de nem tudom, nem kellene-e egy kissé több figyelmet fordítani ép úgy a
teje korára, mint minőségére. A friss tej egészen vizes, csaknem
hashajtóul kell szolgálnia, hogy az újszülött gyermek beleiben levő
megsürüsödött nyálkát kitisztítsa. A tej lassankint mind sürübb lesz és
kiadósabb táplálékot nyujt a gyermeknek, a ki mind erősebb lesz, úgyhogy
meg tudja emészteni. Bizonyára nem hiába van, hogy a természet minden
fajta nősténynek megváltoztatja sürüség dolgában a tejét a csecsemő kora
szerint.
Ujszülött gyermekhez tehát olyan dajka kell, a ki nemrég szült. Ennek
megvan a nehézsége, jól tudom; de a mint eltérünk a természet rendjétől,
mindennek meglesz a nehézsége, ha jól akarjuk végezni. Az egyedüli
kényelmes mód, ha rosszul csináljuk; ezt is szokták választani.
Olyan dajkát kellene választani, a ki lelkileg ép oly egészséges, mint
testileg. A szenvedélyek mértéktelensége, épúgy, mint nedveié,
megronthatja a tejét; sőt ha kizárólag a fizikumra nézünk, csak felét
látjuk a tárgynak. A tej jó lehet, a dajka mégis rossz; a jó jellem ép
oly fontos, mint a jó vérmérséklet. Ha bünös nőt fogadunk, nem mondom,
hogy a csecsemő beszívja bűneit, de szenvedni fog általuk. Nem
tartozik-e neki a tejjel együtt olyan gondoskodással, mely buzgalmat,
türelmet, nyájasságot, tisztaságot kiván? Ha falánk, mértéktelen,
hamarosan elrontja a tejét, ha hanyag vagy szenvedélyes, mi lesz a
kényére bizott kis szerencsétlenből, a ki nem tud sem védekezni, sem
panaszkodni? Soha, semmi néven nevezendő jó dologra nem valók a
gonoszok.
A dajka megválasztása annál fontosabb, mert a csecsemőnek rajta kívül
nincs más ápolója, ép úgy, a hogy nevelőjén kívül nincs más tanítója. Ez
volt a régiek szokása, a kik kevesebbet okoskodtak, de bölcsebbek
voltak, mint mi. A dajka, miután fölnevelte a neméből való gyermeket,
nem hagyta el többé. Ezért szerepel szindarabjainkban többnyire a dajka,
mint meghitt. Lehetetlen, hogy a gyermek, a ki annyi különböző kézen
megy keresztül, jól legyen nevelve. Minden változáskor titokban
összehasonlításokat tesz, a melyek arra irányulnak, hogy csökkentsék
tiszteletét azok iránt, a kik nevelik és ebből folyólag csökkentsék reá
való hatásukat is. Ha egyszer azt kezdi gondolni, hogy vannak felnőtt
emberek, a kiknek nincs több eszük, mint a gyermekeknek, oda van az
öregkor minden tekintélye és el van hibázva a nevelés. A gyermek ne
ismerjen más feljebbvalót, mint az apja és anyja vagy ezek hiányában
dajkája és nevelője; sőt még ez a kettő is sok: de ez a megosztás
kikerülhetetlen s orvoslására nem lehet egyebet tenni, mint hogy a két
nembeli egyén, a ki neveli, olyan egyetértésben legyen őt illetőleg,
hogy a kettő egy legyen a szemében.
A dajkának kissé kényelmesebben kell élnie, kissé táplálóbb eledelt
ennie, de egyáltalán ne változtassa meg élete módját; mert a hirtelen és
teljes változás, még ha rosszabbról jobbra változik is, mindig
veszedelmes az egészségre és ha rendes életmódjában egészséges volt és
jól érezte magát, mire való volna megváltoztatni?
