– Ugyan bácsi, ki mondta, hogy az a legjobb asszony, a kiről se jót, se
rosszat nem hallani?
– Lehet, hogy ősrégi mondás, de mi Thukydides görög történetíróról
olvastuk, a ki az idealismus hajnalán írta munkáját.
– A görög asszonyról könnyű volt se jót, se rosszat nem beszélni, mert
mindig elvonulva élt családja körében; a modern nő azonban más szabály
alá esik. A görög asszony igazi anya volt, én ha akarnám, se tehetném.
Még e héten két választmányi ülésen, azután egy küldöttségben, holnap az
ős-budavári ünnepélyen, szombaton a margitszigeti mulatságon kell részt
vennem. Lehetek-e én jó anya?
– Hát ne menj kicsikém.
– De kell, Pista is akarja. Azután ott lesznek barátaink, ott lesz a mi
társaságunk. Pistának érdekében áll, hogy találkozzunk a miniszterrel és
különösen én hassak reá.
– A realismus alatt mindig előkelő szerepet játszott az asszony. A
görögöknél otthon maradt a feleség, a külső szerepet a hetära, a szerető
vitte. Perikles Aspasiája történelmi alak lőn. A rómaiaknál kijárhatott
a nő, azért maga vitte a realisabb időkben a politikai és társadalmi
szerepet. Számos adatunk van a római nő szabadabb életéről, nyilvános
szerepléséről a III. században Kr. e. és a II. század első feléről,
továbbá a Kr. u. I. és II. századból. Plutarch, a ki 120 körül halt meg,
számos görög és római jeles embernek írta meg az életrajzát, melyekben
erősen hangoztatja a nő szabadságát, önállóságát, követeli az asszony
kiműveltetését.
– Hát a kitörő idealismus a rómaiaknál is megnemesítette az erkölcsöket?
– Meg bizony. Eszményibb napokban róhatták meg azt a senatort, a ki
leányai jelenlétében csókolta meg feleségét; róhatták meg az anyát, a ki
nem maga szoptatta gyermekét; kárhoztatták az elvált asszonyt és a
másodszor nősülő férfit. Nagy tiszteletben tartották a matronát, a
hitvest s nagyra becsülték a női erényt. De mihelyt realisabb lőn az
érzés, gondolkodás, önállóbb, függetlenebb lett az asszony s annyira
tetszett a nőtlen élet, hogy Augusztus törvényeket hozott ellene, melyek
keveset használtak. Ez időtájban mondhatta Numidius Metellus a
tanácsban: Rómaiak! Ha feleség nélkül élhetnénk, mindnyájan elhárítanók
ezt a bajt; de mivel így rendelte a természet, hogy se velök elég
nyugalmasan, se nélkülök valami módon nem élhetünk, azért inkább tartsuk
szemünk előtt örök üdvünket mint rövid gyönyörünket. Azonban a senator
lelkesítő szavai szintén elhangzottak. Az eredmény kevés vagy semmi sem
volt. S némi joggal mondhatta a görög költő, hogy csak két boldog nap
van a házasságban; az első, mikor először szorítja szívéhez nejét a
férfi, a második, mikor sírjába teszi, a mit a római így fejezett ki: In
thalamo vel in tumulo, a nászágyban vagy a sírban.
– Bácsi olyan sötét képet rajzol a házas életről, a minő egy-egy
satyricus fejéből kerülhet ki; pedig a női hűség, gyöngédség, hitvesi
szerelem a realis időkben is virágzik.
– Igen fiam. A lágy, kedves, gyöngéd, síma nő, a kinek hasonló realis
természetű férje van, szóval mindketten harmoniában vannak az idők
árjával, ezek aránylag boldogan élhetik világukat, nevelhetik
gyermekeiket, részt vehetnek a különféle szórakozásokban. Nincs ugyan
erkölcsi érzésök, de barátságosak, kedvesek, irgalmasok, jótékonyak: ők
a realismus szép jellemei. Szerencsére nem ritkák; elég sokan vannak. De
sokkal többre rúg a féktelenek száma. Az erős individualismus erkölcsi
korlát nélkül féktelenül csapong ide-oda. A realis élet millió alkalma,
tömérdek szórakozása, érzéki társalgása, művészete és irodalma folyton
izgatja a hitvest s egy-egy ballépésre vagy tartós viszonyra csábítja.
