Nemcsak kenyérrel élt az ember, ámbátor a fehér cipót, amelyet
lacipecsenyével lehetett kapni a vásárokon, halála napjáig nem felejti
el, aki kóstolta: ugyanígy az emlékben és tovább a sósperec, amely
ropogott a déli sernél, valamint a különböző zsemlyék, a császár, a
vajas, a vizes, amelyek mind az ember szolgálatára voltak; és a
kenyérnek keménymagos illata volt.
A leveles csárdán, a duttyánon kívül olykor az úgynevezett bodegákat is
felkereste a férfinép, ahol fehérkötényes, kívánatos fehérszemélyek
mosollyal fogadták a vendéget és a hátulsó kis szobába tessékelték.
Hívták az ilyen helyet ízlelítőnek is, falatozónak is; a mostani
fővárosi büffék szomorú, szegényes maradékai a régi dús bodegának.
A bolt-előrészekben szétnézett a vendég és mindent felhalmozva talált
ott, ami „szem-szájnak ingere.“
Jégen várta az osztriga, hogy feltörjék házikóját, miközben a citrom
cseppent és a vajaskenyérszelet fehérlett. De ott pirult a mindenféle
inycsiklandozó dolgokkal töltött tengeri rák, a különböző mártások alig
várták, hogy leönthessék. Voltak csigák, amelyeket egyszerre lehetett
lenyelni és dobozaikban a rákok a táncosnőket, a ballet ifjú hölgyeit
juttatták az ember eszébe, mert a régi világban a táncosnők vacsorája
rákkal kezdődött, amint Catulle Mendès elbeszéléseiből tudjuk.
Nagyon régi lehet az az adoma, amelyben a vidéki ember a fogaival akarta
feltörni az osztriga kagylóját. A legkisebb magyar városban is volt
delikáteszkereskedés, amelynek tengerentúli kincseit mindenki olcsó
pénzért megismerhette. Ámde a fűszeresboltokban is többféle hal várta a
vevőt, mint amennyinek manapság a nevét tudjuk. Edényeikben
hagyma-salátáik alatt savanyodtak az angolnák és a különböző heringek. A
kelet-tengeriből a tejest kedvelik a vevők, míg a kisebbfajta halak
közül mindegyik megteszi a magáét. A füstölt, a pácolt, a tekercsbe
kötött. A francia szardinia, amely néha meglepően nagy és ízletes, ha
Cannon úr cégérét viseli; az olajos pisztráng, de még az úgynevezett
ringli is csak étvágyat fokoz. A különböző kaviárok, a nagyszemű
orsovai, a szürkésbarna amszterdámi, az orosz-ázsiai folyókból való
ikrák néhány hatosért megszerezhetők s elfogyaszthatók a bodegában. De
ez még mindig csak eleje az étkezésnek. Hol vannak még a többi
gyönyörök, amelyek a kis szoba vendégét olcsó pénzért elmulattatják.
Igy: a lúd- és vadpástétom, a hideg vesepecsenyék, angol és debreceni
szalonnák, kassai, prágai és magyar sódarok, amelyek oly ízletesek
voltak, mint az ifjúság. – Kassán, korai nyári reggeleken a Tátra-vonat
utasait két hatosért várta egy tányér tormássódar, Prágából vagonszámra
jött a rózsaszínű, kis malacsonkát vett minden okos ember, de a csülkök,
sonkacsontok, sonkaszalonnák is jó táplálékul szolgáltak a vékony
erszényűeknek. Ott voltak a nyári és téli szalámik, amelyek ízletesség
dolgában felülmulták a mortadellát vagy a veronai nagy szalámit.
Kolbászok, szafaládék, csontos sertéshúsok, tormás malacaprólékok,
körmök, fülek, meleg oldalasok inkább a szegényebb néposztály számára
voltak a hentesboltokban. Míg a tejen hízlalt steier kappanok, az
Andrássy-úti boltos híres libái, a hideg kacsacombok, a tarka fácánok,
kövér fürjek, inyenc fajdok, foglyok és galambok már akkor is az arany
szolgálatában állottak. De nem kellett mindenkinek a fecskefészek-leves
vagy a szalonka guanója. Úgy is lehetett élni Magyarországon, hogy egy
forintot költött el a gavallér a hentesboltban vagy a bodegában és
pompás, egészséges eledeleket kapott. A párizsi ecettel és hagymával, a
rántott szafaládé, a tojásételeknek sokfélesége, a sajtoknak, túróknak
eldorádója, a kitünő cukrászsütemények, kék dobozba préselt fügék,
jószagú narancsok, szőlők, almák, mindenkinek pótolta a korcsmai
étlapot. Az agglegény gondtalanul sétált vacsorája felől, bizonyos volt
benne, hogy néhány hatosért bármely boltban megszerezheti. A kereskedő
mosolygott, ha beléptél hozzá. Tiszta fiatal nők, kívánatos menyecskék
pakolták a kis csomagot és hosszú alászolgáját mondott a személyzet.
Ha vacsora után történetesen a sert kedvelted, válogathattál márciusi,
udvari, kiviteli serekben, amelyek palackban és hordóban voltak
kaphatók. De volt raktáron pilseni, bajor és spatenbräu sörünk. Ihattál
fekete angol sört, vagy édeskés münchenit tavasszal a barátok főztjéből.
Raktáron álltak a borok a kereskedőknél; spanyol, francia, német, magyar
palackok kacsintgattak rád a polcokról. Pipázhattál szűzdohányt,
havannaszivart, egyiptomi cigarettát, virzsiniát, médiát, ami épen
eszedbe jutott. És ha mégis meguntad az életedet, olcsó pénzen vehettél
egy revolvert.
*
A régi Pest, a háború előtti Pest, amelyre manapság már majdnem úgy
emlékezünk, mint a negyvenesévekbeli fővárosra, amikor még megélt a
szegény tanuló, lateiner, hivatalnok, tanár, skribler a maga
szegénységéből, telve volt olcsó és jóízű korcsmákkal és boltokkal. A
belváros, a serházak és kiskorcsmák negyede, minden jóval megtraktálta
az esti sétálgatót. A Kis piszkos, a Mátyás, az Apostolok, a Zenélő, a
Svetz, Kriszt Feri és ki tudná elsorolni valamennyit, kitünő söröket és
borokat mértek, valamint pompás vacsorával is szolgáltak. De nem járt
rosszul a józsefvárosi polgár sem, hol minden utcasarkon kedélyes borház
várt. Az egykori Budáról, az ottani korcsmákról tán nem is lehet egy
szuszra elmondani mindazt, ami az olvasó és író szívét nyomja.