A közönyös: Jó, a cevilizációnak. Kettőt. De a hadseregnek? Annak
principiel nem szülök. Egy macskát se. Hogy jövök én ahhoz?
Az érdeklődő: Ez igaz. Hogy jön kegyed ahhoz, hogy férfi létére
egyáltalán szüljön? és hogy jön pláne ahhoz, hogy auzgevélt egy macskát
szüljön? De viszont ne felejtsük el, hogy ha háboru van, akkor a
póttartaléknak is be kell vonulni és a népfölkelésnek is.
A közönyös: Nana. Ahogy én nép vagyok, édes barátom, és ahogy én
fölkelek. Ha én egyszer lefekszem, akkor én nem kelek fel, ha maga báró
Hazai Sámuel őexellenciája trombitál is a fülembe az ezredtrombitával.
Az érdeklődő: De be kell menni a népfölkelésnek sáncot hányni.
A közönyös: Ojojoj. Kevés sánsza van arra a hadseregnek, hogy én sánszot
hányjak. Én nem ettem földet, én nem hányok sáncot. Én egy rendes ember
vagyok.
Az érdeklődő: Ugy? De a parlamenti őrség, kedves jó uram!?
A közönyös: Sigán. Én mondom magának: egy sigán. Kiváncsi vagyok, mért
nem mindegy annak az ikszipszilant ellenzéki képviselőnek, hogy ki rugja
ki őtet a parlamentből: egy rendőr, egy csendőr, vagy egy parlamendőr?
Ejn sigán fon Vázsonyi. A fő, hogy valaki kirugja. Ha már az embert
kirugják valahonnan, akkor ne nézze, hogy zsinór van-e az illetőn, vagy
paszománt, hanem csak azt nézze, hogy csizma van-e a lábán vagy cipő,
mert ez az egyetlen, ami ilyenkor érzékenyen érinti. Bizony, barátom.
Ellenben…
Az érdeklődő: Halljuk, halljuk.
A közönyös: Ellenben bemondom magának, hogy mindaz, amit ezek az emberek
itt csinálnak a politikában: csupa szürke szamárság.
Az érdeklődő: És mér? Ha maga volna a miniszterelnök?
A közönyös: Hajahaj! Az máskép nézne ki. Ha én volnék a miniszterelnök,
akkor bemennék a Házba, felállnék a helyemen és mondanám: Tisztelt
gyülekezet, vagy ahogy az ott már szokás, tisztelt ezmegez, nyavalya
álljon a pesti pékekbe, halljukhalljuk a tulsóbaloldalon. Tisztelt
hölgyeim és uraim, ezennel van szerencsém egy törvényjavaslást betenni a
Ház asztalába, miszerint a kiflinek a hossza harminc, szélessége
tizenkét centiméter okvetlenül meglenni el ne mulasztassék. Általános
helyeslés a balsójobboldalon.
Az érdeklődő: Ahogy vesszük. Ez nem s rossz.
A közönyös: Micsoda beszéd az, hogy nem rossz? Ez kell nekem, nem azok a
firlefáncok. Ez ugy kell nekem, mint a hal a viznek…
Az érdeklődő: Mint a viz a halnak.
A közönyös: Bánom is én! Ezt intézzék el a hal meg a viz egymás közt. Ih
mizs mih niht erejn. Tény, hogy addig nálam nem lesz béke, mig a
miniszterelnök nékem nem hoz az egyik kezében egy autotaxit, a másikban
egy pirosra sült szarvacsot.
Az érdeklődő: Mi–it?
A közönyös: Szarvacsot. Ez a kifli régi magyar neve.
Az érdeklődő: Ugyan menjen, hiszen a kifli nem olyan régi.
A közönyös: Nem régi?! Nézze meg itt ezt a kiflit: ez legalább három
napos.
Az érdeklődő: És mi lesz akkor, ha a kifli meglessz?
A közönyös: Hogy mi? Mi? Hogy mi? Akkor lesz a hejretyutyutyu, akkor
lesz a világbéke, akkor a farkas ramslit fog játszani a báránnyal és az
oroszlán zabot fog enni a maga tenyeréből. És én fölveszem az én finom
fekete ferencjózsef kabátomat, ami az esküvőm óta nem volt rajtam, bár
akkor se lett volna, egy autotaxiba ülök, két kiflit veszek a kezembe,
kettőt dugok a cilinderem mellé, kettőt a fülembe tüzök és fölmegyek a
Várba és mondom az inasnak, hogy a Brézli van itt, az én felséges
barátom hűséges alattvalója és akkor belépek Hozzá, csinálok egy
reverencet és ezt mondom: Felség! Brézli vagyok, a te egyszerü
alattvalód, Damjánovics-ucca kilenc, második emelet kettő, de én most
meg vagyok elégedve, igazán elégedve vagyok, s ha parancsolod, szülök
neked egy fiat, egy ilyen cukor fiat, direkt a véderő használatára.