Egy héttel eme nevezetes események után Boldizsár ur fölpakkoltatta
Bódit, az amnesztiát kapott Filaxot és Csigolyánét, „az uti
gazdasszonyt“ s ment be velük Pestre. Ő maga külön kocsin utazott
Csigolyáné miatt.
Az utazás vigan ment végbe, Bódi és Csigolyáné a hátulsó ülésen ültek;
Filaxnak a nyála folyt.
Pesten nagy nehézségek tornyosultak Boldizsár ur elé. Bonyodalmas sor a
kvártélykeresés is, de még bonyodalmasabb a professzorokkal való
értekezés sora.
A kvártélynak olyannak kellett lennie, hogy Bódi zavartalanul üzhesse
benne tanulmányait; a professzorokkal pedig szőrmentén kellett bánni,
hogy fölvegyék Bódit az almamaterba. Lejárván ugyanis a beiratkozás
törvényes ideje, kivételes favorért kellett volna Boldizsár urnak
könyörögnie. Az pedig fene félszeg egy dolog. Hogy holmi professzorral
szemben megalázza magát egy fenesi Fenessy!
Nohát azt nem is cselekedte meg Boldizsár ur, más módot eszelt ki.
Magához hivatta Stiller Mártont, a rektort, a _traktérba_, hogy egy
ezerforintos alapitványt akar kanyaritani a szegénysorsu diákok számára.
Stiller ur természetesen megérkezett husz perc alatt, nem is egyedül:
egy irnokkal és egy nótáriussal. És negyven perc alatt nyélbe lett ütve
az alapitvány-levél.
Ilyenformán Stiller volt az, a ki hajlongott és Boldizsár ur, a ki
diktált: a Fenessy-dignitáson nem esett semmiféle laesio.
[Illustration]
Mire a Bódi dolgára került a sor, már olyan lágy volt Stiller, hogy rá
lehetett volna kenni kenyérre vaj helyett.
Boldizsár ur rá is kente minden teketória nélkül.
– No professzorkám, – mondta, – én megtettem a magamét, most már magán a
sor.
– Kérem, domine spectabile ac illustrissime, – hajlongott a rektor, –
quoad rektori potestasom ac integritásom engedi: állok szolgálatára.
– Ne cifrázza, lelkem, hanem irjon egy dokumentumot, hogy fölvette a
fiamat a jogászok közé.
[Illustration]
Stillert szigoru szabályok láncolták a földhöz és egyetemhez, hát nem
csuda, hogy megijedt a vakmerő kéréstől. Hogy igy, hogy ugy, ő azt nem
teheti, mert kitekeri a nyakát az illetékes forum: a helytartótanács.
– Akkor – jelentette ki Boldizsár ur keményen, – visszaszivom az
alapitványt, széttépem az okmányt.
Ez imponált. Stiller megijedt és megirta a fölvételi bizonyitványt
sajátkezüleg. Erre Boldizsár ur kiszurta neki az ezer forintját és két
üveg aszut nyomott a markába, hogy azt is adja oda a szegény diákoknak.
S ezzel végérvényesen megpecsételtetett a Bódi fölvétele.
Mehetett Boldizsár ur kvártélyt keresni.
E célból mindenekelőtt elküldte Filaxot egyenesen a főpolgármesterhez,
azzal a kérelemmel, hogy bocsássanak a rendelkezésére valami hajduforma
embert, a ki kalauzolná őt, hogy el ne tévedjen a sok girbe-gurba utca
sorain.
Filax meghozta a városi baktert és Boldizsár ur azonmód utnak indult
vele. Megnéztek vagy husz kvártélyt, de a gondos apa tetszését egy sem
nyerte meg. Egyik a földszinten volt (ki lehetett ugrani az ablakon); a
másikkal szemközt hamis menyecske kandikált ki az ablakon (nem hagyta
volna tanulni a Bódit); a harmadiknak meg éppen a kiadója volt huncut
menyecske; a negyedik nem volt elég rangos; az ötödik messzire esett az
egyetemtől és így tovább.
Késő estére végre mégis megtalálta Boldizsár ur az igazit is.
Az Egyetem-utca sarkán terpeszkedett egy nagy emeletes sárga ház: a
Varhanek Ferenc tulajdona.
Varhanek Ferenc hangszergyáros volt, a felesége hegedümüvésznő, de igen
csunya. Olyan mint egy házi szifon-üveg: három gömb, a melyek közül a
legalsó hat akkora volt, mint a legfelső. Hát ilyen szifonnal enyelegni
már a térfogati viszonyok miatt sem lehetett.
De nem ez volt a ház legnagyobb előnye. Hanem az, hogy tiz órakor
belakatolta a hegedüművésznő a ház kapuját és reggeli öt óráig az
angyaloknak se nyitotta volna ki. Ez a házi törvény döntött. Boldizsár
úr kibérelte az elsőemeleti saroklakást: három szobát és konyhát, hogy
Csigolyánénak és Filaxnak is jusson külön szoba. Aztán kifiizette a
kifizetendőket, Filaxnál kétszáz forintot hagyott (a Bódi
nélkülözhetetlen kiadásainak fedezésére), Csigolyánénál százat a
konyhára. Azzal megtartotta az utolsó prédikációt. Filaxot leszidta a
sárga földig, hogy jól vigyázzon a fiára. Csigolyánénak megparancsolta,
hogy spóroljon a _hussal_, Bódinak megigérte, hogy fölakasztja, ha ismét
kicsapatja magát. Végül fölpakkolt Boldizsár úr, alig várta, hogy a lába
a hintóban legyen…
… Bódinak, eltünvén atyja batárja a sarkon, ez volt Filaxhoz az első
szava:
– Ide azzal a kétszáz forinttal, Filax, mert szomjas vagyok! – Filax
megrémült.
– Az Istenért, Bódika, ne kivánja a halálomat! Azt a pénzt a
nélkülözhetetlen kiadásokra kaptam, abból szivarra csak hat máriás
dukál.
– Hászen, – magyarázta Bódi, – nem is szivarra kell nekem a pénz, hanem
a legnélkülözhetetlenebbre: cigányra és borra. Esküszöm, hogy semmit a
világon nem nélkülözök annyira.
– Ha megtudja Csigolyáné, megirja a papának és…
– Azt bízza rám, – szakitotta félbe Bódi, – kipumpolom én az ő száz
forintját is, hogy ne kompromittálhassa magát.
– Jaj, miből élünk akkor!?
– Kontóból, szerencsétlen! Hát miből élne egy Fenessy?
– Nem, inkább felkötöm magamat…
De biz ő nem kötötte föl magát, ellenkezőleg, addig-addig dolgozta Bódi,
mig megpuhult végre s ha nem is az egész kétszáz forintot, de százat
kiizzadt neki.