Gaskho bey, a tehetetlen óriás, egy éjszakai rohamban a szulióták foglya
lett, seregeit széthajtották Janina alól, s Ali basa korlátlan úr lett
Epirusban ismét.
Ekkor, mint az égből esett villám, váratlanul, véletlenül jött egy férfi
Thessaloniából, kinek nevét nemsokára a félvilág viszhangoztatá és e név
volt «Kursid basa».
Szikár, alacsony termetű férfi, arczvonásai nagyon elütnek az ozman faj
közönséges jellegétől, vékony arczél, világos szőke szakál és bajusz,
kék szemek hajlékony szemöldökkel egészen idegennemű jellemet
kölcsönöznek arczának, mely félreismerhetlen nyomait viseli magán az
átható észnek s hideg bátorságnak.
Tizezer harczos követte az új vezért Janina alá s az első csatában
harminczezerre növekedett azok száma. Kleon és Ypsilanti seregei
megverettek, s Gaskho bey szétszórt csapatai összegyűltek a győzelmes
vezér körül.
Ez időben, míg Ali basa Janinát védte, az alatt a görög fölkelők Arta
várát ostromolták, melyet Szalikh basa védett kisded csapatjával.
Kursid előde, Gaskho bey, azt a hibát követte el, hogy egyszerre Janinát
is ostromolá s Artát is fel akarta szabadítni; így mind a két helyen
megverték. Az új vezér más tervvel jött elő. Tudta ő jól, hogy egy fej
sem olyan magas az egész görög lázadásban, mint Ali Tepelentié, s ott
hagyva Szalikh basát, minden erejével Janina felé fordult.
Férfi támadt ellened, Ali basa! Olyan vitéz, mint te, olyan ravasz mint
te; ha te róka vagy, ő meg kőszáli sas, mely a rókára lecsap, s ha te
tigris vagy, ő meg az óriás kigyó, mely körülölel és agyonszorít.
Ali sürgeté Kleont és Artemiszt, hogy siessenek segélyére. Küldöttei nem
jöttek vissza a várba. A görög vezérek nem feleltek izenetére. Más
talált volna vigasztaló magyarázatot kimaradásuk felől, de Ali jól
tudott sejteni. A görögök azt mondák maguk közt: «hagyjuk az öreg
fenevadat vermében reszketni, hadd zárják körül, hadd szorítsák meg. Ő
kénytelen életre halálra védeni azt az ősz fehér szakálát. Majd ha Arta
vára el lesz foglalva, majd ha már a végső lehelletet nyögi a gyűlölt
szövetséges, – mert gyűlölték őt, mint jó barátjukat is, – akkor érte
megyünk; kiszabadítjuk és engedjük tovább élni.»
Tepelenti jól tudta, hogy ekként beszéltek felőle. Jól tudta, hogy
gyűlölik és hogy örömest elhagyják veszni; eddig sem volt a görögöknek
egyéb okuk Alival szövetkezni, mint hogy várában roppant kincs, fegyver
és hadkészlet volt lerakva, s az ő ősz feje volt az egész lázadás
forduló pontja.
Tehát e kincsektől, az erős vártól és az ősz fejtől legyenek megfosztva!
Egy napon az Arta előtt táborzó szulióták azon rémhírt vevék, hogy
Kursid basa elfoglalta Lithanizzát és La Guliát, a janinai vár két
mellékerősségét s Ali most várába van visszavetve.
Ez megdöbbenté őket; ha Janina elvész, az egész görög fölkelés elveszti
költségeinek kútforrását. A kincsek, miket Ali pazar kézzel szórt a
görögök közé, egyszerre a szultán kezébe jutnak, s akkor annak egy
csapással sikerül Epirust letörni.
Hirtelen Bozzari Márk vezérlete alatt megindult egy görög sereg Arta
alól, Janinát felszabadítani. Ali megtudta azt előre. Bozzari kémei
keresztül szöktek Kursid táborán Janinába, jelentve Alinak, hogy vezérök
rögtön jő az «Öt kút» felé, s Ali számára sereget hoz.
– Nincs arra szükségem, felelt a basa hideg mosolygással. Én három
hónapig képes vagyok magamat Janinában bármilyen erő ellen megvédeni.
