A másik levél Filaxnak szólott:
„Filax!
Maga betyár! Hát igy vagyunk?! Mialatt az én szegény fiam öli magát a
dohos univerzitáson, maga jányok után csavarog? Semmirekellő!
Ezennel lecsapom a praeceptorságról; mától fogva nem lesz egyéb dolga,
mint a fiam egészségére vigyázni. Ebadta!
_Fenessy Boldissár_, s. k.“
Filax vévén a dorgatoriumot, elájult, Bódi ellenben vévén a 300 bankó
forintot, szörnyü nagy kedvében fölugrott az asztal tetejére és
elhatározta, hogy lehányja azt a csekély hámot is, a mi még a nyakán
lógott: nem csupa Csigolyáné a világ. Fiakkerbe vágta magát és alló, a
Semmelweis virágüzletébe!
A virágüzletben mindenekelőtt megcsókolta a virágkisasszonyt és egy
harmincforintos bukétát rendelt nála, aztán bejött a virágasszony, azt
is megcsókolta és egy huszforintos bukétát rendelt nála. Miglen a
bukétákat csinálták, elhajtatott a sógorhoz, értésére adandó, hogy a
donna Beritola tiszteletére ünnepséget ád… Az ünnepség a Nádorban lesz s
Patikárus Miska fogja huzni. Arra kérte a sógort: vegye át a rendezést,
mert neki estig még irtó sok dolga lesz.
Aztán megcsókolta a sógort is és elment a virágokért. Onnan egyenesen
föl a Várba, a hol donna Beritola, a Nemzeti Szinház prima ballerinája,
az ő titkos vágya, ambiciója lakott.
A ballerina cófája is meg lett csókolva természetesen, tiz percre rá
maga a nagy ballerina is.
Egy félóra mulva már ismét Pesten termett Bódi. Kuglerhez hajtatott,
mert ott kellett elhelyeznie a másik bukétáját: az Irmuska
cukroskisasszony lábaihoz. Egyszóval nagyon szaporán dolgozott a Bódi:
nem lopta a napot.
… A Beritola-estély különben fényesen sikerült. A donna igy bucsuzott
Bóditól:
– A viszontlátásra, mauzi!
Bódi ellenben a donnától igy:
[Illustration]
– Pá, cicus!
Azóta jóbarátok lettek. A mi, hej, kinos bonyodalmaknak lőn a szülője.
Először, mert Csigolyáné nem volt az az aszony, a ki hagyja magát;
másodszor, mert Beritola harmincforintos selyemharisnyát viselt;
harmodszor, mert időközben Filax is belegabalyodott a trióba, még pedig
– a szivénél fogva. A szerencsétlen filiszter ugyanis őrültül
beleszeretett a Csigolyáné bájaiba.
El lehet képzelni képzelőtehetség nélkül is, hogy ebből a kavarodásból
mekkora ramasszuri lett. A bonyodalom csudálatosképpen még ott
bogozódott ki legkönnyebben, a hol legvastagabbnak látszottak a csomók:
a Beritola selyemharisnyái körül.
Bódi nevezetesen, hogy eme ujonnan fölmerült költséges háztartási cikkre
fedezetet teremtsen, oly zseniális fináncmüveletekbe bocsátkozott, hogy
megirigyelhette volna Rothschild maga is.
Egyebek között ezerkétszáz tucat koppantót vásárolt hitelbe. De nem
adott ám tul az árun, hanem boltot árendált a koppantóknak és
elárusitónak felehaszonra Micikét, a Fillinger ünnepelt
kasszirkisasszonyát szerződtette bele.
És kitünően ment a koppantóüzlet. Micike igen értett a koppantáshoz: egy
ötven krajcáros szerszámért kikoppintott egy-egy vén kecske degez
bugvellárisából két forintot is.
… Igaz, hogy Bódinak nem minden üzlete vált be ilyen fényesen. Sokszor
kellett pénzért hazairnia. De az ő zsenialitására vallott az is, hogy
mindig megkapta a kért összeget. Pumpolási jogcimei ugyanis olyan
ötletesek voltak, hogy a legszigorubb apát is lépre csalták volna.
Egyizben például azt irta haza, hogy megrepedt a füle dobja a Varhanek
ur réztrombitáitól. Mert hogy Varhanek éppen a szobája alatt gyártja a
trombitáit és minduntalan beléjük reccsent… Hát most már össze kell
varratnia a füle dobját, különben éltefogytáig hóttsiket marad… Már
beszélt is Balassa doktorral, a ki is megigérte neki, hogy leszállitott
áron, azaz négyszáz bankóért összevarrja a fülét.
[Illustration]
Boldizsár ur eleinte táplált ugyan némi gyanut s ezen irányban meg is
interpellálta a papot:
– Hát – kérdezte tőle, – csakugyan előfordul, hogy valakinek megrepedjen
a füle?
De a papdiplomata, Bódi ifjusági csinytevéseinek humoros pártolója,
mindjárt tudta, honnan fuj a szél: eloszlatta a nagyur gyanuját:
– Hogy a ménkübe ne lehetne! – mondta. – Attól függ, mekkora az adta
trombitája. Hászen trombitától repedeztek meg Jerikó falai is.
– És lehet azt összevarrni? – aggódott most már Boldizsár ur.
A pap ciccentett a fogai közt:
– Hásze csak azt lehet bevarrni, a mi megrepedt, azt nem, a mi nem
repedt meg.
