A mi főherczegünk derék leánya oly időben megy férjhez, mikor általános
bomlás állott be az emberi társadalomban. A kik megették kenyerök javát,
félszázad óta láthatták azt a fokozatos haladást az erkölcsi, szellemi
és aesthetikai életben, melynek egy-egy lustruma csak kevéssé tért el az
előbbítől, mikor érzésünk gondolkodásunk csak lejtős folytatása volt a
mult idők világnézetének. Az anyagiság ösvényén szerencsés napok alatt
haladtunk előre a nemzeti jólét, a gazdagság, kényelem és élvezet
földjére.
A realismus és benne az egyén vidám napjai voltak ezek. E vidámság
azonban most már jobbadán külső lett. Az örökös nyájasság és derűltség,
az aránylagos jólét és kényelem daczára a legtöbben elégedetlenek
lévénk, lelki életünkből hiányzott a fensőbb morál és idealis vallás,
mely megnemesítette volna a család szentélyét, a társadalom érzését,
gondolkodását. Az individualismus napjaiban senki sem törődött az
erkölcsi és vallási eszmékkel; a mysticismusra hajló kebleket kivéve,
mindnyájan léha, elvtelen és sima realisták valánk.
Most rohamosan megváltozik érzésünk, gondolkodásunk. Öt-tíz év alatt egy
új társadalom keletkezik, mely az egyetemesért rajong, istent és hitet
vall, erényt és becsületet követel, a családfő visszanyeri tekintélyét,
a szinpadon az egyén kudarczán nevet a világ, tisztelettel viseltetik a
tekintély képviselői iránt, nagy befolyásra tesz szert a papság és az
aristocratia.
De miért érdekli közelebbről Mária Dorothea főherczegnőt ez a nagy
erkölcsi és szellemi átalakulás, mint akármelyikünket? Azért, mert
Orleansi Fülöp herczeg vette el. Egy oly királyi család fiának lett a
neje, a melynek sok kilátása van a franczia királyi trónra.
A realismus nem kedvez a központi hatalomnak. Mintegy húsz év óta minden
központ engedett az alkotó részeknek, kedvezett az alkotó elemeknek.
Ilyenkor a fejedelmi bölcseség egyik sarkalatos elve a részek
követeléseinek, az egyedek kivánságainak teljesítése. A nagy realista
fejedelmek mint az Antoninusok, Justinián, Mátyás király, XIV. Lajos és
mások kitűnően értettek hozzá. Kormányzásuk egyik fő alapelve volt
elhallgattatni a részeket és egyedeket.
Most az idealismusba csapunk át, mely erkölcsi egységet szül
gondolkodásunkban, megveti a liberalismust, mely az individuum
szabadsága volt az egyetemes, a vallás és erény rovására. Lenézi a
köztársaságot, melyet vezetői az ő szemében is kompromíttáltak,
lelkesedik egy erélyes és keresztény monarkhiáért. Keresztény állam kell
neki, melyben vallási és erkölcsi rend uralkodik. Das Christenthum hat
eine entschiedene Tendenz zur Monarchie, mondja ily idealis napokban
nyolczvan évvel ezelőtt Schlegel Frigyes.
Ez az idealismus alighanem végzetes lesz a franczia köztársaságra nézve.
Öt-tíz év alatt annyira gyarapszik az erkölcsi és vallásos érzés, a
fejedelmi hatalom iránti lelkesedés, hogy fejedelmet állítanak maguk
fölé.
E fejedelem valószinüleg csak két családból lehet. Vagy az Orleans vagy
a Napoleon családból. Az idealismus idején azonban oly nagy a
legitimitas tisztelete, hogy csaknem lehetetlen egy legitim
trónkövetelővel más valakinek versenyezni. A napoleoni praetendens
túlnyomóan a forradalom emberének unokája, a realisabb idők érzésének,
gondolkodásának képviselője, úgy hogy a döntő pillanatban erős párt nem
is gondolhat reá; míg az Orleansok Bourbon eredetűek, noha az ő
történetök is szoros kapcsolatban áll a forradalommal; csakhogy az igazi
franczia Bourbonok kihaltak és Orleans Fülöpöt tekinti a növekedő
royalista párt az egyedűl legitim trónörökösnek.
Jövője tehát nagy valószinüséggel a mi főherczegnőnk férjének lehet. Az
ő trónkövetelése az idealismus kitörésekor alighanem teljesedésbe megy.
És ekkor a szeretett magyar főherczeg derék leánya, magyar leánya űl a
franczia trónra.