Sötétkékbe öltözöm, hogy egy árnyalattal még az ibolyánál is szerényebb
legyek, ugy lopódzom a kiadóm fejedelmi kastélya elé. Tizennegyedik
Lajosoknak öltözött inasok huzzák le rólam a felöltőt s az illetékes
ajtó kilincséig rugnak. Halkan kopogok, mint a kis madár az ágon s
benyitok kiadóm kolibri-pehelylyel párnázott dolgozó-szobájába. Kiadóm
oltárszerü emelvényen ül, parafa-övvel derekán, mert ez a napnak amaz
órája, melyben ő üzleti gondjaiba szokott merülni. A parafa-öv arra
való, hogy meg ne fulladjon. Hogy fulladjon meg.
– Á, Málnaszörp ur! – mondja eltagadó mosollyal, melyet akkor szokott
meg, amikor a könyveimből eladott példányok számáról tárgyaltunk.
– Citrom Szelet – dadogom én a nevemet s emlékeztetőül hozzáteszem: – a
»Humorkák és egyéb savanyuságok« cimü kötet…
– Szerzője? Nemde? Tudom, emlékszem. Nagyon csinosan adtunk el belőle.
Tizenhét példány rövid tizenkilenc hónap alatt. Most mivel állhatok
rendelkezésére?
– Szeretnék megint egy…
– Kötet? Kötetke?
– Olyasmi.
– De milyesmi? Legyen szerencsém. Nyögj, az apád!
– Beszélyek…
– O, kérem, bátran, csak beszéljen. Vagy én beszéljek?
– Pardón, nem ugy gondoltam: beszélyek, vagyis novellák.
– Tudja mit? Maga fiatal és törekvő ember. Ifju és bóher. Mondok
valamit. Minek ez a bolondság? Dalok, novellák és egyéb ökörségek. Ez
nem pénz. Tudja mi a pénz?
– Igen. Az értékcsere eszköze.
– Jó, Jó. A pénz: az iskolakönyv. Irjon nekem egy iskolakönyvet. Maga el
nem képzeli, milyen ökrök irnak iskolakönyveket.
– Elképzelem.
– Akkor is rosszul képzeli. Belőlem a jóakarat köhög. Mert nekem
mindegy, hogy ki irja az iskolakönyvet. Az iskolakönyvnek is mindegy. De
én azt akarom, hogy maga keressen egyszer. Mit adok én magának egy
szépirodalmi kötetért?
– Egy semmit.
– Ez az. Ezt adom. De ha egy pindurnyi iskolakönyvet ir, mint a
kisujjam, szivesen adok ezer koronát. Hát ir? Vagy mit mondok: ir?
Csinál? Vagy mit beszélek: csinál? Csak összeállit, összeszállit,
összenéz, összetüz, összefüz, összelopint, csapint és kapint. Egy hordár
nagyszerüen megeszközli. Ha hordárt mondok: értsen meszenzser-bojt
alatta. Nem mondom, hogy egy kémiát hozzon létre, ámbár azt is
nagyszerüen megtehetné, mert ahhoz sem ért. Azt sem kivánom, hogy egy
filozófia-propedeutikát kanyaritson, mert véletlenül talán olvasott már
valami filozófiát. De egy magyar olvasókönyvet, barátom, maga olyat tud
termelni, hogy a miniszternek ketté áll a füle a gyönyörüségtől. Oly
egyszerü ez uram, oly egyszerü! Mert mit vesz? Veszi a hajókötelet
Jókaitól, veszi az eljátszottadmárt Vörösmartytól, veszi az
ilykésőéjszakánt Eötvöstől, veszi a hetenvagyunkuramhetent a
Kurcfellovtól. Ezeknek ugyis muszáj benne lenni. Aztán, mert maga
fiatalember, bevesz néhány ujabb irót is. Homoktól egy népieset,
Zömöktől egy pestiest, három kis költeményt Csopakitól, Kopakitól és
Lopakitól. És megvan a legmodernebb magyar olvasókönyv középiskolák
alsóbb osztályai számára. Cézével.
– Parancsol?
– Na igen, az idén még cézével. Ebből eladunk tizezer példányt. Ezt még
cézével adjuk el.
– Kérem?
– De jövőre lényegesen javitott kiadást adunk. Az már nem cézével lesz.
Addig az Akadémia meggondolja a dolgot, a puszta Cö mellett dönt, s
akkor a Cziczkányról szóló elbeszélést is adjuk a könyvben: A
Cickányról. Aztán adunk egy kiadást cekával, igy: lacktopán, és egyet
cehával, igy: börzekrach, aztán megint egyet, amiben laktopán lesz, és
egyet, amelyben börzekrakk fog állani. Egy kiadásban a laktopánt
lakkcipőcske névvel illetjük, egy másikban a börze helyett ezt irjuk:
tőzsde. Ami megadja a lehetőségét egy ujabb kiadásnak, melyben a tőzsde
trafik-ra lesz javitva. Öt év mulva a trafikot dohányárudára bővitjük,
de akkor már én a kávéházban milliárdozom Rockefellerrel, illetve
Rókefellerrel és ön csinos háromemeletes villával eszi a
fogolypecsenyét. És tudja mibe kerül nekem az egész?
– Mibe?
– Egy snókába.
– Mibe?
– Abba. Mert honoráriumot én csak magának adok. Mint nyirónak. Az
irónak, aki az olvasókönyvben jelen van két szempontból nem adok
honoráriumot. Első szempont: nyavalya jár halott nagyjainknak, nem
honorárium. Második szempont: ha halott nagyjainknak az jár, mi-fene
járna elevenjeinknek? Csináljuk meg az üzletet, fiatal barátom. Ön még
csaló poraimban is áldani fogja emlékemet. Egy ilyen kis olvasókönyvből
még az unokái is finoman megélnek. És nevet szerez magának, sőt, hogy
tovább menjek, fogalommá magasztosul. Igen, barátom, szvorényi lesz
önből, baróticsánki lesz önből, szvorényinál csánkibb baróti. És a
karrier? Rendes tagja lesz a Fülelógiai közlönynek, levelező tagja az
Akadémiai nyelvelmi és gépirodalmi alosztályának. A finn Rööt Öököör
társaság kis ezüst iram-marha szobrocskával fogja megtisztelni. Hát nyir
nekem egy kis olvasókönyvet?
– Még nem tudom… talán… vamazén…
A kiadó még egyszer, és nem utoljára félreértett:
– Hát jó, küldje el hozzám Vamazén urat. Keressen az. De mondja meg
neki, hogy Vamazayra fogjuk magyarositani a nevét. – Hazamenet ollók
károgtak a fejem fölött. Azok az ollók, amik az iskolakönyveket
megirják.