Az erkölcsi törvény szempontjából nagyon érdekes a magyar nemzet és
felséges királyának története. Ha visszapillantunk ötven év eseményeire,
szinte látjuk, hogy válik el a három eszme egymástól, hogy jutnak
fokonkint uralomra a birodalom alkotórészei. Az ily bomlás azonban erős
viharokkal jár és örömmel mondhatjuk, hogy ő felsége jó egészségben élte
le a rémes napokat épen úgy, mint a békés fejlődés esztendeit. Most is
jó kitűnő egészségnek örvend.
Pedig valóban nehéz időket élt át a jó király. A negyvenes évek
leglázasabb napjaiban, a forradalmak zugó árjában lépett a birodalom
élére, mikor rég lelohadt az egyetemes iránti rajongás, mikor összébb
szorult az ember erkölcsi látköre és határtalanul lelkesedik a nemzeti
egység és nemzeti nagyság után. Vörösmarty már a huszas években kezdi
hangoztatni e gondolatot; az ő lelke azonban még hideg, ünnepélyes ódai
hangon szólal meg. A nemzetinek meleg hangjával csak a negyvenes években
találkozunk, ekkor mindenfelé a nemzeti nagyság, dicsőség és egység
eszméje uralkodik az ember szivében és agyában. Nálunk Petőfi és Kossuth
ez érzés lánglelkű tolmácsai. Bár szivesen hivatkoztak az általános
ideákra, mégis jóval realisabbak valának, mint Széchenyi és Vörösmarty s
azért voltak oly lelkes apostolai a nemzeti szabadságharcznak.
De a nemzeti egység gondolata ekkor már oly erős az egész világon, hogy
mikor trónra lép a király és leveretnek a forradalmak, az ő körében se
uralkodott más gondolat, mint az egész birodalomnak központosított
egységes formája német vezetés alatt. Így jött létre az összbirodalom,
az abszolut hatalom alatti Ausztria.
Csakhogy nem lehetett megállítani az eszme folytonos változását, a
realismus gyarapodását. Az egyetemes eszmék, melyek annyira kedveznek a
feltétlen királyi hatalomnak, mind jobban elenyésztek, az objektiv
realis világnézet mindenfelé hódított, az emberek rajongani kezdtek a
természettudományokért, ezektől várták a nagy kérdések megoldását,
melyekre az erkölcsi tudományok nem tudtak válaszolni; a költők az
elbeszélők és drámaírók felhagytak a kalandos mesék előadásával, hanem
bonczolni, elemezni kezdették az életet, jelentkezett bennök a
pessimismus és a léha humor, a lyrából lassankint pusztult az ódai hang;
a politikai életben érvényesűlni akartak a nemzetiségek és csak roppant
erőszakkal, zsarnoki kényszerrel lehetett germanizálni, a mire a
birodalom sehogy se volt képes. Ugy hogy egy pár csatavesztés után meg
kelle alkudnia a monarchia alkotó elmeivel.
Így jött létre az 1860-iki októberi diploma, mely az egyes
tartományoknak korlátolt alkotmányt akart engedni.
A régibb, conservativebb elemek talán elfogadhatták volna az ily
alkotmányt, de a növekedő realismus annyira megerősítette a nemzet nagy
tömegét, hogy nagyobb önállóságot követelt. Újabb csapásoknak kellett
tehát következniök, a birodalomnak a sír szélére kellett jutnia, hogy
1867-ben létrejöhessen egy jóval realisabb alkotmány, mely két részre
osztotta a birodalmat a németek és magyarok hegemoniája alatt. Ő felsége
a király bölcseségének, az eszme változásához simuló lelkének
köszönhetni, hogy létesűlhetett az alkotmány, hogy a magyar nemzet
kibékűlt fejedelmével és erős támasza lőn ingadozó trónjának.
