Ebből a képeskönyvből, amely a háború előtti régi Magyarországot írja
le, mint az egykori hírlapíró a Kis Tükörbe, nem maradhat ki a bankó,
amelynek olyan jelentősége volt, mint akár a szerelemnek vagy az
egészségnek.
„Krajcárból lesz a forint“, szólt a régi közmondás és valóban éltek
nevezetes emberek a régi Magyarországon, akik takarékosságuk, mindenről
való lemondásuk, aszkéta életmódjuk révén végül meggazdagodtak. A
harisnyák, a kebelben viselt zacskók, az egész életen át szolgáló,
rongyos bőrbugyellárisok a megmondhatói, hogy mily hangyatürelemmel
hordták össze a dolgos kezek az első százast, majd az ezrest; mily
emberi testből való test volt a hosszú életen át melengetett,
szalmazsákba varrt, szekrény titkos fiókjába, máskor föld alá ásott
bankó!
A régi bankó valóban részese volt az emberi életnek, a százasok, ezresek
papirosaiért annyit szolgáltak az emberek, mint Jákob Rebekáért. A
megfeszített munkának, a virrasztott éjszakának, a fukarságnak és az
önkéntes nélkülözésnek várva-várt gyümölcse volt a régi ötvenforintoson
helyet foglaló arató-pár, a százforintos pufók asszonyfeje, az
ezerforintos bankó halovány narancsszíne és kéttenyérnyi terjedelme. De
még az ötös elnyújtott lábbal üldögélő, kalászos párkái is jelentékeny
jutalmat jelentenek, míg az egyforintos, kékesszürke papiros már
elegendő volt ahhoz, hogy az ember egy napra biztosítsa az élelmezését.
Szinte megcsalva érezte magát a régi magyar, midőn jó forintosai helyett
Wekerle kivereti Körmöcbányán az ezüstkoronákat. Úgy vélte, hogy a
pénzegység kisebbedésével szegényedik Magyarország, új milliomosok, új
gazdag emberek lettek, amint a pengő helyett koronákban kezdtünk
beszélni. Eleinte azonban az élet olcsóbbodását jelentette a
korona-rendszer. Bizonyos nyugati gazdagság volt érezhető az országban.
A forint idejében arra voltunk büszkék, hogy pénzünk csaknem kétszer
többet ér, mint a francia pénz. Míg a koronák megérkezésével a régi
gazdag emberek váltig azt akarták elhitetni, hogy a korona megközelíti a
régi forint értékét. Csak a muzsikos cigányok, koldusok és egyéb
vagabundok érezték magukat kijátszva Wekerle koronáival.
*
Milyen előkelőség volt egy régi százas!
Emléke úgy suhan tova mai pénzes pénztelenségünkben, mint egy előkelő,
dús, nemes lovagnak az árnyképe, aki az embereket uraságra,
gavallérságra tanította. A százas már a grand seigneurök osztályához
tartozott, felváltása, elköltése, esetleges eltékozlása nem történt
minden lelkiismeretfurdalás nélkül. A szegény ember kezében vagyonka,
amelyen tehenet, házat, sorsboldogságot lehet vásárolni. Vigyáztak is
reá az emberek. Rongyos százforintos bankóval nem igen lehetett
találkozni, mint manapság méltatlan, foszladozó, meg nem becsült
unokával, levasalatlan százkoronással. A százast már a bugyelláris felső
rekeszében őrizte mindenki és inkább lemondott apró és nagy élevezetről
a tulajdonos, ha az százasa felváltásába került volna. Százforinttal
zsebében Pestre, Bécsbe, fürdőhelyre utazott az élnivágyó gavallér.
Gondtalan heteket lehetett rajta vásárolni, kiélvezni a vakáció napjait,
regényeket lehetett szőni. Esetleg megházasodni is lehetett
százforintra. Grófnők és kokottok bepárfőmözték és csak a vadonatújat
kedvelték belőle. A férjember zsebében szivarszaga volt. De meg lehetett
ismerni a faluról városba került bankót is.
Ha egyszer elindulnának a régi bankók (ha el nem égették őket) és
meglátogatnák Magyarországot, mily furcsa tapasztalatokat gyűjtenének.
Elmennének a régi bugyellárisokba, harisnyákba, kezekbe, ahol oly jól
érezték magukat, mint fecske a fészkében: verébtojásokat találnának a
régi kedves helyeken. A régi birtokosok, akik egykor a bankók
tulajdonában emelt fővel, gondtalan szívvel és repkedő kedvvel élték
életüket, házra, földbirtokra alkudoztak, nem féltek a holnap
bizonytalanságától, még a betegségtől sem, manapság oly ijedt,
bizonytalan és takarékosság nélküli emberek, mintha egy gonosz varázsló
elbűvölte volna őket. Többé senki sem vasalja ki szeretettel a bankókat,
mert nem érdemes e futóvendégekkel bibelődni. Nem őrzik már harisnyában,
fehérnemű között a színes papirosokat, ahonnan alkalomadtán oly
meggondoltan vétettek elő, mint az ereklye; gyakran évekig hevernek
elbujtatva fiókokban és ünnepnaponkint megolvastattak, a számjegyeik
feljegyeztettek, gyűrődéseik kisimítattak és olyan nehezen válnak meg a
házból, mint az élet legdrágább java. A fukar többé nem rendezgeti őket
magányos éjjeleken, midőn attól remeg, hogy ásni kezdik a ház falát. Az
uzsorás liszteszsákját ölelgeti.
Céda leány lett az új bankó. Ma itt, holnap ott ver tanyát, sehol sem
tartogatják szívesen és eltávozása még csak annyi gondot sem okoz, mint
egy futó kaland. Jön és megy, mint a bolygó zsidó. Vándorlásában
elrongyosodik, szemétté foszlik, elmorzsolódik a mohón kapkodó emberi
kezek között. A háború szennye, vére, gonoszsága van ragadva minden
egyes darabhoz, mint a bűnjel a gyilkosok ruházatán. Ő itthon ölt, mint
a bacillus nagy tömegével. Elválásunk tőle nem lesz fájdalmas, hanem
megkönnyebbítő. Menjenek el a háború bankói, hogy többé soha se lássuk
őket.