A civilisatió haladása nem egyéb, mint az idealismusból a realismusba,
az összefoglaló gondolkodásból a megkülönböztetőbe, a tulnyomóan
erkölcsi felfogásból az anyagiba, a majdnem kizárólag eszmeiből a
formaiba, a szép, jó és igaz egységéből teljes elválásukba, az egésznek,
a központnak uralmából az alkotó részekébe, a tekintély hatalmából a
realis ész hatalmába, az egyetemesből az individualisba, a
patriotismusból a nemzeti szellembe, az asceticus világnézetből a
mysticusba, a szellemiből az érzékibe stb. való fokozatos és lassú
leszállás, lebocsátkozás, illetőleg szétmállás.
Az ember ugyanis az idealismus alatt nagy eszmei és erkölcsi egységben
fogja fel a világot, és midőn az egészet látja, elnyomja, esetleg
összetiporja az alkotórészek munkáját, megsemmisíti realis alkotásait.
Így a Kr. u. VII. század majdnem elpusztította az előbbi századok
civilisatióját. A III., XI. és XVI. század idealismusa kevesebb
pusztítást okozott, 1700 és 1815 körül még csekélyebb volt e rombolás.
Az idealismus vagyis az erkölcsi érzés uralma ellensége, sőt
összetiprója lehet a civilisatiónak, melyet az alkotórészek munkája
teremtett.
Az eszményi gondolkodás erkölcsi érzése csak megnemesíteni tudja
lelkünket, fenköltté, istenessé, becsületessé teszi magunktartását, de
nem tudja előmozdítani anyagi haladásunkat. Mikor eltelünk az istenivel,
az erkölcsivel, megváltozik egész életmódunk, tetemesen alábbhagyunk a
realis idők tömérdek szórakozásával, roppant költekezéseivel, rendkivüli
fényűzésével, szellemi, aestheticai és érzéki gyönyöreivel.
Igaz ugyan, hogy az emberiség kisebb része nem tud fölemelkedni a szélső
idealismusba, ők tehát lehetőleg folytatják a régi életmódot; de már meg
van oszolva a társadalom, az idealisabbak megvetéssel nézik és kerülik
sőt üldözik a realisak társaságát. Már nem lehet olyan osztatlan jó
kedvű mulatságokat rendezni, ritkábban és nehezen tarthatni
jubilaeumokat, banketteket, országos, megyei és városi ünnepélyeket,
mert a társadalom javának erős erkölcsi érzése, vallásos magatartása,
önérzete, büszkesége, sőt gyülölete óvakodik oly körökben megjelenni,
melyeket lenéz és megvet.
A realis napokban a társadalom minden rétege szivesen találkozik
egymással. Az egyes körök, osztályok, testületek kivánatosnak tartják a
többiek bevonását is. Lelki szükségünk levén az örökös szórakozás,
szivesen megyünk és költekezünk, csak híjanak. Ilyenkor a legtöbb helyen
kitűnően tudunk mulatni. Egy pár barátságos szó után mindjárt otthon
érezzük magunkat. Felköszöntjük, ünnepeljük egymást. A realismus alatt
megtelnek a szinházak, az orfeumok, a vendéglők, a kirándulóhelyek, a
tengeri és más fürdők, szóval mindazon telepek, melyek fáradt
testünk-lelkünk meggyógyítására és földerítésére szolgálnak.
Míg az idealismus idején szerény lakással is megelégszünk, realisabb
napokban tágas és szellős, kényelmes és pompás tanya után eped a
szívünk. Féktelen egyéniségünket bántja a szűk helyiség, boszant az
egyszerű és kemény, a dísztelen és kopott butor. Azt akarjuk, hogy
lehetőleg díszes, sőt pompás legyen. A sok mulatság és ünnepi megjelenés
szebbnél-szebb ruhát, ragyogó ékszereket és a kik tehetik, fényes
fogatokat kiván. Ki van zárva az egyszerűség és igénytelenség. Szivesen
csinálunk adósságot, nagy készséggel irjuk alá a váltókat, csakhogy
fürdőkre, bálokra, fővárosi és vidéki ünnepélyekre mehessünk.
