A vonat mindig házak közt szalad, melyek pirosak és gyerekesek, mintha
Richter-féle kőépitővel lennének kirakva, a gyep simára nyirott, az
erdők mélyek, de parkszerüek, a földből lépten-nyomon szökőkut és
villamosság bugyog s az ember este összetéveszti az esthajnali csillagot
egy virágkereskedés reklám-tüzével. Alig füttyenthet a vonat, alig
szalad kicsit a pirostéglás falak mellett, máris célhoz ér. Ezen a
boldog földön érdemes tétovázni. Nappal romokat látunk a vonat
ablakából, kolostorokat, uri kastélyt, melynek terraszán a ház urnője, a
több-milliomos gombgyáros felesége némán és sápadtan himez. Este
ijedezünk. Ismeretlen kis gyárvárosba érkezünk. A hámorok dübörögnek,
égő ablakok néznek az éjszakába, munkásokkal találkozunk, akik az
acetilén-lámpa fényénél megnőnek, a kormos homlokuk, az öklük a mesék
óriására emlékeztet. Látunk aztán – alig tiz lépésre tőle – egy zárdát,
melyet épp most csuk be egy pap, régi, nehéz vaskulccsal. A szél fúj,
denevérek szállnak, megyünk az állomásra. Utközben egy családot bámulunk
esti világitásban. Egy nyaraló mellett fütyül el a vonat, ahol lombok
közé bujtatott lámpásnál vacsoráznak, a fekete körszakállas apa, az anya
és a kis gyerek, tornaingben, egészséges arccal, kövér karokkal. Tudjuk,
hogy nem hattyukról és mérgezett hercegnőkről suttognak. A kisfiu
gimnáziumba megy, az apa azon töri a fejét, _hausse_-ra vagy _baisse_-re
dolgozzon-e. Jómódu belgák ezek és bizonyára jóétvágyuak is. Húsos és
puha körtéket esznek, aranyhaluskát s almabort és barackpálinkát isznak
hozzá. Általában édesszájuak, gazdagok és boldogok. A gyomruk és a
szívük rendben van, kedvükre álmodozhatnak. Innen magyarázhatjuk, hogy e
nyugodt nép költői finomak és mélyek, esztéták, akik drágakövekről,
aranyserlegekről, violaszínű selymekről írnak.
Brüsszelben egy pékkereskedés kirakatában megpillantok egy kuglófot.
Kuglóf – sárgabelü, mazsolaszöllős – könnyező szemmel köszöntelek.
Francia zarándokolásom alatt mindig fájdalmasan nélkülöztelek s most a
gyermekkoromra, a nagynénéimre, a hazámra emlékeztetsz. A belgák ép ugy
élnek veled, mint az absinthe-tel. Ez az apróság pedig nagyon-nagyon
jellemzi őket, kiknek vérében kitünő elegyitésben keverődzik a germán és
a román műveltség, a titokzatosság és a vérmérséklet, a nyárspolgári
szorgalom és a cigányos vidámság – a kuglóf és az absinthe!
(1913.)