Fölteszem, – nem jó magyar szó, de szükséges szó – tehát: fölteszem,
hogy Stockmann Tamás doktor, exfürdőorvos és ingyenes-iskola tulajdonos,
egy hideg őszi reggel fölkerekedett a családjával és meglátogatta
Párist. Fölteszem róla, hogy mindig kivánkozott oda, mert hallottam,
hogy a tudomány és a filozófia kérdései egész életében érdekelték, s az
ilyen emberekben gyakorta föltámad a vágy: fölkeresni a földgömbnek azt
a kis területét, amely egykor kétségtelenül a legnagyobb világitó telepe
volt a civilizációnak s amely talán még ma is megtartotta ebbeli
jelentőségét. Fölteszem, hogy Stockmann Petra kisasszonynak, aki igen
komoly hölgy, eszébe jutott megnézni a Collège de France-ot is, s ebben
a század egyik legeredetibb gondolkozóját; fölteszem, hogy Stockmann
doktor és leánya egy emlékezetes délután, kettő és három között, ott
szorongtak abban a kis udvari szobában, ahol hosszu, durva fa-asztal
mellett tanitványai között ülve, egy nagyfejü, és rövid lélekzetü köpcös
kis ember a zsoltárokat magyarázta hallgatóinak. Fölteszem, hogy mert a
sok héber szó csak édes-kevéssel gyarapitotta ismereteiket, engedelmet
kértek a hirneves tudóstól, hogy otthon is meglátogathassák; s fölteszem
végre, hogy Renan el is fogadta látogatásukat, s leültette őket bibliai
egyszerüségü szobájában, azokra a székekre, melyek valószinüleg a
patriarkák korából maradtak fenn.
Tehát mindez csak fantazmagória, nem igazság. De ne vessük meg oly
nagyon fantazmagoriáinkat. Nincs az a képtelen álom, mely minden igazság
nélkül való volna. Tökéletesen hazudni lehetetlen, s fantazmagóriáinkban
is megnyilvánulnak bizonyos igazságok, néha talán akaratunk ellenére is.
Sőt – ki tudja?! Olykor azt hinné az ember: mintha ugy volnánk az
igazságokkal is, ahogy az árnyékunkkal, amely, ha utána futunk, elillan
előlünk, s ha futunk előle, utólér bennünket.
Elképzelem tehát, hogy Pyrrhon modern kiadása, meg a rajongó norvég
együtt ülnek egy bölcsészekhez méltó, egyszerü szobában s a következő
párbeszédbe bocsátkoznak:
(Ne tessék merész álomnak mondani, ha ugy teszek, mintha hallanám a nagy
kételkedő szavait. Aki jól elolvassa az ő irásait, könnyen
belelovalhatja magát ebbe a fantazmagóriába.)
A rajongó előadja azt a kázust, mely Ibsen Henrik munkáinak
gyüjteményéből, a Reclam-féle bibliothékából, vagy a Nemzeti Szinház
előadásából immár jól ismeretes, s igy rohanja meg II-ik Pyrrhont:
_Doktor:_ Ugy-e mester, mindez hihetetlen, rettenetes és fölháboritó?
_Pyrrhon II.:_ Igen, ön bizonyára nagyon derék ember.
_Doktor:_ Ezzel, remélem, nem akarja azt mondani, hogy a helyemben
másként cselekedett volna?
_Pyrrhon II.:_ Nem, nem tudom, miként cselekedtem volna az ön helyében.
Ugy tetszik, én se titkoltam volna el, aminek ön nyomára jött, de
meglehet, hogy nem bocsátkoztam volna harcba a környezetemmel. Én már
öreg vagyok, uram.
_Doktor:_ Szóval, ön, mester, nem ért velem egyet abban, hogy az eset
föllázitó?
_Pyrrhon II.:_ Istenem, uram, én csak egy totyakos öreg ember vagyok. Az
agyam már meg van lágyulva s akkor se igen biztam benne, amikor még ép
volt. De ha ön mégis kiváncsi a véleményemre, megvallom, hogy: nem
tartom az esetet fellázitónak. Ellenkezőleg, természetesnek találom.
_Doktor:_ Miért?
_Pyrrhon II.:_ Mert ön nem elégedett meg azzal, hogy ugy cselekedjék,
amint szive és lelkiismerete parancsolták. Ön többet tett ennél. Ön
akcióba lépett, hogy ráerőszakolja a maga fölfogását a többiekre is,
akik másképpen gondolkoztak, mint ön. Ugy látszik, az ön gondolkozása
nemesebb, mint az övék, de érthető, ha ők többre becsülték a magukét.
Minthogy pedig – amint önmagáról tudhatja – az emberek sok mindenre
képesek azért, hogy más felfogásokkal szemben a magukét vihessék
keresztül: értem, hogy tüzzel-vassal opponáltak önnek. S csodálom:
először, hogy ön ezt előre nem látta, másodszor, hogy utólag
föllázitónak találja a dolgot. Én… én ugyan csak totyakos öreg ember
vagyok, de… az ön helyében megérteném őket és megbocsátanék nekik.
_Doktor:_ De mester, én az Igazságot szolgáltam!
_Pyrrhon II.:_ Az Igazságot? Miféle igazságot?
_Doktor:_ Azt hiszem, mester, csak egy Igazság van a világon.