A paraszt nők kevesebb húst és több zöldségfélét esznek, mint a városiak
és ez az életmód kedvezőbbnek látszik nekik és gyermekeiknek, mint az
ellenkezője. Ha polgári csecsemőt táplálnak, erős leveseket adnak nekik,
abban a meggyőződésben, hogy a zöldség- és húsleves táplálóbbá teszi és
szaporítja a tejüket. Nem vagyok egyáltalán ezen a véleményen és magam
megtettem a tapasztalatot, hogy az így táplált gyermekek jobban ki
vannak téve a kólikának és a gilisztának, mint mások.
Ez nem is csoda, mert a rothadásban levő állati anyagok csak úgy
hemzsegnek a gilisztától, a mi nem úgy van a növényi anyagokban. A tej
állatnak testében fejlődik ugyan, de növényi anyag;[17] ezt mutatja
vegyi elemzése is; könnyen válik savvá és a nélkül, hogy illó alkálinak
csak nyomát is mutatná, mint az állati anyagok, a növények módjára
tömény semleges sót képez.
A növényevő nőstény állatok teje édesebb és egészségesebb, mint a
húsevőké. Önmagával egynemű anyagból fejlődve jobban megőrzi természetét
és kevésbbé van alávetve a rothadásnak. A mennyiség tekintetében tudjuk,
hogy a lisztes táplálék több vért fejleszt, mint a hús, tehát kell, hogy
több tejet is fejleszszen. Nem birom elhinni, hogy az a gyermek, a kit
nem választottak el nagyon korán vagy csupán növényi ételekkel
választottak el és a kinek a dajkája is csupán növényi eledellel élt,
valaha is gilisztákat kaphasson.
Lehet, hogy a növényi eledelek olyan tejet adnak, a mely könnyebben
megalszik, de távol legyen tőlem, hogy az aludt tejet egészségtelen
tápláléknak tekintsem: egész népek, a melyek nem is élnek egyébbel,
nagyon jól gyarapszanak; a felszivó szereket merő szemfényvesztésnek
tartom. Vannak szervezetek, melyeknek a tej nem felel meg és akkor
semmiféle felszivó szer nem teszi elviselhetőbbé, a többiek elviselik
felszivó szerek nélkül is. Félnek az összefutott vagy aludt tejtől: ez
bolondság, hisz tudjuk, hogy a tej mindig megalszik a gyomorban. Így
válik elég erős táplálékká, hogy táplálja a gyermekeket és az állatok
kölykeit; ha nem aludna meg, egyszerüen keresztül folyna rajtuk és nem
táplálná őket.[18] Ezerféleképen tisztíthatják a tejet, használhatnak
ezerféle fölszivó szert: a ki tejet eszik, sajtot emészt; ez alól nincs
kivétel. A gyomor olyan alkalmas a tej megalvasztására, hogy a
sajtkészítésnél borjugyomrot használnak oltónak.
Azt hiszem, hogy a helyett, hogy megváltoztatnák a dajkák rendes
táplálkozását, elég, ha bővebb és jobban megválogatott táplálékot adnak
nekik a maguk módja szerint. A táplálékoknak nem a természetéből folyik,
hogy a soványa fölhevít; csak az elkészítésük módja teszi őket
egészségtelenekké. Alakítsátok át konyhátok szabályait, ne éljetek se
pörkölt, se sült hússal, a vaj, a só, a tej ne jusson a tűzre, vízben
főtt zöldségteket csak akkor füszerezzétek, mikor egész forrón
asztalotokra kerül; akkor a sovány táplálkozás a helyett, hogy
fölhevítené a dajkát, bőséges és legjobb minőségű tejet fejleszt
benne.[19] Lehetséges-e, hogy ha a növényi táplálkozást elismerjük a
legjobbnak a gyermekre, az állati táplálkozás jobb legyen a dajkára?
Ebben ellenmondás van.
Különösen az élet első éveiben hat a levegő erősen a gyermekek
szervezetére. A gyöngéd és lágy bőrbe behatol minden póruson át, erősen
hat a növekvő testre, olyan benyomást tesz rá, a mely nem törlődik el.
