Három nap mult el, hogy Azraële Hasszán basához került, s a harmadik nap
estéjén Hadzsi Baba kinn ülve hajója orrában s a szép holdvilágban
gyönyörködve, távol a Margitsziget felé csónakokat látott a Duna közepén
evezni s koronként szivszaggató sikoltásokat halla, melyek csak rövid
ideig tartottak; – a sikoltások időközönkint megujultak s a kalmár szive
úgy szorongott, azokat hallva.
Nem sokára eltüntek a csónakok a parti fák között, elhangzott az utolsó
rémhang, s a várkert rózsalugasai alatt ábrándozó dal szólalt meg, mely
a csöndes éjben áthangzott a Dunán. A kalmár megismerte benne az
odaliszk éneklését s elhallgatta azt sokáig s mégis úgy tetszett neki,
mintha e dallamon keresztül ama sikoltások hatnának váltig füleibe.
Másnap meglátogatá őt Yffim bég, a kalmár szivesen fogadá: nargylát és
sorbethes csészéket hozatott elé s ott elültek szép csendesen
pipázgatva; egyik sem szólt a másiknak egy szót is.
Így lefolyván jó egy óra, végre megszólalt Hadzsi Baba:
– Az éjjel csónakokat láttam a sziget felé uszni s titkos sikoltások
hangjait hallám.
Azzal ismét tovább szítták nargyláikat, hörpölgették csészéiket s
hallgattak másik óra hosszat.
Akkor felkelt Yffim bég, kezet szoríta Hadzsi Babával s távozó félben
monda:
– Azok Hasszán basa kedvencz hölgyei voltak, kik bőrzsákokba varratva, a
vízbe hányattak.
Hadzsi Baba megcsóválta fejét, a mi törökül annyit tesz, hogy azt előre
lehete látni…
Nem sokára elkezdének gyülekezni az egyes hadtestek Pest alá, tábort
ütve a Dunaparton: a hidon szüntelen lehete látni a keresztül vonuló
hadsorokat, a nehéz ágyukat és szekereket. Megérkezett Belgrád alól a
vezér aga a nyolczezer főre menő testőrséggel, s a Rákoson ütötte fel
sátorát, feljött utána Ismail basa tizenhatezer janicsárral, s a palotai
síkon szállt meg. A tatár khán rendezetlen csordáit, mik mehettek
negyvenezer főre, felterelték Vácz környékére, nem sokára Ghyka herczeg
is megérkezék hatezer főnyi lovassal s vele együtt és a budai vezér
válogatott csapatjaival mehetett az egész sereg mintegy százezer főre.
Hadzsi Baba tehát igen jó vásárt csapott, annyi török ur között sok
vevője akadt, mindene árán felül kelt el, úgy, hogy jónak látta egy
újabb szállítmányt hozatni maga után egy belgrádi fiókraktárából;
remélve, hogy még a táborozás folytán azokat is eladhatja. Szerette
volna mégis megtudni, meddig tart ez összpontosítás s miféle urak
váratnak még a hadakhoz? s e végett körülfogta Yffim béget.
A bég őszintén megfelelt, hogy a ki akart, már eljött, az erdélyi
fejedelem csalárdul kihuzta magát a hadból s most csupán Kucsuk basa és
fia Feriz bég dandáraira várnak még, a kik nélkül nem akarnak útnak
indulni.
Hadzsi Baba oda lett e nevek hallatára.
– Holt emberré tettél, uram. Még ma megyek vissza egész szállítmányommal
együtt Stambulba.
– Őrjöngsz?
– Nem uram, de tönkre vagyok téve, ha ezeket bevárom. Soha uram, még egy
világrészben sem lakhatom ezen derék férfiakkal, kiket Allah tartson meg
sokáig nemzetünk dicsőségére! Két házat tartok a Bosporus két ellenkező
partján, hogy mikor e nemes urak Európában vannak, én Ázsiában lehessek,
s ha ők Ázsiába mennek, én átjöhessek Európába.
– Rejtélyekben szólasz.
– Tehát nem hallottad volna hirét Feriz bégnek?
– Mint derék vitézt hallottam őt emlegetni.
– És a hölgy-dandárnak, mely őt a csatákban szokta követni?
Yffim bég felkaczagott e szóra.
– Könnyű neked kaczagnod, kegyelmes uram, mert nem kereskedel
hölgyekkel, mint én. De tudnod kell, hogy a miről beszélek, nem tréfa, s
Feriz bég nem kevésbbé veszedelmes mindenféle asszonytartó emberekre
nézve, mint a himlő és a ragály.
