Ugy jöttek, mint a kisértetek. Óriási kocsik derekán vonult el a bútorok
processziója. A város más se volt, mint csupa mozgó szoba. Az ember, aki
kissé neuraszténiás, ilyenkor szédülni kezd és ugy érzi, hogy az egész
földgolyó egy ormótlan bútorszállitókocsi, mely döcögve bukdácsol előre
a naprendszerben, – az ég fönn egy kék lepedő – a nap a szalón-csillár,
– a Gellérthegy egy szimpla papirnehezék – s minden állandótalanul inog,
türelmetlenkedve bukfencezik a hurcolkodás hangulatában. A talaj ég
cipőnk alatt. Bolond ideges halántékunk körül az utolsó elhurcolkodás
gondolata fészkelődik és este nem tudjuk megvackolni magunkat az ágyban,
mert mintha vizen hánytorognánk, az is mozog. Reggel azután ujra bútorok
dübörögnek elénk. Mindenki lót-fut, csetlik-botlik, sürög-forog. Ma még
az aszfalt is kicsuszik lábunk alól és felhengerül, mint valami villamos
automata-szőnyeg. Csak földrengéskor vannak ilyen hangulataink. Családi
szentélyek függönye lebben fel. Az intim titkok szemérmetlenül
sütkéreznek a napfényben. Bitangul és elhagyatottan állanak a bútorok,
miken még ott a kerék nyomása, a könnyek melegsége és szégyenlik
magukat, mert nekik is emberi lelkük van. A mosdó sír. A gyertyatartó
stearin-könnyeket hullajt. Az asszonyok kézitükre pedig asszonyosan és
félénken hunyorog a napfénybe. Mert itt van minden, amit a háztartás
aprólékos fontoskodása valami érthetetlen kegyelettel évekig őriz
fáskamarákban, padlásokon, pincékben, lomtárakban. Még a naturálizmus se
álmodik ily enumerációról. Sánta asztalok, vak tükrök, nyomorék böröndök
bicegnek előtted. Azután üstök és bödönök, angolkóros bútorok, rozsdás
tepsik, serpenyők, kiérdemült kályhacsövek, kútszivattyuk, fürdőkádak,
pamutgombolyagok, kulcskötegek és karácsonygyertyavégek. Majd más sok
elképzelhetetlenül tarka-barka szemét. Az apró bútorkák pedig millió
nyelven beszélnek hozzád. A legkisebb gomb is sok-sok emberről, könnyről
és bánatról tud. Az, aki ért bútor-nyelven, itt idegesitő szomoruságot
szív magába. Ezért nem jó járni künn az utcán házbérnegyed évadján. Az
embernek néha ugy rémlik, hogy maga az élet, a mult, a szenvedés halad
el mellette egy kisértetiesen nagy szállitókocsin…