Nem vagyok azon a véleményen, hogy egy falusi nőt kiragadjanak falujából
és elzárják a városban egy szobába és ott tápláltassák vele a gyermeket;
jobb szeretem, hogy inkább a gyermek szivja be a falusi jó levegőt, mint
a rossz városi levegőt. Új anyjának életmódja szerint fog élni, falusi
házában fog lakni s ide megy utána a nevelője. Az olvasó emlékezni fog,
hogy ez a nevelő nem bérelt ember; az apának a barátja. De ha ilyen jó
barát nem akad, ha a gyermeknek elszállítása nem megy könnyen, ha
mindaz, a mit te tanácsolsz, nem vihető keresztül, mit kell akkor tenni?
kérdezik tőlem… Megmondtam már, mit tegyetek; erre nem kell tanács.
Az emberek nem arra vannak teremtve, hogy felhalmozódjanak, mint a
hangyaboly, hanem hogy elszórva éljenek a földön, melyet művelniök kell.
Mennél jobban összezsufolódnak, annál romlottabbak lesznek. A test
gyöngélkedései, ép úgy, mint a lélek bűnei az elmaradhatatlan
következményei ennek a nagyon sűrű összezsúfolódásnak. Az összes állatok
közt az ember az, a ki legkevésbbé tud nyájban élni. A birkák módjára
összezsufolt emberek rövid idő alatt mind elpusztulnának. Az ember
lélekzete halálos az embertársaira: ez ép úgy igaz szó szerint, mint
képletesen.
A városok az emberi nem örvényei. Néhány nemzedék alatt a nemzetségek
elpusztulnak vagy elfajzanak, meg kell őket újítani és mindig a vidék
szolgáltatja ezt a megújulást. Küldjétek gyermekeiteket, hogy úgyszólván
megújhodjanak és visszanyerjék a mezőkön azt az erőt, a melyet az ember
elveszít a nagyon népes helyek egészségtelen levegőjében. A várandós
asszonyok, ha falun vannak, hazasietnek a városba szülni: ép az
ellenkezőjét kellene tenniök, kivált azoknak, a kik maguk akarják
táplálni gyermekeiket. Kevésbbé bánnák meg, semmint gondolják és
fajuknak megfelelőbb tartózkodási helyen a természetes kötelességekkel
kapcsolatos örömök hamar elvennék a kedvüket azoktól az örömöktől,
melyek amazokkal nincsenek kapcsolatban.
Mindjárt a szülés után meg kell mosni a gyermeket egy kis langyos
vízben, a melybe rendszerint bort szoktak keverni. A bornak ez a
hozzátétele nekem kevéssé tünik szükségesnek. Miután a természet nem
alkot semmi erjedtet, nem hihető, hogy egy mesterséges folyadék
használata fontos legyen teremtményeinek.
Ugyanabból az okból nem mellőzhetetlen az az óvatosság sem, hogy a vizet
megmelegítik s valóban a népek sokasága a patakban vagy a tengerben
mossa meg az újszülött gyermeket minden czeremónia nélkül: de a mi
gyermekeink, elpuhulva születésük előtt az apák és anyák elpuhultsága
miatt, a világra jöttükkor már elfajult szervezetet hoznak magukkal, úgy
hogy nem szabad mindjárt kezdetben kitenni mindazoknak a próbáknak,
melyek megedzik. Csak fokozatosan lehet őket eredeti erejükbe
visszavezetni. Kezdjétek tehát a szokásos mód követésével és csak
lassankint távolodjatok el tőle. Mosdassátok gyakran a gyermekeket,
tisztátalanságuk mutatja, hogy szükség van rá. Ha csak letörlik,
felhorzsolódnak; de a mint megerősödnek, csökkentsétek fokonkint a víz
langyosságát, míg végre télen és nyáron hideg, sőt jeges vízben
mosdatjátok őket. Hogy veszélynek ne legyenek kitéve, fontos dolog, hogy
ez a csökkentés lassankint menjen, fokozatosan és észrevétlenül. A
pontos mérésre hőmérőt lehet használni.
A fürdésnek ezt a szokását, ha egyszer be van vezetve, nem szabad
félbeszakítani s fontos dolog, hogy megtartsuk egész életünkön át.
