(Az emberek ültek az orfeum földszintjén és várták a nagy Asta
fölléptét. És beszélgettek egymással erről a nagy eseményről.)
– Maguk is itt vannak, né?
– Eljöttünk magunknak, mert mi is meg akarjuk nézni, mit tud ez a nő.
Azt mondják, hogy nagyon sovány legyen, olyan mint, egy bot, és hogy
csak a csont meg a bőr. De a szeme olyan nagy legyen, mint egy
maceszgombóc, és a szája olyan széles, mint a Duna Orsovánál.
– Én nem tudom, én csak a moziba láttam. Ott nagyon megfelelő volt.
Különösen a lelki izéket tudja kihozni. Ha ez egyszer elkezd haldokolni
a lepedőn, akkor a nézőtéren szem nem marad szárazon. Ezt olvastam is
róla a mi lapunkba.
– Mindig más ez a nő.
– Ehe. És mindig egyforma.
– Igen, mindig más és mindig egyforma, éppen ez a müvészet. A Ráhel is…
– Rasel, daz iszt némlih francézis…
– Jó; a Ráhel – én már csak igy mondom – az lett volna ilyen nagy. De én
nem tudom, mert én a Ráhelt nem láttam.
– Pszt, már kezdik.
– Még nem, most még csak vetitenek. Mit is jálszik ez az Asta?
– Valami mime-drámát.
– Nem mimo?
– Nem hiszem. Tegnap is láttam egy meszenzserbojt, arra is az volt irva:
Mime-kavasz. Hát biztosan ez is mime lesz.
– És ki a fene irja ezeket a mime-dolgokat?
– A többieket mind a Rejchard irja, az most ezekbe a legjobb, de az
Astának bizonyos Ürben Gad dolgozik, Gad Orbán, olvastam a lapba.
Egyuttal a férje is legyen.
– Pszt, most igazán kezdik.
– Mi-i? Ez volna az Asta?
– Persze.
– De hiszen férfiruha van rajta!
– Ez nem férfiruha, ez egy pijeró-kosztüm.
– Pijeró, pijeró, mi az, hogy pijeró?
– Az egy külföldi bolondság. Minden ilyen mime-ügyben van egy pijeró. Az
annyit tesz: Péterke.
– Hogy jön az ide? Péterke. Őtet Astának hijják, az is elég furcsa név,
de mégse Péterke. És ilyen sovány Péterke!
– Hiszen mondtam, hogy olyan, mint egy bot.
– Bot!? Hol van egy ilyen vékony bot? És milyen fekete. És ha ennyire
sovány, mért nem töm egy kicsit? Nem mondok sokat, de a
legszükségesebbet. Egy kis ikrát tömjön magának, hiszen egy csöpp ikrája
nincs a lábon.
– Az nem is kell; a müvészet nem az ikrában van.
– A dánoknál. De nálam legyen egy müvésznőnek ikrája. Hogy jövök én
ahhoz, hogy drukkoljak, hogy eltörik a lába, mert nincs rajta ikra? És
mit csavargatja magát, mit vonaglik? Mért nem mondja meg, hogy mit akar?
– Éppen az a mime benne! Egész este egy szót se fognak beszélni.
– Hallatlan!
– Hát hallani bizony nem lehet. Ahol mime van, ott pijeró van, és ahol
pijeró van, ott nincs egy kukk se. Csak egy nagy fehér krézli van a
nyakon és meszelés az arcon.
– De kérem, ez egy félrevezetés. Én azér jöttem, hogy halljam ezt az
Astát. Némaságot már pont eleget hallottam tőle a moziban. De ott
legalább nem volt pijeró, hanem szoknyát viselt és szépen játszott és
mindig volt értelme.
– Ennek is van, csak figyelni kell. Most például a pijeró szereti a
pijerettet…
– A pijerettet?
– Azt; az is mindég van, mikor pijeró van.
– De akkor miért játszszák el éppen most?
– Hogyhogy? Eztet nem értem.
– Ugy hogy ha maga már tudja is, hogy mi van a pijeróval és ha ezt már
mindenki régen tudja, akkor mit akarnak evvel itt?
– Hogy az Asta fellépjen.
– Nézze, nézze, most kitátotta a száját. Óriási? Tényleg óriási.
– Na látja, ugy-e hogy…
– Mit ugy-e hogy? Én már a moziba elhittem, hogy nagy szája van, én nem
vagyok vizsgálóbiró, hogy kiszálljak a szinhelyre és meggyőződjek, hogy
valami igaz-e? Én látni akartam, hogy’ tud beszélni avval a nagy
szájával.
– Megjegyzem, hogy az én feleségemnek is van ilyen nagy szája.
– És az se tud beszélni vele?
– Nem tud? Ojojoj! De mennyire tud!
– Akkor a maga felesége annyival nagyobb müvésznő.
– Tudja, hogy én nem megyek arra. Inkább vennék a feleségemnek egy ilyen
pijeró-kosztümöt, krézlivel fönn és két pipaszárral lent, ha tudnám,
hogy akkor ugy hallgatna, mint ezek itt.
– Most vége! Most a pijeró meghal.
– Akkor már nem beszél, ha eddig nem beszélt. Mit tapsol, mint egy
őrült?
– Mert nekem azér mégis nagyon tetszett. Tudja Isten, van benne valami.
– De hiszen oda se nézett.
– Lehherlih. Azért mégis van benne valami. Azt azér megérzi az ember.
– Ahá, most itt a lámpa előtt látom az Astát. Nem is olyan nagyon sovány
és ki ez a szőke ur?
– Ez az Orbán, az ura. Ez irta a darabot.
– Hühühü!
– Mit nevet?
– Ahogy ezt a darabot irni kellett! Mit kell irni egy olyan darabon,
amit halak játszanak el, viz alatt, fekete ruhában?
(Csend van, a produkciónak vége.)
– Azért ezt az Orbánt mégis sajnálom. Szép fiatal fiu és néma.
– Megbolondult?
– Nem. Biztosan néma. Ilyen némajátékokat csak egy igazi néma tud ilyen
jól megirni. Talán még süketnéma is. Szegény! De legalább sokat keres
vele. Bizonyisten gunálom neki.