Látta, érezte mindenki, hogy egy szabályszerü párbaj készül itt most
száz tanu előtt. Nem verekedés többé: két előkelő ur lovagias mérkőzése,
olyan két uré, a ki becsüli egymást, de kénytelen kardot mérni, mert ugy
diktálja a helyzet, a konvenció.
Csakugyan. Egy szép, minden izében secundum leges artis megvivott párbaj
folyt le a kapitány és Bódi között. Bódi tüzesebb és erősebb volt, de
mindjárt az első pillanatban meglátszott, hogy a mi a vivás művészetet
illeti, a kapitány volt fölényben. Sőt némelyek olyasmit is véltek
észrevenni, mintha kimélte volna Bódit! Legalább eleinte. A mig Bódi egy
könnyü sebet nem ejtett a kezefején.
Lehetett benne valami, mert megsebesülése után már egész másképpen
forgatta fegyverét a kapitány. Előbb, mintha játszott volna, mozdulatai,
vágásai finomak, elegánsak voltak s nyugodt volt a szeme. Most elkezdett
szikrázni s kardja szinte suhogott a kezében; kemények, kurták voltak a
csapásai.
Bódi mint jó vivó azonnal észrevette, hogy mesterére akadt. De
önbizalmát azért nem vesztette el. Nyers erejében bizakodott, hogy azzal
majd kifárasztja, letöri ellenfelét!
Hiába! A müvészettel szemben gyenge az erő is: öt percnyi tusakodás után
átszurta Bódi karját a kapitány pengéje. És ezzel harcképtelenné lett a
hős Fenessy-fiu, nagy szomoruságára a mellette szurkoló közönségnek.
Azonban (nemes ellenféllel szemben lojális a pártos tömeg is,)
győzelméért nem érte bántódás a győztest; még csak egy disszonans hang
sem emelkedett föl ellene. Mindössze, hogy tudni akarták: mi a neve. Ki
fia győzte le a vitéz magyar fiut?
[Illustration]
A kapitány nem kérette magát, menten kielégitette a zugó tömeg
kiváncsiságát. Meghajtotta magát szerényen, előkelőn és bemutatkozott
Bódinak:
– Gróf Breda vagyok, – mondta, – és sajnálom a történteket.
Bódinak e név hallatára menten eloszlott legyőzetése miatti levertsége.
Az vigasztalta, hogy nem némettől szenvedett vereséget: lengyel ember
győzte le. Még pedig micsoda lengyel!… Mindenki ismerte a Breda nevet.
Az ármádia elismert, legjobb vivója volt a kapitány.
… Bódi összecsapta bokáját a kapitány előtt s miután átszurt jobb karját
nem tudta megmozditani, balját nyujtotta feléje.
– Fenessy Boldizsár vagyok.
A gróf megragadta a feléje nyujtott kezet s megrázta kordiálisan,
melegen. Azzal fölcsatolta kardját s szalutálván, eltávozott.