Nemcsak a tisztaság és egészség szempontjából tartom fontosnak, hanem
üdvös elővigyázatnak is, hogy az idegek szövetei hajlékonyabbá váljanak,
nehézség és koczkázat nélkül engedjenek a hideg és meleg különböző
fokainak. Ezért szeretném, hogy későbbi korában a gyermek lassankint
szokjon meg néha minden elviselhető fokú meleg vízben, néha pedig minden
elviselhető fokú hideg vízben fürödni. Így, miután megszokta elviselni a
víz különböző hőmérsékleteit, – a viz sürübb folyadék lévén, több ponton
érinti testünket s jobban hat ránk, – majdnem érzéketlenekké lesz a
levegő hőmérsékváltozásai iránt.
Attól a pillanattól fogva, hogy a gyermek a burokból kikerülve
föllélegzik, nem szabad türni, hogy ujabb burkokba kerüljön, melyek még
jobban összeszorítják. Szó se legyen főkötőről, fáslikról, párnákról,
adjatok neki tág és nagy pólyákat, melyek összes tagjait szabadon
hagyják és ne legyenek sem olyan súlyosak, hogy akadályozzák mozgásában,
sem olyan melegek, hogy ne érezze tőlük a levegő benyomásait.[20]
Tegyétek jól kipárnázott nagy bölcsőbe,[21] a melyben kedvére mozoghat,
veszedelem nélkül. Mikor már kezd megerősödni, hadd mászkáljon a
szobában, hadd fejleszsze, nyujtóztassa ki kis tagjait, látni fogjátok,
hogy napról-napra megerősödik. Hasonlítsátok aztán össze ugyanolyan korú
jól bebugyolált gyermekkel s csodálkozni fogtok, mekkora különbség van a
haladásukban.[22]
El kell készülve lennünk a dajkák részéről a heves ellenzésre, mert
nekik a jól összekötözött gyermek kevesebb vesződséget szerez, mint az,
a kire szüntelenül vigyázni kell. Aztán meg ha ruhája nyitva van, a
piszkossága feltünőbb lesz s így gyakrabban kell tisztogatni. Végül a
szokás oly argumentum, melyet a minden rendű nép megelégedésére némely
országban sohasem lehet megczáfolni.
A dajkával nem kell vitába bocsátkozni; meg kell neki parancsolni és
utána nézni, megteszi-e és nem szabad semmit sem elmulasztani, a mivel
meg lehet könnyebbíteni azt a gondoskodást, a melyet előírtunk. Miért ne
vennél benne magad is részt? A szokásos táplálásban, a mikor csak a
fizikumot tekintik, beérik azzal, ha a gyermek élve marad és nem pusztul
el, a többi mellékes. Itt azonban, mikor a nevelés az élettel együtt
kezdődik meg, a gyermek már születésekor tanítványa nem a nevelőnek,
hanem a természetnek. A nevelőnek nincs egyéb dolga, mint tanulmányozni
ezt az első mestert és megakadályozni, hogy gondoskodását keresztezzék.
Felügyel a növendékre, megfigyeli, utána jár, éberen kilesi gyönge
értelmének első felvillanását, mint a hogy az első negyed közeledtekor
lesik a hold fölkelését.
Tanulásra képeseknek születünk, de nem tudunk s nem ismerünk semmit. A
lélek, tökéletlen és félig kifejlődött szervekhez lánczolva, nincs még
tudatában saját létének. Az újszülött gyermek mozdulatai, kiáltásai
merőben mechanikai effektusok, a tudattól és akarattól függetlenek.
Tegyük föl, hogy egy gyermeknek már születésekor megvolna a meglett
ember növése és ereje, hogy úgyszólván teljes fegyverzetben lépne ki
anyja méhéből, a hogy Pallas lépett ki Jupiter homlokából; ez a felnőtt
gyermek tökéletes buta volna, automata, mozdulatlan és csaknem
érzéketlen kőbálvány; nem látna semmit, nem hallana semmit, nem ismerne
fel senkit, nem tudná a szemét arra fordítani, a mit látnia kell:
nemcsak hogy nem venne észre semmi önmagán kívül eső tárgyat, még
kapcsolatba se hozná azzal az érzékszervvel, a melylyel észre kellene
vennie; a szinek nem tünnének a szemébe, a hangok nem ütnék meg a fülét,
a testek, melyeket megérint, nem érintkeznének az övével, nem is tudná,
hogy van teste; kezeinek érintése az agyában történnék, minden érzéklet
egy pontban egyesülne, csak a közös sensoriuma léteznék; csak egy
fogalma lenne, a melyet tud, az _én_, erre vezetné vissza minden
érzékletét és ez a fogalom, jobban mondva ez az érzés volna az egyetlen
dolog, a mivel többje volna a rendes gyermeknél.