Szerencsére a realista könnyen elnézi az efféle kihágást, nem üldözi oly
kegyetlenül mint az idealisabb napokban teszik. Nemcsak a realismus
vígjátékai mutatják ezt a könnyű megbocsátást, hanem a komolyabb drámai
és elbeszélő munkák is. A ki közelebbről ismeri a társadalmat, az tudja,
hogy számtalan Marcus Aurelius van a realismus idején.
– Mit csinált Marcus Aurelius?
– E római császár a II. században a realismus alkonyán élt, mikor vadul
tombolt a realis világ, féktelen orgiát űlt a római társadalom; a jó
császár kicsapongó nejének, a bájos Faustinának, kegyenczeit magas
hivatalokra emelte és mikor meghalt, oltárt állított neki, melyen az
ifjú házasoknak kelle áldozniok. A realista szemében csak kis hiba vagy
épen előny a szerelem ballépése, sokan nem törődnek hitvesök múltjával,
sőt jelenök sem nagyon aggasztja őket, mintha maguk jeleznék, hogy
„_Csalj meg édes!_“ A jó realista szemében szent a nő becsülete, a mi
annyit jelent, hogy a hallgatás leplével takarjuk be a nő életmódját. Az
idealisabb időkben egész magunktartása elárulja, hogy megvetjük vagy
kárhoztatjuk a hibás asszonyt; a realismus napjaiban szívesen mulatunk
vele, magunk is kegyeibe akarunk férkőzni, bájaiban részesülni.
– Újra csak azt mondom, hogy bácsi sötét szinben látja a világot.
– Igazad van, mint idealista, a kinek összefoglaló gondolkodása van, nem
is láthatom máskép. Bezzeg nem így láttam 10–15 év előtt. Mint jó
realista könnyedén éltem világomat, nem nyugtalanított az erkölcsi érzés
hiánya. Szívesen forgolódtam a szép asszonyok körül és nem
panaszkodhatom rájok.
– De hisz a realismus idején is vannak szigorú törvények, melyek sújtják
az asszonyt.
– Édes fiam, hiába vannak a törvények, ha máskép ítél a társadalom. Még
a bíró is az idők árja szerint magyarázza a törvény betüit. Mikor
Rómában a realis élet biztosította a nő öröklési jogát s jogtanácsosa,
jószágigazgatója, kedvencz alakja lőn a vígjátékíróknak, törvényt hoztak
az öröklés korlátozására (Lex Voconia), de csakhamar kijátszotta azt a
jogtudósok genialitása. A realismus különben át szokta alakítani,
megváltoztatni a régi szigorú törvényeket, melyek a férjnek és atyának
kedveznek. A realis idők törvényei az alkotó részeknek vagyis a
családban a nőnek és gyermekeknek jogait biztosítják, a férj és atya
hatalmát pedig megszorítják. Semmi sem mutatja ezt jobban, mint ha az
elválás törvényének változását tekintjük. Háromezer év történetéből
látni, hogy a civilisatio mindig szabadabbá tette a nőt; a kikitörő
idealismus egy kevéssé visszaszorította, korlátozta e szabadságot, hogy
a jövő realismus még szabadabbá tegye. Így látni ezt a görög-római
civilisatio történetében, hasonlót látni másfélezer év óta a keresztyén
társadalomban.
– Ha így megy, végre megszűnik a hitvesi kapocs és hűség s uralomra jut
a folytatólagos polygamia, mikor oly könnyen elválnak egymástól a
házasok mint Rómában, hol bácsi szavai szerint egy nőnek huszonharmadik
férje volt és ő ugyanennek huszonnegyedik felesége. Vagy pedig létrejön
a korlátlan szabad szerelem, melyről némely socialisták ábrándoznak s
teljesen elenyészik a hitvesi hüség.
– Az ily bomlásból, még ha bekövetkeznék is, tartós állapot nem lehet,
mert semmiféle társadalom sem állhat fen, melyben az alkotó részek,
milyen a nő, a feleség, az anya egyenlőkké válnak a tekintély
képviselőjével, a férjjel és az atyával. Az ily bomlás mindig a
társadalom pusztulása volt.