Mindez ritkúl, vagy itt-ott egészen eltünik az idealismus napjaiban.
Magába száll az ember. Összehúzza magát és kevesebbet költ a család.
Ha csak egy kis része tenné ezt a társadalomnak, nagyobb anyagi bomlás
nélkül folyna a világ sora. Azonban az emberiség java része ezen az uton
halad, a mi roppant bajokat, esetleg szörnyű nyomort okozhat. Gondoljuk
el, hogy Anglia és Belgium, Franczia- és Németország, továbbá
Észak-Amerika néhány állama, azután Ausztrália, melynek felénél nagyobb
lakossága a négy-öt fővárosban tartózkodik majd Japán és China, mindezen
országok jóléte oly szoros kapcsolatban van hatalmas iparukkal és
kereskedésökkel, hogyha az egész világon beáll az idealismus, ma még
talán elképzelhetetlen bomlás következhetik be. Sok millió embernek nem
lesz kenyere.
Való, hogy az idealismus mostani kitörése már nem vet annyira vissza,
hogy melégedhetnénk a VII. vagy a XI. század kényelmetlenségeivel, tehát
számos iparczikkre lesz szükségünk, melyeket azok a századok nem
ismertek és nem kivántak. De oly nagy lesz a takarékos életmód, hogy
ezer meg ezer gyár, melyek most sok millió embernek biztosították
megélhetését, megszünteti üzemét, tömérdek kereskedő bezárja a boltját.
1815 körül csak Angliában volt hatalmasabb ipar. A franczia, német és
olasz industria nem volt annyira világraszóló. Míg most bámulatos
virágzásra jutott az angol, a franczia, a német, az amerikai, az osztrák
ipar, sőt a magyar, az olasz, az orosz stb. szintén számot tesz.
Mily szörnyű bomlás következhetik be, ha beáll az idealismus, ki tudná
megmondani? Ha alig tudjuk elég élénken lerajzolni Anglia roppant
szerencsétlenségét, szörnyű anyagi nyomorát 1815 után, mily rémséges
mérveket ölthet e pusztulás a jelentkező, idealismus kitörése után! Bár
Napoleon a század elején elzárta a szárazföldet a Szigetországtól,
Anglia kevéssé érezte meg e nyomást, eléggé virágzottak gyárai,
hallatlan mérvben gyarapodott az ország gazdagsága, a nép jóléte. A
lipcsei csata után nem volt semmi akadálya az iparnak és kereskedésnek,
szabadon szállíthatták a gyárak czikkeit, mégis beköszöntött a szörnyű
nyomor.
A történelem mutatja, hogy az eszményi gondolkodás rendesen súlyos
anyagi bajokat szűlt. Nyomor, elszegényedés, üzleti pangás szokott
ilyenkor beállani. Legelőször is agrár bajokkal köszönt be. Nem tud
megélni a gazda, a földmives. Éhezik, nyomorog a pórnép. Így látni ezt
1815, 1700, 1500, 1000 stb. körül. Néhány év óta most is mindenfelé
mutatkozik a gazdasági válság. Államférfiak és tudósok keresik e
jelenség okait, de nem tudják világos magyarázatát adni. Legalább én, se
a túltermelésből, se a börze papirosbúzájából, se az aranyvaluta
uralomra jutásából nem tudom kimagyarázni a mostani gazdasági válságot.
Lehet valami bennök, mert az ember ösztönszerűleg megérzi ellenségeit,
csupán a magyarázatot hibázza el.
De bármiként legyen, annyit sejtek és a történelem tanusága szerint
valószinűséggel következtetek, hogy a jelentkező idealismus nagy anyagi
bajokat hord méhében s világra jöttük mai civilisatiónk tetemes romlását
okozhatja.