Ez a hirtelen készült ember fel se tudna állni lábaira; hosszú időbe
telnék, a míg megtanulná fenntartani egyensúlyát, talán kisérletet se
tenne rá s ezt a nagy, erős, tagbaszakadt testet egy helyben maradva
látnók mint valami követ, vagy ődöngve és vánszorogva, mint egy fiatal
kutyát.
Érezné a szükségletek kellemetlenségét, a nélkül, hogy tudná, mire van
szüksége és a nélkül, hogy csak sejtené is kielégítésük módját. Nincs
semmiféle oly közvetlen közlekedés a gyomor és a karok és lábak izmai
között, a mely, még ha körül volna is halmozva tápszerekkel, csak egy
lépést is tétetne vele, hogy közeledjék hozzájuk vagy kinyujtsa kezét,
hogy hozzájuk nyúljon. Miután a teste teljesen ki volna nőve, tagjai
teljesen ki volnának fejlődve, következőleg nem volnának meg benne a
gyermeknek sem nyugtalanságai, sem folytonos mozgolódása, – meghalhatna
éhen, mielőtt meg tudna mozdulni, hogy megkeresse táplálékát. Csak egy
kicsit kell gondolkozni ismereteink rendjéről és haladásáról és
lehetetlen tagadni, hogy körülbelül ilyen volt az ember tudatlanságának
és butaságának természetes kora, mielőtt tapasztalatból vagy a hozzá
hasonlóktól megtanult egyet-mást.
Ismerjük vagy ismerhetjük tehát azt az első pontot, a honnan
mindegyikünk elindul, hogy eljusson a tudás közös fokához; de ki ismeri
a másik végletet? Mindenki többé-kevésbbé elméje, izlése, szükségletei,
tehetségei, buzgalma vagy az alkalmak szerint halad, melyek nyilnak
neki. Nem tudok róla, hogy valaha is akadt volna olyan vakmerő
filozófus, a ki azt merte volna mondani: ime, a végpont, a meddig az
ember el tud jutni és melyen túl nem juthat soha. Nem tudjuk, mivé enged
lenni a természetünk, senki közülünk nem mérte fel a távolságot, a mely
egy ember és egy másik ember közt lehet. Hol az az alacsony lélek,
melyet ez az eszme nem lelkesített soha és a mely nem mondja néha
magának nagybüszkén: mennyit meghaladtam már! mennyit elérhetek még!
mért jutna embertársam tovább, mint én?
Ismétlem, az ember nevelése születésekor kezdődik; mielőtt beszélni
tudna, mielőtt eszmélne, máris tanul. A tapasztalás előtte jár a
tanulásnak; abban a pillanatban, mikor megismeri dajkáját, már sokat
tanult. Csodálkoznánk a legfaragatlanabb ember ismeretein, ha végig
kisérnők haladását attól a pillanattól fogva, a mikor született, addig,
a míg eljutott. Ha az összes emberi tudást két részre osztanók s az
egyik az volna, a mely közös minden emberrel, a másik, a mely csak a
tudósoké, az utóbbi nagyon kicsi volna az előbbihez képest. De a
megszerzett általános ismereteket nem veszszük számba, mert csak úgy
szerezzük, a nélkül, hogy gondolnánk rájuk és pedig az ész kora előtt;
másrészt a tudás csakis a különbözőségek révén vevődik észre s a közös
mennyiségek, akár az algebrai egyenletekben, nem jönnek számításba.