Egyszóval a vers vége megint az lett, hogy Boldizsár ur elküldte a kért
összeget, leteremtettézvén az ártatlan Filaxot, a miért nem jól
vigyázott a fia fülére.
… A financiákat tehát csak eligazitotta Bódi valahogy. Az, a minek
elintézése még neki sem sikerült: az asszonyok dolga volt.
Csigolyáné ugyanis megorrontván a Bódi elhidegülésétől, hogy idegen
rózsás kertben mászkál a fiu: kapta magát, egy szép napon kofának
öltözködött és utána osont.
A nyom természetesen rávezette Beritolára és a Bódi csapodárságára.
Más asszony, az ő helyén, alighanem a Bódi képét karmolászta volna meg,
de Csigolyáné praktikusabb vala. Ugy okoskodott, hogy abból neki semmi
haszna, ha elcsufitja Bódit, (magának csufitja el), az igazi haszon az
lenne, ha Beritolát csufitaná el a Bódi terhére.
Hát e szerint cselekedett. Fellökte az utját elálló cófát és berontott a
ballerina puha selymes fészkébe, hogy szélylyelrebbentse a jómadarakat.
Azaz állatkákat. Mert Bódi a Mauzi volt, Beritola meg a Cica.
Ezt mindjárt az első percben megtudta Csigolyáné. A cica éppen akkor
fogta volt meg az egeret – és játszott vele.
– Ach mauzi! – mondta a cica.
– Cica, cicuska! – mondta az egér.
Igy játszottak.
Csigolyáné természetesen azonmód véget vetett a kedves mulatságnak,
dühösen nekiment Beritolának, hogy magyar módra jól megtépje a haját. De
sajnos, nem sikerült a terve: olyan fürge volt a ballerina, mint egy
evetke, mielőtt mérges vetélytársa hozzáérhetett volna, felpattant a bal
lábujja hegyére és jobb lábával olyan őrületes piruett-forgatagot vágott
ki a megrémült falusi menyecske orra irányában, hogy menten a szőnyegre
szédült kurta kofaruhájában.
A szegény kifigurázott Csigolyáné, belátván, hogy keze gyorsasága nem
versenyezhet a ballerina lábáéval, megalázva, sanda bosszu után lihegve,
hagyta el a pacsulis küzdőteret. S még haza se ért, egy pokoli tervet
eszelt ki a megbosszulására.
Nem szólt Bódinak semmit. Bezárkózott szobájába, s másnap, midőn a fiu
békitési szándékkal bemerészkedett hozzá, még csak rossz képet se
vágott. Rekompenzációképpen mindössze azt kérte Bóditól, hogy vigye el
őt a Nemzeti Szinházba.
A váratlan kivánságra kissé zavarba jött ugyan az urfi, (mit szól majd
hozzá a ballerinája, a kinek ötször kellett megesküdnie, hogy semmi köze
az _őrült kofához?_), de utóvégre is be kellett látnia, hogy a történtek
után lovagias kötelessége az asszony eme aránylag csekély kivánságát
teljesiteni: lózsit bérelt neki és estére berukkolt vele a Nemzeti
Szinházba.
Csigolyáné módisan kiöltözködött. A frizérossal jobbról-balról hat
vuklit kanyarittatott hollóhajából és akkora krinolinnal vette magát
körül, hogy majd elrepült.
Bódinak igen tetszett a parádé, csak az volt előtte kissé gyanus, hogy
nem lebegett a krinolin, mint szokott, hanem mintha valami suly huzta
volna lefele. Nem is állotta meg szó nékül.
– Ennek a krinolinnak valami hibája van, kutyuska… (Tudnivaló, hogy
Csigolyáné és Bódi kölcsönösen kutyuskák voltak egymás között.)
– Nincs annak semmi baja, kutyuska, – jegyezte meg a parázs menyecske, –
csak lekötöttem egy kicsit, hogy föl ne fujja a szél.
Bódi megnyugodott a magyarázatban és gyanutlanul foglalt helyet a
lózsiban.
A Tündér Ilona cimü ballettet adták és Beritola volt benne az Ilona.
A Bódi helyzete kissé kényelmetlen volt, mert Csigolyáné, bár édesen
mosolygott, de Tündér Ilona annál zordonabb pillantásokat vetett rá a
szinpadról.
Hát még a mi ezután következett! Az következett, hogy a piéce de
resistance, a nagy szólótánc ellejtése után (a mi a háborgó olasz
asszonynak lelki állapotából kifolyólag csakugyan gyengén sikerült), a
közönség hatalmas hahotája között egy óriási hagymakoszoru repült a
ballerina lábai elé…
… Hát hagymakoszoru volt, a mi a Csigolyáné krinolinját lefelé huzta.
[Illustration]
Szegény Beritola természetesen menten elájult, Csigolyáné ellenben
kacagott, kacagott…
… Ezzel azonban még korántsem lett megoldva a gordiusi csomó.
Csigolyánénak sikerült ugyan a hagymakoszoru segitségével Bódinak
Beritola iránt táplált illuzióját megrontania, (hiába, ilyen gyarló a
férfiember!), de hátra volt még a feketeleves: a ballerina.
Filax, Bódi távollétében éppen egy kis szerelemért könyörgött
Csigolyánéhoz, midőn a cica szenvedélytől lihegve berugtatott a Bódi
lakására…
– Pávián! – utasitotta vissza Csigolyáné a Filax szerelmi ömlengéseit.
– Maladetto! Corpo di Bacco! – süvitette a cica a kutyus fejéhez és
nekiment, hogy képébe sülyessze hegyes karmait.