Noha az eddigi magyarázatok után kevés újat mondhatok, legyen szabad
mégis Kállay értekezésének egy-két pontját fölemlítenem.
Ilyen az, hogy mindenekelőtt magyar volt a szent király állama. Igaz
ugyan, hogy a nyugati keresztény papok nevelése új hitre, új eszmekörre,
új állami szervezésre tanították s így egész műveltségét a külföldtől
nyerte, még sem lett pusztán utánzóvá, megőrzé híven a magyar szellem
eredetiségét. Talán gondolt a Karolingok állami szervezetére, alkotása
azonban fővonásaiban a magyar nemzet szükségeihez és így szelleméhez
alkalmazkodott.
Régi elavult frázisok! Megőrzé híven a magyar szellem eredetiségét! Hisz
éppen ezt a magyar szellemet, a mennyiben eszmekört ért alatta Kállay,
ezt akarta szent István gyökeresen átalakítani, új vallást, új
szokásokat és erkölcsöket, új politikai és jogi rendet akart a haza
földjére és a nemzet szívébe átplántálni. A mennyiben pedig a nemzet
faji szervezetéről szólhatunk, az idealismus ezen is módosított egy
kissé. Eszményi időkben nem azt kérdezzük, hogy magyar, német, tót vagy
más nemzetiségű vagy-e, hanem hogy becsületes, tisztességes, vallásos
lélek vagy-e? Legalább is tetemesen megfogynak a nemzeti elválasztó,
elkülönítő korlátok, sorompók. Ilyenkor könnyebben összeházasodnak az
eltérő nemzetiségek, törzsök, fajok. Tény, hogy Géza, Szent István
király stb. kitüntették, kedvezményekkel halmozták el a külföldi
egyháziakat és nemeseket. Az idegen urak könnyen házasságra keltek a
magyar urak családjaival, ugyanazt tevé sokszor az alsóbb osztályok
gyermeke is. Ezzel megkezdődött a faj szervezetének, a magyar nemzet
szellemének kisebb-nagyobb módosítása. Később az ideal-real erőszakos
nemzeti centralisatiója még jobban teljesítette ezt a feladatot, sok
német, szláv és olasz olvadt a magyar nemzetbe, úgy, hogy a bevándorolt
turk-ugor származású magyarból jó részben árja nép lett. Szóval, az ily
frázisnak, hogy megőrzé a nemzeti szellemet, Gézánál, Szent Istvánnál
nincs értelme.
Magyarázatra szorúl az a nézet, hogy fejlődési irányunk kezdettől fogva
az egységesítés felé terelt bennünket; az Árpádok Magyarországa teljesen
centralisalt állam volt, az egyetlen akkor egész Nyugat-Európában s hogy
Szent István meg sem kísérté a nyugat-európai hűbérességet
meghonosítani.
Láttuk, hogy a X. század realismusának sehol sem kellett az
egységesítés, a centralisatio. Sőt Európában teljesen kifejlődik,
uralomra jut a feudalismus. Nálunk a törzsrendszer dominál. A század
utolsó negyedében kitör az idealismus s lassankint megkezdődik a királyi
hatalom gyarapodása, a hűbérurak, a széthúzó elemek fékezése, nálunk a
törzsrendszer megtörése. – Szent István tehát nem honosíthatja meg a
hűbériséget, nem istápolhatja a törzsrendszert, neki az egyiket, úgy
mint a másikat fékezni, korlátozni kell az eszme nyomása alatt. Ő az
idealista nem pártolhatja a szétmállást, neki centralisalnia kell, a
mennyire a szót alkalmazhatni a XI. század viszonyai között. Nyugaton, a
hol kifejlett hűbérrendszer korlátozta a fejedelem akaratát, nehezen
ment a királyi hatalom gyarapítása, de nálunk az ős vallás pusztulásával
mintegy vele járt a törzsuralom elenyészte. A XIII. század azonban már
megkezdi az autonomicus törekvéseket. Maga az aranybulla nemcsak
megerősítése a nemesség jogainak, mint Kállay mondja, hanem inkább a
királyi hatalom fékezése. Azt is tudja a szerző, hogy II. Endre meg IV.
Béla uralkodása alatt, egyes megyékben némi önkormányzati bíráskodás
kezd lábra kapni. A önállóságra törekvés növekszik, erősödik a realismus
gyarapodásával a XIV. és XV. században.
E század végén újra kitör az idealismus, mindenütt erősödik a királyi
hatalom, a hol erélyes férfiú áll az ország élén. Nálunk azonban a
tehetetlen Ulászló, a gyönge II. Lajos jutnak a trónra és beáll a
legnagyobb bomlás. Mivel az idealista eped és sóvárog az erélyes
fejedelem után, szeretné támogatni a központi hatalmat, felháborodva
látja a gyönge embert a trónon, s mellette a kegyenczek, a követelő
oligarchák gyűlölt hadát. Szerencsés az ország, melynek ilyenkor
erélyes, férfias királyai vannak. Szegény hazánkban a mohácsi vész, meg
a török másfélszázados uralma volt a rémes válasz szerencsétlen
királyaink uralkodására. Az 1700 körüli idealismus I. Lipót, I. József
és III. Károly uralma alatt ismét emelte a királyi hatalmat, éppen úgy,
mint az 1815-iki idealismus létrehozta a szent szövetséget, a királyok
független intézkedéseit, a nemzeti eltérések, sajátságos ignorálását,
Francziaországban az engedékeny, símuló parlamentet, _a chambre
introuvablet_, mint XVIII. Lajos nevezte. Így végig tekintve az egész
világtörténeten, nemcsak az eszmei magyarázat, a bölcsészeti fejtegetés,
hanem a történelem is igazolja, hogy az idealismus napjaiban növekedni
kell a királyi hatalomnak s mivel Gézától kezdve a haladás hullámának
(975–1490) első vagyis idealisabb felébe esnek az Árpádok, szólhat
Kállay az ő centralisatiojukról. Csak azt szeretném tudni, kitől tanulta
a politikai idealismus fogalmát. Ha valaki oly kifejezéseket használ,
minőket Kállay elég sokszor, melyeknek csak az én philosophiámban van
értelmök, meg szoktuk nevezni a mestert is.
Most legyen elég Kállay felolvasásáról. Azt hiszem, hogy bár nagy
vonásokban, érthetővé tettem az Árpádok történetét. Ezután már nem lesz
szabad egy felvilágosúlt történetírónak másképp írni rólok. Én ugyan nem
érek rá ilyen munkára, de talán akad egy jó barátom vagy jeles
tanítványom, a ki magára vállalja a derék feladatot és az erkölcsi világ
törvénye szerint megírja az Árpádok vagy az egész magyar nemzet
történelmét. Gyönyörű és hálás feladat, melynek végrehajtása «örök
időkre szóló alkotás lehet», hogy Thukydides szavaival éljek.