A háború előtt a két szent, _Péter és Pál_ dús, felgazdagodott
atyafiként érkezett meg Magyarországba; jöttek legyen a búskomoly
felvidékre, ahol rozs és krumpli virít, mint szőke tót lányok haján a
vadvirág; vagy az ország teknőjébe a friss kenyérszagú Alföldre, hol
megdőlt a búza, mint az epedő menyecske: mindenütt vagyont,
fölbecsülhetetlen gazdagságot hoztak magukkal, mint afféle jóságos
agglegények, akik már csak a jótékonyságban lelik örömüket.
A nyári szentek, mielőtt itt hagytak volna bennünket három esztendő
előtt, mint a zendülő hajósokat a puszta szigeten: a vitorlák
kifeszítése előtt megmutatták minden kincsüket, bájukat, magyar
örömüket. 1914-ben szép volt a nyár, mint az elképzelés a boldog
életről. Bizonyosan voltak akkor is szenvedők, aggodalmaskodók, betegek
és szegények, de még nem mindenki járt nyavalyatörős koldus módjára
csodatévő kegyhelyekre búcsúra; volt néhány ember, aki örült, mert a Nap
reggel befogott szekerébe, aki felemelt fővel, vidám lélekkel és
forrásvíz-egészséggel járt-kelt a világban, árvalányhajat tűzött a
kalapjához a mezőn és Andersen-mesebeli kedvvel nézte a gólya
sétálgatását a nedves réten. Még javában ment-mendegélt az emberi élet,
amint Gergely pápa kalendárioma és az életkor előírja. Az ifjú iskolai
bizonyítványának örült, amelyet e napon kapott kezéhez az ünnepélyes Te
Deum után, boldog tanulókat vitt a vonat a régi diákvárosok pipaszagú
házikóiból a szellős mezők, tágasan elterülő vakációk felé, gyermekkorát
élte a professzor, midőn a pedellus a kaput bezárta. A felnőtt ember is
pihenésre gondolt gondoktól felbarázdált agyvelejével, míg az öregek úgy
sütkéreztek a nyári hőben, mintha sohasem akarnának meghalni. Boldog
virágszaga volt itt az ünnepeknek, amelyeket mindenki igyekezett
megtartani, bármilyen vallás szerint tisztelte Istent.
(Általában a régi, háború előtti világban még volt jelentősége az
életnek. Igen nagyra becsülték az emberek a házőrző ebeiket, amelyek
megvédelmezik a bajok és bús viszontagságok ellen: vagy a vagyongyűjtés,
az otthon, a ház, az esti álom, a friss reggel, a bő kamra és kiadós
étvágy, valamint némi szeretkezés is: – igen fontos bástyák voltak a
zordon sors keselyűszárnyú csapásai ellen. De ragaszkodtak az emberek
végzetes szenvedélyeikhez, csodabogaraikhoz, babonáikhoz s álmaikhoz is,
mint értékes bútordarabokhoz, amelyek nélkül nem volna teljes az élet
berendezése. A korhelyek, a szoknyabolondok, a kockázók, az ördögtől
megszállott szerelmesek, a mániákusok mind megőrizték kincseiket, mert
nem kellett belehalni a szenvedélyek pusztításába. Az ember álmai
bizonyos programmszerűséggel következtek egymás után egy életkor
fordulásaival, mint valamely vidéki majális táncrendjén a mazurok és a
négyesek; az önkéntes tűzoltóság részeg volt, de még sem égett le a
város. Így: ifjúkorában az ember a keresztanyja térdével álmodozott,
később annyi fiatal hölggyel, hogy a föld valamennyi zárdáját meg
lehetne tölteni velük. Erdőztek, lombos fára kapaszkodtak, tótágast
álltak vagy csókolóztak az álombeli fiatal nők; némelyikre rá is bukkant
az ember utazásaiban egy messzi városban és nagyon csodálkozott, hogy a
