Bódi, mi türés-tagadás, kissé szurkolt a bricska tetejében az atyjával
való találkozás kilátásaitól. De apap – volt annyi esze, – kiverte
fejéből sötét gondolatait.
– Ej, – vigasztalta a fiut, – ne tessen a fejének fájni, a vége ugyis az
lesz, hogy összeölelik.
Igaza volt a tiszteletesnek. Ugyszólván még a fejmosás is elmaradt:
Boldizsár ur egyet bődült a viszontlátás örömére és keblére zárta
egyetlen fiát. Hát még a mama!…
Ezen a ponton tehát nem volt baj. A veszedelem más oldalról fenyegette
Bódit…
Az illusztris Fenessy-familiában ugyanis ősi szokás vala, hogy menten
összeverődött ifja-vénje családi tanácscsá, ha veszedelem fenyegette a
nemzetség _becsületét_. Sok kemény diót törtek meg ilyesformán egyesült
erővel, mert nemcsak szóval és tanácscsal győzték az öregek,
kinyitották, ha kellett, a bugyellárisukat is. Volt szivük, volt
bugyellárisuk.
Tehát hozzá voltak szokva a családi suskusokhoz a Fenessyek, de a Bódi
esete felülmult minden képzeletet: óriási izgalomba hozta a familiát.
Nem csuda, mert mire a bácsik és nénik füléig jutott, oly ijesztő
mérvben megnövekedett, hogy beillett volna rémregénynek is.
Csöbörre például, Fenessy Gáspárékhoz ilyen formában jutott el a fáma
szárnyán:
Bódi megszökött Eperjesről s egy svadronyosnéval a leleszi erdőbe vette
be magát. Onnan hazaküldte a menyecskéjét, maga meg beállott zsiványnak
a Sobri bandájába. És ott oly jól viselte magát, hogy harmadnap már a
banda társelnöke lett. Szerencsére hamarosan beleunt a haramia-életbe: a
leleszi barátokhoz szökött. Akkor aztán odacitálta a svadronyosnét is.
És a barátok mindjárt össze is adták vele. Ám a mézes életet is megunta
Bódi: megszökött Leleszről is, otthagyva menyecskéjét a barátok nyakán…
Természetes, rögtön pakkoltatott Gáspár ur és befogatott a családi
batárba. Abba belefértek mind a hatan: Gáspár ur, az élete párja, két
kamasz fia, hajadonszüz lánya és a fráj.
Hirt vévén a szörnyü suskusról, hasonlóképpen cselekedett a többi
Fenessy is. Nemcsak Fenessy, de mindama familiák, a melyek, akár
leányágon is, szorosabb atyafiságot tartottak a Fenessyekkel. Mert a
Bódi „közönséges“ házasságától, valahol csak egy csepp Fenessy-vér
folydogált az erekben, mind inficiálva lett. Azt pedig türni nem
lehetett.
Mire Gáspárék megérkeztek Fenesre, már két batár és egy urfikocsi
ásitozott az uriház udvarán, a mi azt jelentette, hogy a kocsiszin már
teli volt.
Csakugyan. Ott volt az egész familia. Tekintetes, nagyságos és
méltóságos urak. Ki bagariában, ki lakkos stibliben; a ki nem szerette a
nanking-nadrágot, az szőrposztót viselt. Óriási különbség volt az
asszonyok között is. Voltak közöttük selyempártás, feketeruhás
nagyasszonyok, a kik világéletükben sem csináltak egyebet, mint kemény
fiakat és szemérmetes hajadonokat szültek és neveltek – és kivágott
nyaku ösztövér „hoppdámák“, a kik szörnyen megvetették termékeny
rokonaikat.
A Fenessy-familia különben is kiadó volt minden tekintetben. Lányaik hol
grófokhoz mentek férjhez, hol esküdtekhez. A szivük szerint. A gróf
azért volt jó, mert uradalma volt, az esküdt, mert fényes, ősi nevet
viselt. Egyiket sem lehetett szégyelleni.