Még az állatok is sokat tanulnak. Vannak érzékeik, meg kell tanulniok
hasznukat venni; vannak szükségleteik, meg kell tanulniok gondoskodni
róluk; meg kell hogy tanuljanak enni, járni, repülni. A négylábuak,
melyek lábra állnak születésüktől fogva, azért még nem tudnak járni;
első lépéseiken meglátszik, hogy bizonytalan kisérletek. A kalitkájából
kiszabadult kanári madár nem tud repülni, mert még sohasem repült.
Eleven és érző lényekre nézve minden tanítás. Ha a növények helyüket
tudnák változtatni, érzékeiknek is kellene lenniök és ismereteket
kellene szerezniök, különben a fajtájuk hamarosan kiveszne.
A gyermek első érzékletei merőben érzésbeli benyomások; csak az
élvezetet vagy a fájdalmat tudja észrevenni. Nem tudván sem járni, sem
fogni, hosszú időre van szüksége, hogy lassanként megalkossa magának
azokat az érzéki képzeteket, melyek a rajta kívül levő tárgyakat
észrevétetik vele; de míg ezalatt ezek a tárgyak kiterjeszkednek,
úgyszólván szeme láttára eltávolodnak s dimenziókat és formákat öltenek
számára, az érzésbeli képzetek ismétlődése kezdi őt alávetni a szokás
uralma alá; látjuk, hogy szemét folyton a fény felé fordítja és ha a
fény oldalról jön, öntudatlanul abba az irányba fordul, úgy, hogy gondot
kell rá fordítani, hogy arczát a nap felé fordítsa, hogy kancsallá ne
váljon vagy meg ne szokjon keresztbe nézni. Hozzá kell hogy szokjanak
idejében a sötétséghez is, különben sírnak és kiabálnak, ha egyszerre
sötétben találják magukat. A táplálékra és az álomra, ha ideje pontosan
ki van mérve, ugyanazokban az időközökben lesz szükségük s csakhamar a
kivánság nem a szükségből, hanem a szokásból folyik, vagyis jobban
mondva a szokás új szükségletet csatol a természetadta szükséglethez, –
épen ennek kell elejébe vágni.
Az egyedüli szokás, melyet meg lehet engedni, hogy a gyermek fölvegyen,
az, hogy ne vegyen föl semmilyen szokást. Nem kell az egyik karon
többször vinni, mint a másikon, nem kell hozzászoktatni, hogy egyik
kezét gyakrabban nyújtsa, mint a másikat vagy az egyiket többször
használja, hogy mindig ugyanabban az órában akarjon enni, aludni,
mozogni, hogy ne tudjon sem éjjel, sem nappal egyedül maradni. Eleve elő
kell készíteni számára a szabadság uralmát és erőinek szabad
használatát, meghagyva testének a természetes szokást, abba a helyzetbe
hozva őt, hogy mindig a maga ura lehessen és mindenkor megtegye a maga
akaratát, a mint van akarata.
A mint a gyermek elkezdi megkülönböztetni a tárgyakat, fontos dolog
megválogatni, hogy mit mutassunk meg neki. Természetesen minden új tárgy
érdekli az embert. Oly gyöngének érzi magát, hogy fél mindentől, a mit
nem ismer: az a megszokás, hogy új tárgyakat lásson a nélkül, hogy
felizgassák, eloszlatja ezt a félelmet. Az olyan tiszta házakban nevelt
gyermekek, a hol nem tűrik a pókot, félnek a póktól s ez a félelem
megmarad bennük még akkor is, ha felnőnek. Sohasem láttam parasztot, sem
férfit, sem asszonyt, sem gyermeket, a ki félt a póktól.
Mért ne kezdődnék a gyermek nevelése, mielőtt beszél és ért, mikor már a
neki megmutatott tárgyak kiválogatása is alkalmas arra, hogy félénkké
vagy bátorrá tegye? Azt akarom, hogy szoktassák hozzá új dolgok, csunya,
utálatos, bizarr állatok látásához, de lassanként, távolról, addig, a
míg meg nem szokja, hogy látva, hogy mások hozzájuk nyúlnak, hozzájuk
merjen nyúlni maga is. Ha gyermekkorától fogva rémület nélkül látott
békákat, kigyókat, rákokat, felnőve borzalom nélkül fog nézni akármiféle
állatot. A ki mindennap látja, annak számára nem borzalmas semmi tárgy.
