A ki ezredes volt a szabadságharczban, s a fővezér hadsegéde.
– No fiú, hát mutasd meg, mit tudsz! Szavald el Schiller balladáját, a
Glockét.
A kis katona poziturába vágta magát s szép csengő hangon elszavalta
előttem a nagy költő legnehezebb költeményét, a leghelyesebb német
kiejtéssel.
Teljes elismerésemmel kellett a derék ifjút jutalmaznom.
Aztán még sok mindenféléről beszélgettünk Malleus papával.
Mikor búcsút vett tőlem, a fiát előre bocsátá, maga még egy szóra
visszamaradt a szobámban.
– Aztán ha majd összejösz Tisza Kálmánnal, mondd meg neki: én izenem
általad, hogy megbántam mindazt, a mit ellene beszéltem.
… A legelső dolgom az volt, a mikor Budapestre fölkerültem, hogy
fölkeressem a generálist s átadjam neki a rám bízott izenetet.
Tisza Kálmán egyet mosolygott rá, s aztán azon az ismeretes
melancholikus hangján azt válaszolta:
– Tudom én azt nagyon jól.