köszönést ő félvállról fogadta, holott azelőtt annyiszor találkoztak
éjszaka. Majd elmaradoztak a nők, hogy új álmoknak engedjék át a barna,
boldog éjszakát. A játék furcsa kártyafigurái lovagoltak tova a ködben,
– némelyikünk egész éjjel kártyázott vagy sakkozott álmában;
versenylovak száguldoztak, mint megbolondult táltosok, Chilperic
csóválta farkát és Carslake ostora messzehallhatóan puffogott; a mező
zöldjén aranytekercsek mutatkoztak, mint sápadt bábok, groteszk manók
módjára ugráltak az emberképű számjegyek a kereken, a hosszúorrú krupié
mindig elibéd lapátolta a bankjegyet és ércet, amíg az megnőtt, mint a
Gellérthegy; majd falusi ének hagzott és a birbicses csörgette kockáit a
középkori vásáron, ódon tornyok alatt, páncélt és kardot lehetett
nyerni. – Aztán ezek az álmok is elmentek, mint szekerek zörgése
hallatszik a távolból, amelyeken berekedt kortesek mennek hazafelé. Néha
visszajöttek a nők a vándordarvak mélabújával és a megholtak, az
elfelejtettek hosszan néztek reánk az álomban, mint márványsírkőről a
fiatal mama fotográfiája. Leültek az ágy szélére és fontak gondot,
szomorúságot, a közelgő ősz pókfonalat, téli fehér szemfedőt. Az agár
betegen nyúlt el a küszöbön, a dologtalan vizsla a saját szakállára
vadászott a kertek alatt. De máskor még nem is jöttek vissza a
fiatalkori nők, akik végleg elriadtak a korhely danától, nagybőgő
húrjának pattogtatásától, a cimbalom vad tivornyájától. Ellenben
felszállott a sülyesztőből a gyomorbajosok terített asztala, megrakodva
minden jóval, amit a szakácskönyvek tudnak, húsvéti sódarokkal,
menyecskekebelhez hasonlatos szárnyasokkal, megkoszorúzott vadkanfővel
és bámész sült halakkal. Az ételek jöttek el látogatóba az emberhez,
midőn kifáradt a kockázásban, a sétapálca- vagy csibukgyűjtésben, a
nőkért való epekedésben. Az álmodó megeresztette nadrágszíját a
csodálatos étlap előtt, amely somlai palackokkal és fejeskáposztával
volt díszítve, – míg napközben tökmagot rágicsált vagy betegkosztot
evett.)
Péternek és Pálnak megérkezésével a bőség láthatatlan szaruját vélte az
ember kiömleni Magyarország felett. A nincsetlen ember épen úgy örült a
nyári ünnepnek, mint a földesgazda. Határkő volt ő a régi magyar
életben, mint akár az újesztendő, midőn a hó alól kikandikál a remény
zöld moha. A vértanu szentek névnapja egy szűk vagy egy bő esztendő
kezdetét jelentette. Lesz-e pénze az országnak, amit elkölthet?
Most nem gondolunk a szükségre, bőségre, pénzre, régi világbeli
reményekre. Arról van szó Péter és Pál napján, hogy életben maradunk-e?
*
Mátyás király óta senki se kapáltatta meg a henye urakat, mint most az
új király, a Demokrácia az ország népét, parasztot és grófot. Mindenki
munkában áll és mindenki dolgozni akar, építeni vagy rombolni, mert az
álombeli Magyarország elmerült, mint a sziget, amelyet a hal hátára tett
a természet. A leviáthán, a világháború megmozdult és a tejjel-mézzel
folyó, tunya, álmodozó, dologtalan Magyarország leszállott a vizek
fenekére.
Péter és Pál, akik a régi Zrinyi-kabát és táblabírói bő nadrág helyett
már évek óta a vándorkatona csukaszürke ruhájában látogatnak el
Magyarországra, már új világot látnak itt. Vajjon mit hoznak mához egy
esztendőre?