Tanulságos jelenet.
(Azelőtt az ördög sem vette észre, hogy a mutatványos bódék előtt
kikiáltók is vannak. Pedig voltak. Sőt azelőtt voltak igazán, a
mostaniak már csak szomoru epigónok. A kikiáltók hőskora tehát elmult
anélkül, hogy a folklóristák figyelme feléjük fordult volna, s igy a
kikiáltás legszebb virágai lehervadtak, mielőtt valaki koszoruba kötötte
volna őket. Baj, baj, de ugyanez történt, tetszik tudni, a magyar
mesének és mondának, sőt még a magyar irodalomnak a kezdeteivel is. Az
énekmondók csacskaságait senki föl nem jegyezte, a kikiáltók marhaságait
senki meg nem örökitette. Most ellenben jól megy a kikiáltóknak,
orákulumokká léptek elő, akiknek szavait nagy publikum-gyürü hallgatja.
De csak egyrészt orákulumok a kikiáltók, másrészt konferensziérek (lásd
conférencier cimszó alatt), akik elmés visszavágásokkal parirozzák az ő
édes kis közönségük odavágásait. A közbevágók, természetesen, nem
követségi titkárok, vagy kuriai birák, hanem a nép egyszerü
kereskedősegédei, kik egy heti tompitó munka után vasárnap kénytelenek
élesre köszörülni elméjüket. Egy ilyen beszélgetést itt adok
gyüjteményemből.)
A Kikiáltó (folytatva mondókáját):… s a kigyó, melyről mindenki
személyesen meggyőződhetik, az afrikai sivatagok legveszedelmesebb
raggadoszója, melyet Szidi Ali Ben Bibi…
A Közbevágó: Ben Bibi? Miért nem Kinn bibi?
A Kikiáltó: Ha nem hallom tisztelt uraság közbenszólásait, nem nyilhatik
alkalom számomra, hogy azokra válaszolhassak.
A Közbevágó: Azt kérdem: mért jár olyan sokat a pofája?
A Kikiáltó: Csak szelemesen, uraság, csak szelemesen. Mindenki
közbeszólhat, a legutolsó vizesnyolcas is, ha kellő szelemesség felett
rendelkezik.
A Közbevágó: Mért nem fogja be a pofáját?
A Kikiáltó: Pofája uraságon kivül csak a többi lovaknak van, uraság.
(Egy kis csend. A közbevágó, mert körül a nép vihog s nem annyira a
kikiáltón, mint inkább őrajta, elhallgat és hallgatás közben
gondolkodik. A fegyvereit szedi rendbe a következő támadásra.)
A Kikiáltó (folytatja mondókáját):… melyet Szidi Ali Ben Bibi… (itt vár,
hogy a kereskedősegéd nem kerül-e horogra; de nem. Lehet tovább
beszélni)… külön e célra hozott el a nagyérdemü közönség mélyen tisztelt
körébe, hogy itt jóizüen elfogyaszthassa. Szidi Ali Ben Bibi nem
undorodik a kigyótól…
A Közbevágó: De magától undorodik?!
A Kikiáltó: Magától csakugyan undorodik, de mondja, tisztelt uraság, ki
nem undorodik magától? Egy pudlispringertől, aki elszalad a rőf mellől
és beslisszöl az Angol-parkba, hogy…
A Közbevágó (boldogan, hogy most egy nagyon jót mond): Van jegyem.
Anyajegyem van. Hihi.
A Kikiáltó: Uraság mingyárt röhög is saját vicén, de jól is teszi, mert
ha uraság nem röhögne, a mélyen tisztelt közönség valóban nem kacagna
uraság sületlenségein. A mélyen tisztelt közönség nagyon jól tudja, mi
egy igazi Nagyendre, s mi egy értéktelen utánzat, melyet a szemétkosárba
dobni kell. A mélyen tisztelt közönség már régen a szemétkosárba dobta
uraságot, ne méltóztatott volna belőle kimászni.
(A nép ismét mulat a közbevágó rovására, aki kezd kivörösödni s kezdi az
inge gallérját kicsit szüknek érezni, de még egyelőre nem adja fel a
csatát, mert határozott szellemi fölényt éréz e nyavalyás kikiáltóval
szemben. Csak még nem tudta eddig kifejteni.)
A Kikiáltó (folytatja mondókáját): Szidi Ali Ben Bibi nem irtózik a
kigyótól, s azt minden előzetes elkészités nélkül pár pillanatok alatt
költi el…
A Közbevágó (ragyogva): Mer’ az egy költő? Mi?
A Kikiáltó (gondolkodik, hogy lecsapjon-e? De mert ugyis kevés publikum
van, kevés lesz a belépő, tehát ráér, elhatározza, hogy lecsap): Az egy
költő. De uraság egy nyálasszáju, aki még egyetlenegy szelemeset sem
méltóztatott közbeugatni, mert uraság feje csak arra való, hogy a
nyakkendő le ne csuszszon a nyakáról. Uraság nagyszerü üzletet
csinálhatna becses fejével, ha eladná a szecskát, ami benne van.
Szivesen vennék meg, mert uraság fejében kellő mennyiségü viz is van, s
igy a szecska mingyárt nedvesen kerülhetne a tinók elé.
A Közbevágó (még egy utolsó kisérletet tesz): Minók?
A Kikiáltó: Tinók. Amit uraság nem tudhat, mert négy elemi osztályokat
is hiányosan végezte el s kezében tölcsérrel nevelkedett a Blicc és Blau
cég lámpakamrájában.
A Közbevágó (eldobja a kardot és más térre helyezkedik át): Hogy mer
maga velem gorombáskodni, maga kódis?
A Kikiáltó (tudja, hogy ez már a győzelem, most még csak üldözni kell a
megvert ellenséget s egészen meg kell semmisiteni): Uraság ne sirjon,
mert az itten nem szokásos. Uraság persze azt hitte, hogy facérságának
idejében ide kijöhet és a jó öreg bohém kikkiáltót itt kiviccelheti.
Uraság azonban csalódott, mert ehhez szelemesség legszükségesebb, ami
uraságnak abszolute nincs, mint azt a mélyen tisztelt közönség
személyesen meggyőződhette. Uraságod magával hozta kedves Babája
kisasszonyt is, aki most elbujik az uraság háta mögé, mert szégyelli
magát az uraság helyett. Jól is teszi s én sajnálom is a kedves Babája
kisasszonyt, s ha én az ő helyébe volnék, én a jó öreg bohém kikkiáltót
szeretném, aki egy vices ember, s nem egy csupaszképü majom, melynek
bajusz helyett mitesszerek vannak görbe orra alatt.
A Közbevágó: Ha fölmegyek, agyonpofozlak, te vörös zsidó.
A Kikiáltó (tudja, hogy ez a föltételes mondat sohasem lesz még csak
állitó mondattá se, nemhogy tetté erősödne. »Ha fölmegyek«, mondta a
hörgő ellenfél, de nem jön fel, örül, ha bele tud elegyedni a tömegbe és
feltünés nélkül elmosódhatik. A kikiáltó tehát már nem is reflektál erre
a »megjegyzésre«, hanem folytatja az ő mondókáját): A kigyó
elfogyasztása teljesen a mélyen tisztelt közönség szeme-láttára
történik, s mindenki meggyőződést szerezhet róla, hogy a természet egy
csodájával állunk szemben. Első hely hussz, második hely tissz krajcár…
Az a jingli, ha még itt volna, ingyen is bemehetne kedves Cucája
kisasszonynyal.