De nem szégyellték biz azok egymást sem. Zárday Muki gróf például (pedig
a legelevenebb szarkánál is szaporábban raccsolt) ugy csókolt kezet
Pünkösdy Bandi urabátyjának (hiába volt már huszéves kamasz), hogy majd
beleájult szagtalanitatlan pomádéval ápolt haja illatába és bicskával
tövig lenyesett körmeibe. Pünkösdy Laci ellenben, a Bandi ur kamasza,
egész bátran végigcsókolhatta atyafiságos jusson a Zárday konteszkák
pici száját, nem ütöttek érte a körmire, legfeljebb sápitoztak egy
kicsit:
– Ne olyan erősen, oh cousin!
Szép volt az akkor, a mikor még nem állitottak egymás közé korlátokat a
magyar nemzet történelemcsináló fiai!…
Kár, hogy olyan hamarosan megszünt ez a _demokrácia_, s egy másfajta
demokráciának adott helyet, egy olyannak, a melynek szellemében az
emberek lenézik egymást. Az ordós az ordótlant, a fiakkerező a
gyalogost. Akárha hetvenhét őse esett is volna el a mohácsi csatán s hét
uradalma ment volna rá a szabadságharcokra.
No de nem kell sirni, jó igy is. Legalább is olcsóbb és kényelmesebb.
Mióta a családi büszkeséget a privátgőg váltotta föl, nem kell az
embernek hét napig járó járatlan utakon családi tanácsba fáradni és
elköltheti Fislipucli gróf az egész százezer forint évi jövedelmét, nem
szükséges azon röstelkednie, hogy kedves huga, báró Suliguliné kankánt
táncol az orfeumban és börzeügynökökkel legyeskedik… Nincs többé
familia! Eltörölte az uj fiakker-arisztokrácia.
De az igazat megvallva, eltörölte volna ezelőtt ötven esztendővel, ha
tőle függött volna, Bódi is. Mert a sok néni és bácsi miatt nem
szaladhatott (szerencséjére a papnak) azon parázson a Csigolyáné epedő
karjaiba. Végig kellett kinlódnia a családi tanácsülés összes
gyötrelmeit. Szerencséjére csak extra muros. Ugyanis nem citálták be a
tárgyalásra ad audiendum verbum. A papot megtették a védőjének, annak
kellett helyette a szükséges fölvilágositásokat megadnia.
És kitünő lelkes védőnek bizonyult a tiszteletes. Igy kezdte
védőbeszédjét:
– A ki husz éves korában sem követ el bolondságokat, az akassza föl
magát idejekorán, mert előbb-utóbb ugyis lógni fog…
[Illustration]
Különben is megtudván, mennyire tulzott a fáma, meglehetősen elsimult a
Bódit fenyegető hangulat. Az atyafiak örömükben inkább humorosan, mint
tragikusan fogták föl az ártatlan „suskust“.
Mindössze Póli néni tett egy kegyetlen inditványt. Azt javasolta,
csukassék be Bódi a pincébe egy kerek félesztendőre és mindazonideig ne
ereszszenek hozzá leányt, hogy örökre leszokjék a csókolózásról.
Igaz, Gáspár ur javaslata még tulzóbb volt:
– Be kell adni Bódit a kartauzi barátok klastromába egy álló esztendőre.
Attól talán megijed és megjön az esze.
De valamint Póli nénit, Gazsi bácsit se vette senki komolyan.
Okosabb tanácsok kellettek.
Zárday grófnak, a Boldizsár ur sógorának már megszivlelték a javaslatát.
– Be kell soroztatni a frátert s a mig kapitány nem lesz belőle, nem
kell haza ereszteni. Akkor hazajöhet és megválaszthatják alispánnak.
Ám az agg Ubul, a család nesztora kifogásolta ezt a javaslatot is.
– Nem lehet, – mondta, – mert biztosan elcsábitja az ezredese feleségét
és akkor onnan is kicsapják, a mi már komoly baj lenne, mert az
ezredesnét csakugyan el kellene vennie.
