyanazt a bizalmasságot tanusítaná mind a kettő
iránt és ugyanolyan barátságos volna velük, hogy vezettetnék magukat
félre csak egy pillanatra is? Ha egyformán bánna velük, nem mutatná-e
ki, hogy egyforma joguk van hozzá? Bizony, sokkal jobban fog hozzá! A
helyett, hogy egyformán bánna velük, úgy tesz, mintha különbséget tenne
közöttük és ezt olyan jól csinálja, hogy az, a kinek hizeleg, azt hiszi,
gyöngédségből teszi, az pedig, a kivel rosszul bánik, azt hiszi,
mérgében teszi. Így mindegyik megelégszik a neki jutott részszel s azt
látja, hogy a nő mindig vele foglalkozik, holott pedig a valóságban csak
magamagával foglalkozik.
Az általános tetszés vágyában a kaczérság hasonló eszközöket sugall: a
szeszélyek csak visszariasztanának, ha nem volnának okosan irányítva és
épen mesteri alkalmazásukkal csinálja belőlük a legerősebb lánczokat
rabszolgáinak.
Usa ogn’ arte la donna, onde sia colto
Nella sua rete alcun novello amante;
Nè con tutti, nè sempre un stesso volto
Serba; má cangia à tempo atto a sembiante.[135]
Mitől függ mindez a művészet, ha nem a finom és folytonos
megfigyelésektől, melyek megláttatják vele minden pillanatban azt, a mi
a férfiak szívében történik és melyek képessé teszik arra, hogy minden
titkos mozdulattal szemben, a melyet észrevesz, annyi erőt alkalmazzon,
a mennyi föltartóztatásához és siettetéséhez kell? De megtanulható-e ez
a művészet? Nem, velük születik a nőkkel, megvan mindegyikben és soha
sincs meg a férfiakban ugyanolyan mértékben. Ez a nem megkülönböztető
jellemvonásainak egyike. A lélekjelenlét, az éberenlátás, a finom
megfigyelőképesség a nők tudománya; az ügyesség, melylyel hasznát
veszik, a tehetségük.
Így van a dolog és láttuk, miért kell így lennie. Azt mondjuk, hogy a
nők csalfák. Azokká lesznek. Az ő sajátos adományuk az ügyesség, nem
pedig a csalfaság, a nemüknek megfelelő valódi hajlamokban, még mikor
hazudnak, akkor sem csalfák. Miért kérdezitek a szájukat, mikor nem neki
kell szólnia? Kérdezzétek a szemüket, az arczuk bőrét, a lélekzetüket,
félénk modorukat, gyönge ellenállásukat: ez az a nyelv, melyet a
természet ad nekik, hogy feleljenek nektek. A száj mindig nemet mond és
azt is kell mondania, de a hangsúly, melyet erre vet, nem mindig ugyanaz
és ez a hangsúly nem tud hazudni. Nincsenek-e a nőnek ugyanazok a
szükségletei, mint a férfinak, a nélkül, hogy ugyanannyi joga volna
kinyilvánítani őket? A sorsa nagyon is kegyetlen volna, ha még jogosult
vágyaiban is nem volna olyan nyelve, a mely egyenértékű azzal, melyen
nem mer szólani: kell-e az, hogy a szemérem boldogtalanná tegye? Nincs-e
szüksége olyan művészetre, melylyel közölheti hajlamait, a nélkül, hogy
leleplezné őket? Mekkora ügyességre van szüksége, hogy elraboltassa
magától azt, a mit ég a vágytól odaadni? Mily fontos dolog neki, hogy
megtanulja megindítani a férfi szívét a nélkül, hogy észrevehetővé
válnék, hogy gondol rá! Mily bájos párbeszéd a Galatea almája és
ügyetlen menekülése! Mi kell neki még ehhez egyéb? Megmondja-e a
pásztornak, a ki a fűzfák között utána veti magát, hogy csak azért fut
előle, hogy maga után csalogassa? Hisz akkor, hogy úgy mondjam,
hazudnék, mert akkor nem tudná a pásztort maga után csalogatni. Mennél
több a tartózkodás a nőben, annál több művészetre van szüksége, még a
férjével szemben is. Igen, azt állítom, hogy ha a kaczérságot korlátai
közt tartjuk, illedelmessé és igazzá teszszük s a tisztesség törvénye
lesz belőle.