– Soha sem hallottam ily tulajdonságáról.
– De hallottam én. Ez egy varázslói hatalommal biró ifjú, kinek
szemeiben talizmán van rejtve, kinek homlokára tündérbetük vannak irva,
s kinek ajkairól bűbáj és varázslat hangzik; hogy ha bármely némberre
ránéz, avagy ha bezárt ajtón keresztül hallatja vele szavát, az meg van
rontva örökre; mint a mely embernek a hold arczára süt, mikor alszik, és
az kénytelen a holdat követni azontúl: épen úgy vonja ez ifjú maga után
szemei sugárzatával a nőket, a kikre ránéz. Oh nem egy magas úr átkozá
meg azon órát, melyben Feriz bég ablakai alatt lován elvágtatott,
legszebb hölgyeit veszté miatta. Maga a nagyvezér maig is siratja
kedvencz bayaderjét, a szép Zaidát, ki egy selyemkötélen ereszkedett le
ablakából a tengerbe, s azon hajó után úszott, mely Feriz béget vivé; s
egy éjjel testvéröcsémet, Kutub Alnumánt, ki szintén rabkalmár, mint én,
leányai, kiket esztelenül megmutatott az ifjúnak, álmában megkötözték s
mindnyájan utána szöktek.
– S mit kezd ez ifjú annyi nővel?
– Oh uram, épen ez a réme e regének. Mert ha szerelemre fűzné a föld
legszebb virágait, azt mondanám rá: bölcs ember; előre izleli a
paradicsomot. De ellenkezőleg uram: borzadni fogsz, midőn mondom: ő,
kinek a világ szépségei borulnak lábaihoz, soha azoknak egy csókjuk
által sem kiván idvezülni.
– Tehát nyomorult? – vagy esztelen?
– Más hölgyet szeret, keresztyén leányt, és az távol van innen, és az
után eped gyermeksége óta; – midőn legelső csatájába ment, akkor látta e
leánykát először, és azóta valahányszor harczba indul, mindig az ő
nevével húzza ki kardját. Ez elég szép megtiszteltetés egy keresztyén
ember leányának.
– S mi történik azon nőkkel, kiket megvet?
– A legelsőknek, kik magukat lábaihoz veték, sziveikkel, bájaikkal,
életükkel kinálva őt, könyörögve, hogy ha szerelmüket nem veszi el,
vegye el életüket akkor, – ezt viszonzá: «Szeretni nem tanultatok ti,
úgy, miként én szeretek; a ti szerelmetek rózsabokor árnyában ébred, az
enyim kardok villogásainál; a ti szerelmetek dalnoka az édes csalogány,
az enyimé a harczi tárogató; a ti szerelmetek vágyai forró sóhajok,
mámoradó csók, titkos gyönyörök, – az én szerelmem vágya a halál! Ha
akartok engemet szeretni, szeressetek úgy, miként én; ha velem akartok
lenni, járjatok ott, a hol én; ha Isten úgy engedi, haljatok meg ott, a
hol én.» Ah, uram, kárhozatos bűbáj van ez ifjú ajkán: megrontá e
hölgyek szivét beszédével, hogy azok elfeledték, miként Isten gyönyörül
és játékszerül adá a hölgyet a férfinak s kardot kötének karcsú
derekaikra, mik csak édes ölelésre valának teremtve, pánczélt tevének
kebleik halmára, hol csak a szerelemnek kellene játszani s sebet
szerzének gyönyörű arczaikra, miken csak a csókoknak kellene nyomot
hagyni.
– S valóban csatáznak e nők, vagy mesét mondasz?
