_S. Martinus_, rector.“
Vévén e levelet, Boldizsár ur szájából kiesett a pipa, sőt a szék is
kicsuszott alóla valahogy.
A még mindig szép mama, hallattán fia dicsőségének, elkezdett sirni,
mint a záporeső. De még annál is jobban átkozta a professzorokat: hogy
agyonkinozták az ő drágalátos szép fiát, bizonyára csupa csont és bőr
lesz, hogy még ő se fog ráismerni… Óh jaj, micsoda bolondság is az a
tudomány!
Boldizsár ur alig tudta megvigasztalni.
– Nono, – mondta, – magam is sokallom a dolgot, de majd csak helyrejön a
fiu… Egy vakkantást se szabad az egész vakáció alatt tanulnia.
Azzal fogatott és az egyszer saját nagyuri személyében ment a paphoz.
– Fogja a pennát, az ebugatta és irjon, – rivallt rá harsányan minden
bevezetés nélkül.
– Baj van? – rémüldözött a hipokrita pap.
– Az ördögbe baj!
– Akkor mért szid a tekintetes ur?
– Szidja magát a mádi csoda, nem én. Hát nem látja, hogy örülök?
– Bocsánat, eltévesztettem, – mondá Bacsák és tentába vágta a kalamusa
orrát. – Hát mit irjak?
– Azt, hogy jöjjön haza a gyerek azonnal. Filax ugy vigyázzon rá, hogy
megnyuzatom Csucsival, ha baja esik.
A pap lecsapta a tollat.
– Egy alázatos kérdésem lenne, ha meg nem sérteném a tekintetes urat?
– Ki vele!
– Hát letette az exament a tekintetes urfi?
Fenessy egész megneheztelt ezért a _bárgyu_ kérdésért.
– Hogy a menykőbe ne tette volna le! Hát nem ismeri maga az én fiamat?
A pap összejuhászodott és irt, a mint diktáltak. Csak akkor szólalt meg
ujra, mikor a levél végére értek.
– Egy instánciám lenne, – mondta olyan fontoskodással, mintha el akarta
volna kérni a Fenessy-uradalom felét.
– Mi?
– Kifelejtettünk a levélből valamit.
– Mit?
– Azt, a mi a legfontosabb: a bélést.
– A bélést?!
Boldizsár ur helyeslőleg rázogatta tipikus nagy fejét.
– Persze, persze a bélést! – mondta keményen összeráncolva homlokát. –
Hát, – folytatta, – miféle véleményen van maga a bélést illetőleg?
– A mondó volnék, – válaszolt Bacsák, – hogy mentül vastagabb legyen,
mert olyan vastag, hogy elég vastag legyen, ugy se lehet.
– Mit szól egy ezreshez?
– Vékonylom a Bódi urfinak.
– Hát kettőhöz?
– Azt, hogy három több a kettőnél.
Boldizsár ur gyanakodólag lógatta a fejét.
– Hallja-e, Bacsák, nem igért magának a fiam percenteket?
– Esküszöm, hogy ártatlan vagyok.
– Akkor mit szíjja az én pénzemet?
– Nem szíjom én, csak kispekuláltam, hogy a Bódikának körülbelül ennyi
adóssága lehet.
– Hogy spekulálta ki?
– Azt sugja a májam.
– A mája? Megbolondult maga?!
– Nem, kérem. Az én sejtéseim a májamban vannak. Az után akadtam rá
Bódikára, meg Filaxra is annak idején.
– Hát ilyet még nem hallottam! – csudálkozott Boldizsár ur; azonban nem
sokat okvetetlenkedett: fölpakkolta a papot és vitte magával haza.
– Annyi pénzt, – mondta neki, – nem bizok a postára, elviszi a fiunak
személyesen.
A pap, bár majd kiugrott a bőréből, kétségbeesett képet vágott.
– Nem lehet ám, mert vasárnap prédikálni kell.
De erre már dühbe gurult Boldizsár ur.
– Prédikáljon a kántor, az ebugatta! Mit okoskodik, mikor én
parancsolok?
De csak okoskodott a sunyi pap.
– Nem szólnék instállom, ha egyéb baj nem lenne, de van egyéb baj is.
– Mi a menydörgős ménykü?
[Illustration]
– Az ünneplő csizmámat megrágta az egér, az átillámat meg a moly.
Boldizsár ur elkacagta magát.
– Imposztor! – mondta s majd kicsordult a könnye, – a zsákot sohase
felejti el.
A pap fölhasználta a kedvező derüs alkalmat, levetette álarcát, ugy
kérdezte meg minden szégyenkezés nélkül.
– Mi lesz a zsákban?
– Mi kéne bele?
– Ha meg nem sérteném, egy brummer (rugós kocsi) kéne bele.
– Meglesz, – igérte Boldizsár ur s mivelhogy éppen az udvarba érkeztek,
azonmód mentek a kocsiszinbe és kiválasztották a kért jármüvet.
Aztán bepólyázták a háromezer pengő forintot uj házi vászonba, s az
aként keletkezett csomagot belevarrták a pap atillájának a bélésébe…
Bódi és Filax éppen financiáik rendezésével voltak elfoglalva, midőn
Bacsák a lakásukba toppant…
A financiák rendezése abból állott, hogy összehivták hitelezőiket s
összeadták fölmutatott számláikat.
A végösszeg 4700 forintra rugott, a miből Bódira 4000 forint esett. Ezt
azért kellett külön kiszámitani, mert Filax átvette Bóditól a koppantó
üzletet Micikéstül s egy vén kecske, (miután összevásárolt vagy
nyolcszáz koppantót), alkudozott vele Micikére bótostul. Hát tudnia
kellett, mennyi az adóssága, hogy a vételárat a szerint szabja meg. Ugy
eszelte ki, hogy ezer forinttal kér többet az üzletért, mint a mennyi
adóssága van.
A vén kecske jelen volt a tárgyaláson és behunyt szemmel fizetett.
Filax zsebrevágta az ezrest, miután kifizette hitelezőit. Ez hát rendben
voit. Most már csak a Bódi dolgát kellett eligazitani. No, de ez nem
igen okozott a hitelezőknek fejfájást, egyhangulag megszavaztak Bódinak
egyévi haladékot; még váltót se követeltek tőle, csak a becsületszavát.
[Illustration]
Bódi éppen a kért becsületszót szavalta, midőn belépett a pap.
– Pénzt hoztam! – ez volt az üdvözlete.
Hat a bomba is, hat a száraz menykő is, ha lecsap a tömeg közé, de a
Bacsák megjelenése bombánál, menykőnél is jobban hatott. És sokkal
kellemesebben.
Bódi menten nyakába ugrott és összeölelte családja hű tanácsosát. Filax
vigyorgott és szepegett. Vigyorgott, mert örült a pénznek, de szepegett,
mert mit mond majd róla a pap Fenesen. Éppen a legnyalkább Kramer-féle
habitusában volt és olyan lakkos stibli nyikorgott a lábán, mint
Esterházy hercegnek.
No, meg is bámulta Bacsák uram érdeme szerint.
– Ijnye, az áldóját, de kivakarodott, a mióta nem láttam, édes öcsém
uram!
– Bocsánat! – hebegte Filax, kinos zavarban.
De a jólelkü pap legott szétoszlatta aggályait.
– Ugy van az jól, öcskös, – mondta s megveregette a filozopter-jogász
vállát, – bolond az, a ki nem ur, ha teheti.
Aztán körülnézvén, a hitelezőkhöz fordult:
– Kik légyenek az urak?