Az erény csak egyféle, mondhatja igen helyesen valamelyik ellenfelem;
nem osztható fel, hogy egy részét megengedjük, a másikat pedig elvessük.
Ha szeretjük az erényt, teljes épségében szeretjük; és azok előtt az
érzések előtt, melyekkel nem kell bírnunk, elzárjuk a szívünket, ha
lehet és a szánkat mindig. Az erkölcsi igazság nem az, a mi van, hanem a
mi jól van; a mi rossz, annak nem volna szabad lennie és azt nem szabad
bevallani, különösen ha ez a bevallás olyan hatást ad neki, amelylyel a
nélkül nem bírna. Ha abba a kísértésbe estem volna, hogy lopok és ennek
elmondásával abba a kísértetbe ejtenék más valakit, hogy bűntársammá
legyen, nem esnék-e a kísértés áldozatául azzal, hogy bevallom? Miért
mondjátok, hogy a szemérem csalfává teszi az asszonyokat? Vajjon azok, a
kik legjobban elvesztik, egyebekben igazabbak-e a többinél? Még csak ez
kellene! Ezerszer csalfábbak. A lealjasodásnak erre a fokára csak a
bűnöknél fogva juthatni el, melyek mind megmaradnak benne és melyek csak
az alattomosság és hazugság segítségével uralkodnak.[136] Ellenkezőleg,
azok, a kikben még van szemérem, a kik nem hivalkodnak hibáikkal, a kik
el tudják leplezni vágyaikat még azok előtt is, a kikre irányulnak és a
kiktől ezek bevallását csak a legnagyobb fáradsággal lehet kicsikarni,
ezek máskülönben is a legigazabbak, a legőszintébbek, a
legállhatatosabbak minden kötelezettségükben és az ő hűségükben lehet
általában a legjobban megbízni.
Nem tudok mást, mint az egy _Lenclos_ kisasszonyt, a kit ismert
kivételül lehet idézni ezek alól a megjegyzések alól s Lenclos
kisasszony is csodaszámba ment. Neme erényeinek megvetése mellett,
mondják róla, megőrizte a mi nemünk erényeit: dicsérik nyiltságát,
egyenességét, az érintkezésben való biztonságát, a barátságban való
hűségét, végül hogy dicsőségének képét teljessé tegyék, azt mondják,
hogy férfivá tette magát. Jól van hát. Minden kitünő hírneve mellett is
azonban ezt a férfit époly kevéssé szerettem volna barátommá tenni, mint
szeretőmmé.
Mindez nem olyan nagy eltérés tárgyunktól, mint a milyennek látszik.
Látom, hova irányulnak a modern filozófia elvei, mikor a nevetség
tárgyává teszik a női nem szemérmét és állítólagos csalfaságát, és
látom, hogy ennek a filozófiának legbiztosabb eredménye, hogy megfosztja
korunk nőit attól a kevés becsülettől, a mi még megmaradt bennük.
Ezeknek a megfontolásoknak alapján azt hiszem, hogy általánosságban meg
lehet határozni, mily faja kultura felel meg a nők természetének és mely
czélok felé kell fordítani elmélkedésüket ifjuságuktól fogva.
Mondtam már, hogy nemük kötelességeit könnyebb látni, mint betölteni. Az
első dolog, melyet meg kell tanulniok, hogy ezeket a kötelességeket
szeressék előnyeikre való tekintetből; ez az egyedüli mód arra, hogy
könnyüvé tegyük őket. Minden helyzetnek és minden kornak megvannak a
maga kötelességei. A maga kötelességeit hamar megismeri az ember,
föltéve, hogy szereti őket. Tartsd tiszteletben női helyzetedet és
mindig jóravaló asszony leszel, bármilyen helyzetbe juttat is az ég. A
fődolog az, hogy az legyünk, a mivé a természet tett minket: úgyis
túlságosan azok vagyunk, a mivé az emberek akarják hogy legyünk.
