… Arczul ütni a herczegprimást!… Magyarország egyházának fejét!… A
biboros főpapot!…
A primás az első pillanatban a kardjához kapott, a szemei szikráztak.
Azután csendesen lehajtá a fejét, két kezét keresztbe tette a mellén.
– A király adta… Isten rendelte így…
Azzal elhagyta a király szobáját. (Igy jegyzé fel ezt Szerémy György, a
király káplánja.)
Egy arczulütés a herczegprimás felkent fején! Még ha királyi kéztől jött
is az ütés!
Ha más országban történik ez, Német- vagy Frankhonban, arra a királyra
az egyház anathemája sujt vissza, annak mezítláb, szőrkötéllel a nyakán
kell bűnbocsánatért zarándokolni és addig bezáratnak a templomok, nem
szólalnak meg a harangok, temetetlen maradnak a halottak, kereszteletlen
az újszülöttek, bezáratnak az ég kapui, megtagadtatik a malaszt, a
vigasztalás az egész néptől.
A magyar herczegprimás pedig azt tette a királyi arczulcsapás után, hogy
hazament a székhelyére, meggyónt, felvette a halotti szentségeket,
hatvanezer arany volt a pénztárában, azt elküldte a királynak, hogy
szereltesse fel belőle a várait – azután lefeküdt az ágyába, kezébe
adatta a feszületet és meghalt.
Mi ölte meg? A lelki bánat-e? vagy gyorsan oltó méreg? Annak a titkát
boldog Isten birja!