Az érdeklődő: Eszerint gondolja, hogy a választójog… a véderő… a
parlamenti őrség…
A közönyös: Átandé, vagy ahogy a mi vidékünkön mondják: átanduz!
Kitartás. Ne folytassa. Mert ezekre én, ih svőr drauf, nem gondolok.
Ezekre én még álmomban se gondolok. Ká spúr. Hogy jövök én ahhoz, hogy
én ezekre gondoljak? Egyszer, őszintén bevallva, egyetlen-egyszer,
gondoltam ezekre álmomban, mert nagyon sok krumplis núdlit ettem
vacsorára. De azóta nem fordult elő. Bevettem egy szódabikát…
Az érdeklődő: Mit vett be, ha szabad kéreckednem?
A közönyös: Egy szódabikabóniumot… mert én a latin nevüket is tudom
ezeknek a specerájoknak… Mondom, bevettem egy szódabikabornyut és vége.
Pássz. Többször nem fordult elő. Ih pit’ zi: mit akarnak evvel a
választójoggal? Ih pit’ zi: hogy jövök én ahhoz, hogy én az én kilencven
kilómmal, csak annyit nyomjak a latba, mint egy 30 kilós zsoké? Ih pit’
zi! A kormánynak kötelessége lett volna gondoskodni arról, hogy az
emberek egyéni sulya érvényesüljön. Én eddig is választó voltam, de nem
éltem vele. Mer én egyszer rosszul választottam.
Az érdeklődő: Mikor, ha szabad kéreckednem?
A közönyös: Egyszer. Mikor a feleségemet választottam, hogy ott egye meg
a fene, ahol van. Azóta nem választok. Ha mondják: Éljen Apponyi –
éljen! Fon mir auz? Éljen. Éntőlem nem szijja el a levegőt.