Nagyobb szükség van arra, hogy Artát elfoglaljátok. Azért menjetek
vissza és köszöntsétek Bozzari Márkot; ne jőjjön Janina alá, menjen
Szalikh basa ellen. Janinában elég Tepelenti maga.
Bozzari megérté a vén oroszlán izenetét: nem akarta ez, hogy Janinába
görög sereg vonuljon, inkább maga kivánta védni az utolsó bástyákat.
Pedig már nem volt több embere négyszázharmincz albán vitéznél. Az
ágyúkhoz ennyi is elég. És ha azoknak egy tizede marad csak, a vörös
torony védelmére az is elég; s ha a végső rettentő munkára kerül a sor,
oda elég lesz Ali egyedül is.
Ide hordatta Ali minden kincseit, minden fegyvereit, ruháit, a félvilág
fejedelmeivel folytatott levelezéseit és ifju hölgyeit. Alant a torony
pinczéjében ezer hordó lőpor volt felhalmozva; a hordók egyikéből hosszú
kanócz nyúlt fel Tepelenti szobájáig, s két fáklya ott égett mindig
mellette.
A kinek Ali feje kell, tessék érte jönni.
Bozzari visszatért Arta alá s nemsokára bevette azt rohammal a görög
sereg; az egész várban egy töltésre való lőport nem találtak, a török
had csak akkor győzetett le, midőn már utolsó töltényét is kilőtte.
Ali megérté, hogy ismét egy ellenségét látta elhanyatlani: Szalikh
basát; még eddig mindazok, kik ellene harczoltak, dühödt gyűlölői
valának, személyes ellenségei, irigyei, s keserű gyűlöleténél fogva erős
sejtelme volt Tepelentinek, hogy azokat mind maga alá kell gázolnia; de
ez a Kursid oly közönyös ember, sem haragjáról, sem ármányairól nem
tudni semmit. Ez nem volt soha Ali ellensége, ezt nem volt semmi oka
gyűlölni. Mint nyugtalanította e gondolat!
Ali sokszor próbálta azt, hogy midőn valamely ellenségét igen nagyon
gyűlölte, s ostrom vagy csata alatt megpillantá őt ágyúlövésnyi
távolban, ha akkor ő irányozta neki az ágyút, a kilőtt golyót gyűlölete
bűbájos hatalma látszott vezérleni és megtalálta az czélzott emberét
ezer lépésnyi távolból is; de Kursid sokszor sétált ott a várfalakhoz
közel, az őrök egyik ágyút a másik után sütögették ki rá; még csak közel
sem jártak hozzá a golyók.
– Hagyjátok el, mondá Ali, ezt az embert mi nem fogjuk megölhetni.
Mintha egyszerre megbénult volna, elhagyta régi tettereje.
Felszólítá Kursid basát, hogy eszközöljön számára kegyelmet a szultánnál
és ő kincseivel s hadaival újra a nagyúr pártjához fog állani és a
görögök ellen fordul.
Kursid azt kívánta, hogy adja neki föltételeit irásban, s midőn
Tepelenti megtevé ezt, akkor Kursid elküldé ez iratot – nem Stambulba a
szultánhoz, hanem Artába a szuliótákhoz, hogy lássák, milyen könnyen
elárulná őket Ali.
A görögök utálattal fordultak el Alitól. Ez újabb árulás elcsüggeszté
őket diadalaik tetőpontján; látták, hogy Kursid basában hatalmas
ellenfelük támadt, ki elég nagylelkű az árulókat nem használni, hanem
megvetéssel kiszolgáltatni.
E szellemi fensőbbség biztosítá Kursid harczait. A török vezér elég éles
eszű volt nem Alinak, hanem a szuliótáknak nyújtani kibékülő kezet.
Tepelenti hiába várta Janina tornyából a felszabadítására siető
segédseregeket; a szulióták megtértek falvaikba s Artemisz titkos
örömmel gondolt arra, hogy ugyanazon veres toronyban, melyben Ali az ő
vőlegényét lefejezteté, most maga ül kétségbeeséstől környezve, s botor
reménynyel várja, hogy a vérig keserített némber segítse őt ki onnan.
Az epirusi lázadás le volt csillapítva Kursid által, s csak egy pont
égett még veszedelmes tűzzel az egész tartományban: a büszke Janina.