_Pyrrhon II.:_ Nem tudom. _(Megakad a szeme a Petra kisasszony északi
egészségtől duzzadó korzetjén s mélázó tekintete megnyugszik ezen a
kellemetes ponton.)_ Kettő közül egy. Vagy valóban csak egy Igazság van,
s akkor ez az Igazság nem jelenthet mást, mint valamely őserőt, mely
mindenható, titokzatos és megérthetetlen, mint maga az istenség… Ámde
akkor ez az Igazság épp oly megismerhetetlen, mint az az apróság, hogy:
honnan jöttünk és hová megyünk, miért jöttünk e világra stb. És nemcsak
sátáni gőg, de gyermeki elbizakodottság is szükséges ahhoz a fennhéjázó
állitáshoz, hogy: „én láttam, mi van a fátyol mögött, s én ennek az
őserőnek egy részét a zsebemben hordozom, a bölcsek kövének formájában…“
Vagy vannak milliárd és milliárd igazságok… _(Petra kisasszony elpirul,
nem tudni miért.)_ Annyi igazság, ahány generáció, ahány amber, ahány
gondolat. Ami a multban igazság volt, az ma már nem igazság, s az én
igazságom önnek már nem az, sőt az, amit ma igazságnak tudok, holnap már
nevetséges balgaságnak vagy egyszerü káprázatnak tünhetik föl előttem.
Mindnyájan átéltük az igazságok egész dinasztiáinak teljes és tökéletes
bukását, s aki sokáig él, rendszerint megéri, hogy mindazok az eszmék,
melyekért egykor lelkesedett, hiu álmokként maradnak meg emlékezetében.
Ön azt vallja uram, hogy egy-egy normális igazság átlag 15–20 évet él.
Hol? A köztudatban? De hisz ön hozzá teszi, hogy az igazság csak
keveseké, a kiválasztottaké. De hiszi ön azt is, hogy a kiválasztottak
bizonyos időpontokban egyetértenek s összetalálkoznak ezekben az
igazságokban? Uram, én valaha olyan szerencsés voltam, hogy koronként
együtt ebédelhettem Franciaország legkiválóbb embereivel. Bizonyára ön
is hallott a Magny-féle diner-kről. A Goncourt naplójegyezeteiből
meggyőződhetik róla, mennyire különböztek egymástól azok az igazságok,
melyekre az ott egybegyült rokonlelkek esküdtek. De, umam, soha se
voltunk ott ketten, akik egy másodpercig egyformán gondolkoztunk volna.
Sőt, ha őszinte akarok lenni, azok az igazságok, melyeket az egyik
szerdára elvittünk, a másik szerdán már magunk előtt se voltak
mindannyian kifogástalan és párbajképes igazságok. Nem, uram, az
igazságok bennünk magunkban sem élnek 15–20 esztendeig. Ilyen sokáig
csak az álmok élnek, a legszebb, a legtartósabb és legerősebb igazságok.
Azért ugy rémlik előttem – bár én csak totyakos öreg ember vagyok, aki
nagyon sokat téved, nagyon sokat csalódik – mondom, ugy rémlik előttem,
hogy ezek közül a kérész-életü igazságok közül egyik sem érdemli meg,
hogy kiválaszszuk a többi közül, s hozzá kössük életünk sorát… Egyik se
érdemli meg, hogy fanatikusan harcoljunk mellette s ráerőszakoljuk
embertársainkra. Nem hirdetem a nihilt, uram. Mindnyájunkban van egy
biztos vezérlő. Amit egy becsületes embernek a lelkiismerete diktál: az
mind igazság. Momentán, pillanatnyi igazságok ugyan, de aligha van
másféle igazság.
_Doktor:_ Csak nem akarja azt mondani, mester, hogy nem volt érdemes
akcióba lépnem s hogy közönbösen hallgatnom kellett volna, mikor
megtudtam, hogy a fürdőhelyünk nyavalya-fészek?!
_Pyrrhon II.:_ Nem, uram. Bizonyára jól cselekedett, hogy hallgatott a
szivére. De aztán, az ön helyében, hallgattam volna a logikára. Ugy
tetszik, lemondtam volna a hivatalomról (cselekedtem már hasonlót, mikor
kiléptem az egyházból), nem vitatkoztam volna, nem igyekeztem volna
meggyőzni senkit, hanem a kötelességszerü reveláció után elvonultam
volna a könyveim közé, tanulmányozni az exegézist vagy a bakteriológiát…
És mindenekelőtt: nem gratuláltam volna magamnak.
_Doktor:_ ? ? ?
_Pyrrhon II.:_ Mert ha van valami, ami előttem ebben a pillanatban
igazságnak tünik fel, ugy ez a következő életszabály: Legyünk alázatosak
és béketürők. Ne bántsunk senkit, ne okozzunk kárt senkinek és ne
botránkoztassunk senkit. Éljünk szegényen és éljünk tiszta életet. Ha
igy élünk, jól élünk. Ebben a pillanatban ugy tünik fel előttem, hogy ez
megjárja igazságnak. Igen, uram, jó, ha alázatosak vagyunk és ha tiszta
életet élünk. _(A két fénylő, apró szem ujból rátéved Petra kisasszony
egészséget kiabáló korzetjére. Mosolyog.)_ Ámbár ez se egészen bizonyos.