Az elvont és spekulativ igazságok, az alapelvek, a tudományos tantételek
kutatása, mindaz, a mi az eszmék általánosítására irányul, nem való a
nők szakmájába; tanulmányaiknak teljesen a gyakorlatra kell irányulni;
az ő dolguk alkalmazni azokat az elveket, melyeket a férfi talált meg és
az ő dolguk megtenni a megfigyeléseket, melyek a férfit az elvek
megállapítására vezetik. A nők minden gondolkodása, a mennyiben nem
közvetlenül kötelességeikre vonatkozik, a férfiak tanulmányozására kell,
hogy irányuljon vagy a kellemes ismeretekre, melyeknek czélja csak az
izlés; mert a mi a géniusz műveit illeti, ezek meghaladják felfogásukat;
még kevésbbé van bennük elég szabatosság és figyelem, hogy az exakt
tudományokban boldoguljanak; a mi pedig a fizikai ismereteket illeti, az
a két nem közül annak való, a ki tevékenyebb és mozgékonyabb, a ki több
czélt tud belátni, annak valók, a kiben több az erő és a k jobban
gyakorolja erejét az érzékelhető dolgok kapcsolataira és a természet
törvényeire. A nő, a ki gyönge és nem lát semmit, a mi kívül esik
önmagán, azokat a rúgókat becsüli és ítéli meg, melyeket gyöngesége
pótlására hozhat mozgásba; ezek a rúgók pedig a férfi szenvedélyei. Az ő
mechanikája magában véve erősebb, mint a miénk, összes emeltyűi az
emberi szívet hozzák mozgásba. A mit neme magától nem bír megtenni,
holott neki szükséges vagy kellemes, ügyesen mi velünk kell akartatnia;
alapjában kell kitanulmányoznia a férfi szellemét; nem elvont
értelemben, a férfi szellemét általában, hanem azoknak a férfiaknak
szellemét, a kik körülveszik azoknak a férfiaknak szellemét, a kiknek
alá van rendelve, akár a törvény, akár a közvélemény által. Bele kell
hogy tudjon hatolni érzelmeikbe beszédük, cselekedeteik, tekintetük,
taglejtéseik útján. Beszéde, tettei, tekintete, taglejtései útján kell,
hogy azokat az érzéseket tudja bennük kelteni, a melyeket kíván, a
nélkül, hogy észrevétetné, hogy ez a szándéka. Ők jobban fognak
filozofálni az emberi szívről, mint ő, de ő jobban fog nálunknál a
férfiak szívében olvasni. A nők dolga, hogy megtalálják a – hogy úgy
mondjam – kísérleti morált, a mi dolgunk, hogy rendszerré alakítsuk. A
nőben több a szellem, a férfiban több a géniusz; a nő megfigyel, a férfi
gondolkodik; ebből az együtthatásból kerül ki a legtisztább
felvilágosodás és a legtökéletesebb tudomány, a melyet az emberi szellem
önmagától megszerezhet; szóval az önmaga és mások legbiztosabb ismerete,
a melyre fajunk képes. Így irányulhat a művészet szüntelenül a természet
által adott eszköz tökéletesítésére.
Az asszonyok könyve a világ; ha rosszul olvasnak benne, ez az ő hibájuk,
vagy valami szenvedély vakítja el őket. Mindazáltal az igazi családanya
egyáltalán nem nagyvilági nő s a maga házában nincs sokkal kevésbbé
elzárkózva, mint az apácza a kolostorban. Azt kell tehát tenni a fiatal
lányokkal, a kiket férjhez adnak, a mit azokkal tesznek, a kiket beadnak
a kolostorba: meg kell nekik mutatni az élvezeteket, a melyeket
elhagynak, mielőtt lemondanának róluk, hogy ezeknek az előttük
ismeretlen élvezeteknek csalóka képei ne zaklassák egykor a szívüket és
meg ne zavarják visszavonultságuk boldogságát. Francziaországban a
leányok kolostorban élnek és az asszonyok a nagyvilágban hajszolódnak. A
ókoriaknál ez épen ellenkezően volt: a leányoknak, mint már mondtam, sok
játékuk és nyilvános ünnepük volt, az asszonyok pedig visszavonultan
éltek. Ez a szokás észszerűbb és jobban épségben tartotta az
erkölcsöket. Egy bizonyos fajta kaczérság meg van engedve a férjhez adó
lányoknak; az ő fődolguk, hogy mulassanak. Az asszonyoknak más dolguk
van odahaza és nem kell már férjet keresniök, de ebben a reformban
rosszul járnának, holott sajnos, ők adják a hangot. Anyák, csináljatok
legalább jó pajtást a leányaitokból. Adjatok nekik egyenes érzést és
becsületes lelket és ne rejtsetek el előlük semmit, a mit a tiszta
erkölcsű szem megnézhet. A bál, a mulatságok, a játékok, még a színház
is, mindazok a dolgok, melyek, ha rosszul nézik őket, elragadják a
tapasztalatlan ifjúságot, veszély nélkül juttathatók az egészséges szem
elé. Mennél jobban látják ezeket a zajos szórakozásokat, annál jobban
elmegy tőlük a kedvük.
