– Nézd kicsikém, mit olvastam Barthos Miklósné szép erkölcsi tanácsai
között! Nektek szól mai asszonyoknak!
– Már megint talált valamit a bácsi?
– Mondhatom nagyon érdekes.
– Mi az, kérem?
– «Fogadd szivesen férjed rokonait.»
– Tudtam, hogy újra faggat. Hát nem látom én szívesen a borízű Palit, a
politikus Zoltánt, a pikáns Amáliát, a csípős sógorasszonyt, Pepit és a
többi édes-kedves atyafiságot, a kik minden lépten bekopogtatnak az
ajtón, hol ez, hol az kell nekik! az én Pistám nem tud eleget
lótni-futni érdekökben. A mult héten ott járt a közoktatási ministernél
Pali ügyében, azelőtt a Pepi fiát tette be a pénzügyminiszteriumba, a
Zomboryné árváját elhelyezte az Andrássy-úti nevelőbe. És igy végig. Ki
tudná mindezt elsorolni?
– Igaz, édesem! De nem erről van szó. Neked kell igaz szívvel, meleg
rokonszenvvel, barátsággal fogadnod őket. Lásd, hogy itthon érezzék
magukat a körödben, te is keresd fel őket és tedd szerető rokonaiddá.
– Én nem tehetek többet, mint a mit teszek. Az én Pistámnak sem kell
több. Maga sem örül, ha sokáig itt űlnek a nyakunkon. Alig várja hogy
magunk maradjunk.
– Édes gyermekem, talán igazad van, mikor azt állítod, hogy nem tehetsz
többet. Mert ha szétnézünk és figyelemmel kisérjük az egyes családok
életét, bizony kevés helyen látják annyi szívességgel a férj rokonait,
mint a hogy te látod. Nem szivesen vagy velök, csupa udvariasságból és
gyöngédségből fogadod őket s örülsz, ha távoznak; de máshol egy év alatt
is ritkán találkoznak a férj rokonaival, néha gyűlölségben élnek, örökös
haragban vannak a drága anyóssal és ha közéjök vetődik a férj, nem merik
bántani a feleséget, de annál jobban szapulják az anyóst.
– Nincs igaza, kedves bácsi! Lássa, Kövesiéknél mindig ott van a férj
bátyja, eljönnek leány testvérei is. Nagyon bizalmasan vannak együtt.
– Az más, édes gyermekem. Kövessyné egy mostoha leánya, a kinek
nincsenek közeli rokonai. Férjén kivül egyedül áll a világon. De a kinek
bő rokonsága van, a kinek él még az édes anyja, közel vannak testvérei,
annak majdnem lehetetlen, hogy szivesen lássa férje rokonait.
– Hát hogy magyarázza ezt a tüneményt kedves bácsi?
– Nagyon egyszerűen. Az emberiség haladása hullámszerű mozgásnak
történik. Egy végtelen nagy tengernek látom az emberiséget, melyet az
idealismus hatalmas lökése fenékig fölkavar, míg lassankint elenyészik a
nagy hullám és végre elsimúl a tenger. Mikor beáll az idealismus lökése,
egyesűl a három eszme, a szép, jó és igaz eszméje, s a vallás és erkölcs
iránti lelkesedés kezdi eltölteni az ember szívét. Mindenütt a becsület,
a tisztesség, a tekintély szava nyilatkozik meg. A férj, az atya, a
felsőség stb. tekintélye követeli hatalmát és uralmát a családban, a
községben, az országban.
De a szélső idealis lökés után beáll a realis gondolkodás visszahatása.
Mindjobban gyöngűl az idealismus és a hullám teljes elsímúlásáig, a
realismus végeig apad és enyészik a tekintély hatalma és befolyása. A
hullám közepe táján még nagy és erős a tekintély szava, de mentől jobban
közeledünk a végéhez, annál inkább enyészik, erőtlenedik. A realismus
alkonyán már teljesen elreked. Csakhogy a mennyivel gyöngül a tekintély
befolyása, annyival gyarapszik a család, a község, az ország alkotó
részeinek ereje, érvényre jut a részek akarata.
A családban a férj, az atya a tekintély képviselője; ti asszonyok és a
gyermekek vagytok az alkotó részek. A realismus idején a ti szavatok a
döntő. A férj csak akkor érzi jól magát, ha nem saját akaratát kivánja
érvényesíteni, hanem a ti kivánságtoknak, szeszélyteknek hódol. Csak
akkor örűl az atya, ha nejének és gyermekeinek valamivel kedveskedhetik.
Ha mulatságba vihet benneteket, ha csinos játékokat hozhat gyermekeinek,
szép ruhát és ékszereket nejének. Nehány év előtt ítéltek el egy
sikkasztó tisztviselőt, a ki ezreket érő ajándékokat hordott haza
feleségének, gyermekeinek. A mit ez nagyban csinált, azt teszi most
kisebb mértékben minden jó férj és családapa.
– De hát mi köze ennek a férj rokonaihoz?
– Várj egy kissé, rátérünk erre is. Mert lásd, mi a családi élet
kicsinyben? Nem egyéb mint a haladás hullámának kezdetétől végéig az
alkotó részek küzdelme az egésznek képviselője ellen. Ti asszonyok és
gyermekek örökös harczot, háborut viseltek a férj és atya ellen. E
háboru még nagyon gyönge és erőtlen az idealisabb napokban; de a mint
gyarapszik a realismus, a nő és gyermekek követelőbbek lesznek. Az
idealisabb napokban nem háborodunk fel, ha erélyesebb eszközökkel
torolja meg a férj és atya tekintélyének megsértését, szigorúbb a
családélet, fegyelmet követel a gyermekek nevelése. Mihelyt növekszik a
realismus, bosszankodunk a fér durvaságán, a gyermekek bántalmazásán,
készek vagyunk saját atyja ellen védelmezni fiát, könnyen elnézzük a fiú
kisebb-nagyobb szemtelenségét, és jaj a tanítónak, ha érinteni meri
gyermekünket.
– De hát bácsi, mikor tér már a férj rokonaira?
– Ott vagyunk már, édes fiam. A család e harczában a férj és asszony
természetes szövetségesei az ő rokonaik, hisz e rokonság utján jutnak a
család körébe. A férj rokonai tehát önkéntelen ellenségei az
asszonykának; ez mindjárt esküvő után megkezdi ellenök a harczot,
lehetőleg távol tartja őket és annál közelebb hozza saját rokonait,
különösen az édes anyját.
Ez az édes jó anyai szív lesz azután intézője az egész háborúnak,
fővezére a férj elleni csatákban s szülője a tömérdek anyósviccznek.
Mert végre nincs más, nem marad más fegyvere a férjnek, a tekintély
képviselőjének, mint a derék anyós háta mögött kicsinyes élczekkel venni
elégtételt magának. Innét ered, hogy élczlapjaink, naptáraink és
mulattató könyveink most tele vannak anyós vicczekkel. Ennek
köszönhetni, hogy este nem ülhetünk össze egy pohár sör vagy bor mellett
a nélkül, hogy néhány anyósvicczen ne kelljen nevetnünk. A lefolyt húsz
esztendőt bátran elnevezhetnők az anyósvicczek korszakának.
Minél jobban ritkúlnak az anyósvicczek, mentől szivesebben fogadják a
nők férjeik rokonait, annál biztosabbak lehetünk róla, hogy megjelent
már az idealismus.