– Csodákat követnek el, uram. Soha sem látta őket ellenség futni, győzni
elégszer. Midőn támadnak, elébb szemeik villáma öli meg az ellent,
azután kardjaik. Az ellenfél elveszti szemei világát szépségeik láttán s
védetlenül hagyja magát lekonczolni; s ha kevesebb erő van karjaikban,
de tíz annyi düh sziveikben, mint a férfiaknál. És ha egy helyen
legmakacsabbul vív az ellen, összegyűjtve legvitézebb csapatjait s
kifáradtak már az ostromlásban spahik és timarioták, akkor kivonja
kardját az ifju s neki vágtat a legsötétebb halálveszélynek. Az elbűvölt
nők mind vakon rohannak utána, mindegyik iparkodik hozzá legközelebb
lenni, mert tudják, hogy minden fegyver ő reá van irányozva, hogy
kebleikkel foghassák fel a golyókat, melyek ő neki vannak szánva. És a
míg az ifju ott áll, vagy előre halad, bárha az egész csata veszve volna
is már, el nem hagyják őt soha. És végre ha a diadal kivívatott s a
harcztér magára marad, akkor leszáll az ifju lováról, felkeresi a
halottakat, kik ő mellette küzdve hullottak el, egyenkint rájuk találva,
megcsókolja homlokaikat, könyet ejt halvány arczaikra s saját kezeivel
teszi le őket a sírba. És oh uram, hinnéd-e azt: ez elbűvölt,
megbabonázott hölgyek irigylik azt a csókot, és nem óhajtnak egyebet,
mint azt minél előbb megnyerhetni? Hidd el nekem, sokaktól hallám e
mondást: a tatár küzd vérszomj miatt, a spahi küzd fizetésért, a
janicsár kötelességből, a mameluk dicsőségért, az arab igaz hitéért, –
de a hölgyek harczolnak – szerelemből, és a szerelem legerősebb a
világon. És mindez Allahtól vagyon! áldassék az, a ki mindennél erősebb!
– És nincs, ki e gyalázatnak véget vessen? Nincs hatalma a vezéreknek
megtiltani e fertőztetést, melyet asszonyok jelenléte a harczokban
férfiak fegyverére hoz? nem követelik-e a megkárosult férfiak vissza
rabnőiket?
– Tudod oh uram, hogy Feriz bég a szultán előtt nagy kedvben áll és
sehol sem található másutt, mint csatatéreken, ott pedig megfelel
magáért, s ha valaki erőhatalommal jőne az ő sátorai közé rabszolgát
keresni, könnyen orra és fülei hijával menne vissza, s ki mondhatá végre
ezen alakok szemébe, hogy ők némberek? nem kardcsapásokat osztanak-e ők
csókok helyett? Hallasz-e éneket, látsz-e tánczot, vagy mosolygó
tekintetet az ő sátoraikon belül? E lényeket, kik a serailjokban csak
egymás ellen tudtak szőni ármányt, főnökük egy tekintetével igazgatja, s
egyet bánts meg közülök, mint a méhraj, mind ellened zúdul. És végtére
mit nyerne az, ki őket vissza vinné? Történt elégszer, hogy a szökni
akaró odaliszkot gazdája féluton elfogta s elzárá; mi történt? a leány
elhervadt, elveszett titkos bánat miatt, mint a virág, melytől elvonták
a napot; vagy ha fájdalma erősebb volt, mint szive s élete erősebb, mint
fájdalma: akkor önmagát ölte meg! Oh uram, bizonyára jól cselekszel, ha
mindazon uraknak, a kik tőlem rableányokat vásároltak, elmondod: hogy
őrizzék hölgyeiket a varázsló sötét szemeitől, mert talizmán van azoknak
csillagaiba rejtve. Kiváltképen uradról meg ne felejtkezzél, hogy
hölgyét elrejtsed, mert nem tudod, mi következhetik abból, ha egy
varázsló egy női Ibliszt bűvöl meg, hogy belészeressen? Még a nő is
iszonyú, hát még az ördög, ha szerelmes! Ti megvettétek őt, vigyázzatok,
hogy el ne adjon. Tegnapelőtt a kegyencznőket hányták a vízbe,
holnapután… de Allah őrizze nyelvemet azon szavaktól, melyeket mondani
akartam. Jól vigyázzatok. Asszonyra vigyázni a legnehezebb tudomány: ha
egy körülkerített várost be akarsz venni, rejts bele egy szerelmes
asszonyt s az meg fogja mutatni, hol mehetsz be? és ha annyi szemed
volna az orrod körül, mint a pávának a farkán, mégis megcsalhatna egy
szerelmes némber, mint erre példát olvasék pogány meseirók regéi közt.
Ezt tartsd meg oh uram, mert ha egy óráig elfelejtkeznél arról, a mit
mondtam, nem adom a fejedért a kis körmömet.
Yffim bég erre szótlanul felkelt és eltávozott, nagy szegeket ütvén
fejébe a kalmár beszédei. Hadzsi Baba pedig még azon éjjel felszedeté
szépen horgonyait s reggelre hire sem volt már a Dunán.