– Ez itt Fillinger ur, a hires; igen becsületes ember, kerek ezer
forinttal tartozom neki…
Bacsák megrázta a Fillinger ur kezét.
– Tisztelem az ilyen derék, jóravaló embert, a ki tudja, mivel tartozik
egy fenesi Fenessy urfinak.
Fillinger ur mekegett és hajlongott. A többi hitelező se különben. (Mert
valamennyit megdicsérte Bacsák.) Nem láttak ők még soha ilyen papot.
Bezzeg leesett az álluk, mikor a fizetésre került a sor. Mert ezen a
ponton már egy csöppet sem volt Bacsák uram kuláns. Mindjárt ki is
jelentette, hogy szigoruan át fogja nézni a listát, mert becsapatni
magát nem engedi. Azzal nekidült a számlák jegyzékének és megvizsgált
minden egyes tételt töviről-hegyire.
És nem hiába dolgozott, kisült, hogy kerek ezer forintocskával
_tévedtek_ a hitelező urak…
Denique helyes volt a fránya pap sejtelme, a midőn a Bódi adósságát
háromezer forintra taksálta. Ki is fizette legott az egész összeget,
miután bicskával fölfejtette a kabátja bélését.
A hitelezők hajlongva távoztak… Magukra maradtak a fenesiek. Egy ideig
szótlanul bámultak az egymás képébe; a pap szólalt meg először, a
helyzet ura:
– Ihatnám! – sóhajtott föl epedve. – Merre van itt legközelebb egy
jóravaló korcsma?
Filax elősorolta a környék valamennyi korcsmáját, azok előnyeit és
hátrányait. Legjobban dicsérte a Kéményseprőhöz cimzett csárdát, a hol
piaristabort mérnek s öt krajcárért finom zaftos virstli kapható.
– Akkor ne pocsékoljuk a drága időt, – mondta a pap, – menjünk.
Bódi eleinte tiltakozott, hogy ő holmi lebujba nem teszi be a lábát, de
addig könyörgött neki Bacsák, hogy végre megadta magát.
A Kéményseprő egy szurtos kis boltives helyiség volt, a hol boron és
virstlin kivül egyebet kapni nem lehetett. A vendégeket hopkáló bóbitás
pincérleányok szolgálták ki, a mi a papot _éhomra_ egy kissé
feszélyezte. Nem mintha nőgyülölő lett volna, hanem éppen, mert nem volt
nőgyülölő. Féltette a papi dignitását. Kacsintani szeretett volna és le
kellett sütnie a szemét. A szemérmetest kellett játszania, holott egy
csöppet sem volt szemérmetes.
A helyzet félszegségét öregbitette a leányok csintalankodása. A szemébe
mosolyogtak Bacsáknak, áthajoltak a vállán: ugy tették eléje a bort. A
hamisabbja Bódi gyönyörüségére még azt is megcselekedte, hogy
megérintette kezét vagy boglyas fejét, (mintha véletlenül esett volna
meg), összekoccantotta a Bacsák üstökével.
Nagy kinban volt a pap. Kinjában nyakalta a bort, mint a gödény s ugy
hányta magába a virstlit, hogy se szeri, se száma. Ezenközben izzadt és
néma volt, mint a csuka.
Filax sunyin mosolygott, roppantul élvezte a pap zavarát.
– Hát, ugy-e, hogy pompás egy kis hely ez? – kérdezte finom maliciával.
Bacsák dühös pillantást vetett reá:
– Pompás, egye meg Tantaluszszal egy tálból.
Bódi nem állhatta meg, elkacagta magát:
– Sose kinlódjék, édes papom, – mondta, – nézzen bátran a kisértés
szemébe, hiszen nem tudják meg Fenesen.
Bacsák nem is igen tiltakozott a tanács ellen.
– Hásze csak ne lenne rajtam ez a hosszu papi áttilla, – jegyezte meg és
szinte megvetéssel nézte le az alkalmatlan ruhadarabot.
– Oda se neki! – biztatta Filax is. – Esküszünk, hogy nem szólunk otthon
senkinek.
Bacsák izgett-mozgott, melegedni kezdett a füle töve, hátrább tolta
székét és kinyujtotta lábát az asztal alatt. Aztán egyet pödört bajuszán
és kihivóan fölvetette fejét.
– Bort ide, fruskák! – rikkantotta el magát, – friss bort, szaporán!
Ettől a pillanattól fogva teljesen átlényegült a pap. Maga alá türte
hosszu kabátját és megeredt a szava. Csak ugy ontotta a jóizü falusi
tréfákat. S hogy gyérülni kezdett a vendégsereg, köréje csődültek a
korcsmai tündérek, hovatovább le is ültek melléje.
Bacsák már azt se bánta. Kutya kedve kerekedett. Mikor eltávozott az
utolsó vendég is, (hopp Sári sarokra!) derékon kapott egy szőke
törleszkedő cicát s elropta vele a kállai kettőst, annak rendje-módja
szerint kikopogván csizmája sarkával a csárdás minden cifraságát…
Estére járt az idő, midőn végre a szabad levegőre kerültek. Kemény
legények voltak mind a hárman, fenesiek: egyiküknek sem ártott meg a
bor. Csak a tánc ártott meg a papnak, azt mondta: oldalszurást kapott. S
erővel azt követelte Csigolyánétól, hogy kenje meg. De ezt a kivánságát
Filax kikérte magának. Inkább kerittetett neki hamarjában egy
kenőasszonyt, a ki azonban olyan rut vala, hogy a papnak ijedtében
legott elmult az oldalszurása.