Az étkezés kultusza nem egyszer felülmúlja a nő és a szerelem
jelentőségét: csak a fiatal hátgerincnek való a nők körül való
forgolódás, míg a nemzet törzsei, a férfiak, elszélesednek, mint a
tölgyfák és a csontrendszer és a test alkata leginkább üldögéléshez
idomul, amint a régi magyarok csontvázán ez pontosan észlelhető. Ama
tekintélyes, hosszú szárnyas-kabát, amelyet Magyarországon a
megállapodott férfiak közönségesen viselnek, (amelyet Ferenc
József-kabátnak is neveznek, míg ha magyaros cifrák díszítik: hívják
Deáknak vagy kántor-kabátnak), a szabóknak előrelátható találmánya a
növekedő emésztési helyek és részek befödésére. Nem is lehetett egy
fecskefarkos, úrfi-kabátos úriemberből alispán. Has nélkül akár a
világra se jött volna a közéleti magyar. A keszegemberek még a nőknek
sem tetszenek. Szép, kövér emberekre várnak a stallumok és gazdag
özvegyek. Ki hitt volna a sovány bírónak, kecsege papnak, agárhátú
fiskálisnak? A férfiak bizottsága már karakterbeli szükségesség volt.
Csak a soványokat akasztották fel. Rendes emberről külön vett mértéket
az asztalos, amikor kiterítették.
Ez a heptikás írói nemzedék, a bánatos tintanyalók és az Otthon-körbeli
gavallérok honnan is tudták, hogy Magyarországon hasat illik ereszteni
még a költőnek is? Petőfi, ha életben marad, bizonyosan olyan széles
derekú ember lett volna, mint Arany vagy Vörösmarty. Amint a jó
alispánnak testi terjedelmével alaposan be kellett tölteni vala a
széket, a koszorús költőhöz is illett némi férfias korpulencia. Hiába
erőlködik vala Virág Benedek vagy Tompa Mihály a nemzetbeli osztatlan
népszerűségre. Aki fogyó hold-szerű arcképüket látta, bizony kiábrándul
a versek írójából. Csak a vagabundok halnak meg soványan Magyarországon,
a mihasznák, a betegek, az elvetemült lumpok. Nem is volt hitele egy
hasatlan embernek. Hogyan lehetne tisztességes, megbízható, szavahihető
férfi, aki egy országban soványan marad.
Milyen szép hasak voltak!
A főtisztelendő klérus körében a kerek, cipóhasak voltak föltalálhatók,
míg a bíráknak, ügyvédeknek, hatósági embereknek hegyes hasuk volt, mint
a dárda, amellyel megdöfték az igazságot vagy a gonosztevőt. Mint a
tömlők lógtak a mamelukok hasai, míg a szélsőbaloldalon oly kemény
dombok emelkedtek, amelyek a régi világban verekedésnél is hasznosak
voltak; a hassal való lökdösést ismerték a perzekutorok, mikor a
rabvallatás folyt. Milyen szép hasakat neveltek a házasemberek! Hogy
elgömbölyödtek az arcok és a fejek, midőn a férfiú megfelelő hivatalhoz
jutott! Mily megható volt a testi pihenés és nyugodalom végig a hosszú
életen, mintha senki sem lett volna beteg Magyarországon. Mindenkinek
meg volt az ennivalója, bora és kényelmes ágya. A regények boldogtalan
szerelmeseiről a méhes ebédutáni döngicsélésében, vagy a régi
divatlapokkal, élces ujságokkal, Vasárnapi Ujságbeli képekkel
teleragasztott kamarában egy megsárgult ujság tárcarovatából értesült a
jóravaló ember; a lugasban savanyú víz meg kertibor hült, amíg a gazda
fejcsóválva forgatta az újító költők bolondos füzeteit.
A régi magyarországbeli élet nem a változatosságra, hanem a jóságos
hosszadalmasságra volt berendezve. A gondtól senkinek sem hullott ki a
haja, mert a gondon könnyen lehetett segíteni. Teli gyomorral senki se
ment a folyónak, ebédután szundikált az ember, nem gondolt az
öngyilkosságra. A kerekre hízott asszonyok egy hosszú életen át egyébre
se gondoltak, mint arra, hogy mit főzzenek ebédre, – ez a gondolatvilág
nem alkalmas a női léhaság és könnyelműség ébredezésére. A spájzok,
kamarák, konyhák, rendesen megfoltozott fehérneműek megnyugtatták a
férfiakat az asszonyok hűségéről. Csak ott volt szemetes az udvar, ahol
a nőknek gondolata messze csavargott a háztól, mint éjjel a macska. Egy
derék asszony nem is ügyelhetett egyébre, mint a háztartására, – hisz
annyi gondja, vesződsége volt szegénynek, hogy társaságba jutván, nem is
tudott egyébről beszélgetni: – így hallotta, látta ezt már az anyjától,
nagyanyjától. Az asszonyok összeültek és megtárgyalták a háztartásbeli
bajokat, eseményeket. Míg a férfiak nyugodtan szívták pipáikat. Kinek
jutna eszébe a féltékenység, amikor az asszony cselédeiről panaszkodik?
A háború előtt mintha nem is lett volna szegény ember Magyarországon.
Minden kémény füstölt és harangszóra mindenütt ebédet tálaltak. Az volt
a legszerencsétlenebb ember, akinek sehol sem terítettek. A testi
megelégedettség érmetszője, az elhibázott magyar politika egészségi
szempontból is szükséges volt. Hiszen, ha a politika sem lett volna,
mindenkit megütött volna a guta a jóléttől. A nemzeti energia és a vér
lecsapolódott. A vérmes indulatok kitombolódtak. Senkinek sem rontotta
el az étvágyát a politikai szenvedély.
Tejjel-mézzel folyó Kánaán, hová lettél?
Vajjon következnek-e még századok Magyarországon, amikor csendesen
emésztett a nemzet, erejét gyűjtögette, hosszan pihent, lassan,
meggondolva élt, erős fiúkat nevelt, szép lányokat hoztak a gólyák és
mindenki jóllakott étellel, igével, csöndes politizálással?
Úgy nézem, hogy a tunya, üldögélő, nagyokat evő magyar élet a történelem
könyvébe kerül. A férfigerincek elszoktak a hosszú háború alatt a
tölgyfás megállapodottságától. Ruganyos, zenebonás, nyugtalan életmód
következik. A szép, kövér embereknek befellegzett.