Hallom a lármát, a mely ellenem felhangzik. Melyik lány tud ellenállani
ennek a veszedelmes példának? Alig hogy belenéznek egy kicsit a világba
s a fejük elcsavarodik bele; egyik sem akar aztán tőle megválni. Ez
meglehet, de vajjon mielőtt eléjük nyujtottátok volna ezt a csalóka
képet, eléggé előkészítettétek-e őket, hogy felindulás nélkül nézhessék?
Vajjon előre jelentettétek-e nekik a képeket, melyeket jelent?
Olyanoknak festettétek-e le őket, a milyenek? Eléggé fölfegyvereztétek-e
őket a hiúság illuziói ellen? Belevittétek-e fiatal szíveikbe az igazi
élvezetek kedvelését, melyeket nem találni meg ebben a zürzavarban?
Milyen elővigyázatosságot, milyen rendszabályokat alkalmaztatok, hogy
megóvjátok őket a téves ízléstől, a mely félrevezetheti őket? A helyett,
hogy szellemükben bármit is szembeállítottatok volna az általános
előítéletek uralmával, csak tápláltátok bennünk őket; elejétől fogva
megszerettettétek velük a léha szórakozásokat, melyeket a világban
találnak. S még akkor is tápláljátok bennük ezt az előszeretetet, mikor
már benne vannak. A fiatal lányoknak, mikor a világba belépnek, nincs
más vezetőjük, csak az anyjuk, a ki gyakran náluknál is bolondosabb és a
ki a dolgokat csak úgy tudja nekik megmutatni, a hogy maga látja. Az ő
példája, a mely erősebb, mint maga az ész, igazolja őket a saját
szemükben és az anya példája a leány számára vitán kívül álló mentség.
Mikor azt akarom, hogy az anya vezesse be a leányát a világba, ezt abban
a föltevésben akarom, hogy olyannak láttassa vele a világot, a milyen.
A baj még ennél is hamarabb kezdődik. A kolostorok valóságos iskolái a
kaczérságnak, nem annak a becsületes kaczérságnak, a melyről beszéltem,
hanem annak, a mely előidézi a nőknek minden ferdeségét és a legfurcsább
divathölgyeket hozza létre. Ezekből a kolostorokból kilépve, hogy
egyszerre belépjenek a zajos társaságokba, a fiatal nők eleinte a maguk
helyén érzik magukat bennük. Arra nevelték őket, hogy bennük éljenek,
csoda-e, ha aztán jól is érzik ott magukat? A mit most mondani fogok,
azt nem bocsátom előre a nélkül az aggodalom nélkül, hogy esetleg egy
előítéletet találok megfigyelésszámba venni; de általánosságban úgy
találom, hogy a protestáns országokban nagyobb a családi ragaszkodás,
méltóbbak a hitvesek és gyöngédebbek az anyák, mint a katholikus
országokban; s ha ez így van, nincs benne kétség, hogy ez a különbség
részben a kolostorok nevelésének tulajdonítandó.
Hogy valaki szeresse a békés és otthonias életet, ismernie kell; érezte
kell hogy légyen gyermekkora óta. Csak az apai házban kedveli meg az
ember a maga otthonát és mindazok az asszonyok, a kiket nem az anyjuk
nevelt, nem fogják szeretni gyermekeiket nevelni. Sajnos, a
nagyvárosokban nincs többé otthoni nevelés. Ezekben a társadalom olyan
határtalan és vegyes, hogy nem marad többé menedékhely a visszavonult
életre és hogy az ember még otthon is nyilvános helyen van. Annyira
együtt élnek az egész világgal, hogy nincsen többé az embereknek
családjuk, alig ismerik a rokonaikat; úgy látogatják őket, mint az
idegeneket és a házi erkölcsök egyszerűsége elvész azzal az édes
meghittséggel együtt, a mely a varázsát adta. Így szívja magába az ember
már az anyatejjel a kor kedvteléseinek szeretetét és azokat az elveket,
melyeket ebben uralkodni lát.