– Igaz, – zugta rá a tanács, – az ezredesnék mind kokettek és szépek,
elcsábitanák a Bódit, egyebet kell kigondolniok.
Az Ubul öcscse, Gejza, alispánviselt ember volt, az ő eszében bizott
leginkább a familia. Hát ki is vágott Gejza nyolc pontozatban egy olyan
jóravaló lexet, a mihez mindenkinek hozzá lehetett járulnia.
Ime:
1. Pestre kell küldeni Bódit, mert a jogot mégis csak muszáj elvégeznie
s Pesten még sincsenek olyan ádáz lumpok, mint Eperjesen.
2. Egy kardos menyecskére kell rábizni Bódit, olyanra, a ki féltékeny
reá és kikaparja a szemét, ha lumpolni merészel.
3. Filaxot vissza kell keriteni, ha a pokolbul is, mert ő az egyedüli
ember Magyarországon, a ki Bódinak be tudja adni a tudományt.
4. Meg kell esketni a fiut, hogy tiz órakor lefekszik. A fölkelés nincs
terminushoz kötve, ha tetszik neki, fölkelhet akár öt órakor is.
5. A Komlóba és a Beleznayba járni tilos, mert ott ledér erkölcsök
divatoznak: a poéták pincérnőkkel ölelkeznek és _csunya_ verseket
deklamálnak.
6. A Nemzeti Szinházba eljárhat Bódi, de csak olyan darabba, a melyben a
szinésznők egészen föl vannak öltözködve.
7. Vizitázni csak az atyafiságos házakban szabad, kivéve Remekházy
Jenőéket, mert azok Bach-huszárok, tehát honárulók.
8. Ne kapjon Bódi készpénzben csak hat huszas havi gázsit, de kontót
csinálhat, a mennyit akar, mert egy Fenessynek reprezentálni muszáj.
A pontozatokat a tanács szine előtt fölolvastatták a becitált Bódinak.
Bódi vakon elfogadta valamennyit, neki tökéletesen mindegy volt,
akármilyenek a pontozatok. A lényeg az volt, hogy családi
tanácshatározattal el nem lehetett törölni a föld szinéről se Komlót, se
Beleznayt.
A Bódi-lex mindenkinek nagyobb fejtörést okozott, mint Bódinak. A
végrehajtása körül ugyanis óriási nehézségek merültek föl. Mert hol
vegyenek: 1. Egy olyan kardos asszonyt, a ki féltékeny Bódira? 2. Honnan
a pokolból keritsék elő Filaxot?… Azt ugyanis biztosra vette Boldizsár
ur, hogy ijedtében megszökött Eperjesről, sőt az sem lehetetlen, hogy
valamelyik fára fölakasztotta magát. Eperjes környékén igen sok a fa…
Az első nehézséget szerencsére hamarosan leküzdték. A pap sugott valamit
a Boldizsár ur fülébe, mire az ki se vette szájából a csibukot, ment
egyenesen Csigolyánéhoz. Tiz percig tárgyalt vele, aztán megegyeztek.
Csigolyáné elvállalta a Bódit.
Ez hát rendbejött. De nyélbeütötték a Filax dolgát is hamarosan.
Egyszerüen ráparancsoltak a papra, hogy szaladjon azonmód utána és
kajtassa föl. És ne merjen addig prédikálni se, mig helybe nem hozza.
Bacsák György protestált ugyan eleinte, de inkább csak
fináncpolitikából. És mint mindig, bevált a politikája: Boldizsár ur
kitüzte a jutalmat Filax fejére is. Egy rostára és egy vizhordó szamárra
becsülte őkigyelme fejét.
Hát ezért szivesen a nyakába vette a pap Magyarországot másodszor is.
Mint csinálta, annak Isten a megmondhatója csak, de tény, hogy nyolc nap
lefolyása alatt meghozta Filaxot, igaz, megkötözve (mert félelmében
minduntalan meg akart szökni), de denikve megkerült Filax. Pedig hogy el
volt bujva! Bacsák György, a nagy detektiv-pap, a roszkosi kastély egyik
kályhalyukából huzta ki.