De míg nálunk mindvégig meg tudott maradni a magyar hegemonia, mert a
részek szorosabban csatlakoznak az egészhez; addig az osztrák
tartományokban csak rövid életű volt a német vezetés. Hisz oly lazán
függnek össze az alkotó részek, hogy a realismus idején engedni kellett
követeléseiknek s nagy jogokat adni a nemzetiségeknek. A király jósága
itt is segített, nem állott útjában az idők árjának, simult és engedett.
Mi magyarok ez idő alatt kevesebb alkalmatlanságot okoztunk ő
felségének. Bár a realismus nyomása alatt folyton növekedett a
függetlenségi párt, ugy hogy a néhány főből álló töredék száz
képviselőre emelkedett, sőt az 1867-es alapon álló másik párt is nemzeti
kivánságokkal állott elő és vezérének ragyogó beszédeivel lángra
lobbantotta a nemzetet: mindamellett az uralkodó pártnak sikerült
harmincz éven keresztül megtartani a hatalmat.
Mily eszközökkel munkálkodott, mindenki tudja; hisz ugyanily módon
jártak el az egész művelt világon, különösen így a centralizált
országokban, hol rendesen egy érdektársaság kezébe kerűlt a nemzet
sorsa, míg a decentralizált országokban csupán helyi bandák keletkeztek,
melyek uralmát könnyebben le lehetne rázni. Legalább is nem keseríti el
annyira a realis idők léha individuumját, ha tudja, hogy nem egy óriási
polyp szorongatja, hanem csak egy kisebb czimborasággal kell
megküzdenie. Nálunk a nemzetiségek is kedveztek a kormánypártnak,
melyeket majd helyi és egyéni kedvezményekkel, majd erőszakkal
ártalmatlanokká tudott tenni. És mivel fönt, a koronánál nem állott elő
követelésekkel, ő felsége szivesen támogatta, nem kérdezte Tisza
Kálmánnak, vagy Széll Kálmánnak, vagy Wekerle Sándornak, Bánffy
Dezsőnek, vagy Perczel Dezsőnek hiják a tehetséges férfiut, egy kis
nyugtalanság után rendesen kinevezte az ország kormányelnökét.
Ilyen bölcs simulás, az idők árjához való szerencsés alkalmazkodás volt
ő felségének majdnem ötven éves uralkodása. Szerencsés időbe, a
realismus fényes napjaiba esett uralkodásának jó része. Mikor az
anyagira és az érzékire veti magát az emberiség, mikor jólét és gyönyör
kiséri földi útjában az embert, rendesen jó dolguk van a királyoknak is.
Az irodalom és művészet az ipar és kereskedés szolgálatukra áll, hogy
fényesebbnél-fényesebb ünnepeket, pompás kiállításokat, óriási katonai
szemléket és gyakorlatokat és más mulatságokat rendeztessenek a népnek,
mely ilyenkor: Panem et Circenses-t kiált.
Most azonban fordulóponton állunk. Új szellemi és erkölcsi világ
küszöbére lépett az emberiség és benne a magyar nemzet, hol az egyetemes
iránti magasztos rajongás tölti el bensőnket, hol a központ, az egység
képviselője már nem enged az alkotó részeknek, hanem erélylyel követeli
a vallás és morál tiszteletét, a becsület és tisztesség
visszaszállítását. Nehéz lesz az átalakulás, mert visszatér a nemzetek
tettereje, harczi kedve, könnyebben kitörhet egy-egy háború, nagy bomlás
állhat be az országban is.
Szivünkből kivánjuk, hogy ő felsége könnyen meg tudja tenni azt az utat,
mely az idealis eszme áramlásánál fogva előtte áll, legyen boldog és
szerencsés uralkodó az új idők erkölcsileg nemesebb, szellemileg
szélesebb látkörű nemzedéke fölött; és a ki bölcs uralmával zárta le a
magyar nemzet első ezredéves életét, még sok esztendeig vezethesse hű
alattvalóit második ezredéves útjokon. Ha eddig is dicső volt, legyen
még dicsőbb az uralkodása!