Minden gyermek fél az álarczosoktól. Én azon kezdem, hogy Emilnek
kellemes formájú álarczot mutatok, aztán valaki a szeme láttára arczára
ölti ezt az álarczot, elkezdek rajta nevetni, mindenki nevet rajta, a
gyermek is nevet, mint a többiek. Lassan-lassan hozzászoktatom kevésbbé
kellemes álarczokhoz és végül a förtelmes figurákhoz. Ha jól csináltam
ezt fokról-fokra, eszébe sem jut az utolsótól megijedni, nevetni fog
rajta, mint az előbbin. Attól fogva nem félek, hogy meg lehessen
rémíteni álarczokkal.
Mikor a kis Astyanax, Andromache és Hektor bucsujában megrémülve az apja
sisakjáról lecsüngő forgótól, nem ismeri meg apját, sírva veti magát
dajkája keblére és könnyekkel vegyes mosolyra indítja anyját, – mit kell
tenni ennek a rémületnek a meggyógyítására? Szó szerint azt, a mit
Hektor tesz: letenni a sisakot a földre és aztán megcsókolni a
gyermeket. Nyugalmasabb pillanatban nem állanánk meg ennél, odalépnénk a
sisakhoz, játszanánk a tollakkal, kezébe adnók a gyermeknek, végül a
dajka fogná a sisakot s nevetve föltenné a maga fejére, ha ugyan egy női
kéz hozzá merne nyúlni Hektor fegyverzetéhez.
Ha arról van szó, hogy lövőfegyver dörrenéséhez kell szoktatni Emilt,
előbb elsütném egy pisztolyban a gyujtóport. Ez a hirtelen és ellobbanó
láng, a fénynek ez a fajtája örömet szerez neki. Ekkor több puskaporral
ismétlem ugyanazt, lassankint egy kis töltést teszek a pisztolyba fojtás
nélkül, majd valamivel nagyobbat: végül hozzászoktatom a puskalövéshez,
mozsarakhoz, ágyúkhoz, a legszörnyűbb dörrenésekhez.
Észrevettem, hogy a gyermekek ritkán félnek a mennydörgéstől, legalább
ha a dörrenések nem nagyon hevesek és nem sértik igazán a hallóérzéket;
máskülönben ez a félelem csak akkor jön rájuk, mikor megtudták, hogy a
mennydörgés olykor sebesít vagy öl is. Ha az ész elkezdi őket rémíteni,
hadd nyugtassa meg a megszokás. Lassú és tervszerű fokozással az embert
és a gyermeket minden félelemtől mentessé lehet tenni.
Az élet kezdetén, mikor az emlékezet és a képzelet még tétlen, a gyermek
csak arra figyel, a mi épen hat az érzékeire; az érzékletei lévén
ismereteinek első anyaga, ezeket megfelelő rendben nyujtani nekik annyit
tesz, mint előkészíteni emlékezetét, hogy egy napon ugyanolyan rendben
adja át az érzékleteket értelmének; de miután csak érzékleteire figyel,
kezdetben elég megmutatni neki világosan a kapcsolatot ezek közt az
érzékletek és a tárgyak között, melyek azokat előidézik. Mindent meg
akar érinteni, mindent meg akar fogni; nem szabad ellenkezni ezzel a
nyugtalanságával, ez nagyon szükséges leczkével szolgál neki. Úgy
tanulja meg érezni a meleget, a hideget, a keménységet, a lágyságot, a
testek súlyát és könnyűségét, megítélni nagyságukat, alakjukat és minden
érzékeinkkel felfogható tulajdonságukat, ha megnézegeti,
megtapogatja,[23] meghallgatja őket, mindenek felett ha összehasonlítja
a látási képzetet a tapintási képzettel és szemével értékeli meg azt a
benyomást, a melyet újjaira tesznek.