A görög történetírás két mesterének, Herodotosnak és Thukydidesnek
születése között csak tizenhárom év folyt le, mert az első 484-ben, a
másik 471-ben született, mégis mily nagy különbség van a két mester
alkotása között. Herodotos a realismus alkonyán ír, tehát könnyed és
kedves, egyszerű és naiv elbeszélő; Thukydides az idealismus hajnalán
teremti meg művét s történet-bölcselő lesz belőle, a ki nem elégszik meg
a közvetlen és látszatos okokkal, hanem messzebb eső kapcsolatokat keres
és úgy készíti munkáját, hogy mint maga mondja, «minden időre szóló
birtok legyen.»
Husz év óta a történetírás azon termékeit olvastuk szívesen, melyek
egyszerűen, nagyobb igények nélkül mesélték el az idők históriáit, a kik
legfölebb a nemzeti és a korszellemre mertek hivatkozni, a nélkül, hogy
e szellem miértje után kutattak volna, vagy pedig itt-ott a földrajzi
helyzetet emlegették, de az események eszmei kapcsolatára senki sem
gondolt. A realismus nem tűri a mélyebb okok vizsgálatát, az ember nem
tud messzebb látni, oknak csak azt ismeri el, a mi közvetlenül
mutatkozik az esemény előtt.
Most, úgy látszik, az idealismus hajnalán, mindez megváltozik. Nemcsak
azt kérdezzük, hogyan történt valami, hanem azt is: miért. Még pár év
előtt lelkesedéssel üdvözölték nálunk is Pauler Gyula nagy történeti
munkáját az Árpádokról, mely regét, mondát és komoly történetet
összeolvasztva kedvesen elmesél, nagy jutalommal tüntette ki az
Akadémia, melynek fényes nagy termében egy másik történetíró 1896. május
17-én egy bölcselő dolgozatot olvasott fel magának a királynak
jelenlétében szintén az Árpádokról, még pedig nagy hatással. Kállay Béni
már lenézi a közvetlen okokat, van fogalma a benső szükségességről, az
idők reális vagy ideális irányáról s több efféléről, melyek
nélkülözhetetlenek az eszmei okok magyarázatánál. A szerzőnek azonban
még nincs érzéke a gondolkodás egységéhez, az egyik tüneményt eszmei, a
másikat közvetlen okból magyarázza; nincs egységes bölcsészeti
rendszere, melyből ki kellene magyaráznia az események szülő okait. De
mégis nagyon érdemes jelensége történetírásunknak s azért helyén van,
hogy egy kissé foglalkozzunk vele.